Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ismét a közvetlenségéről híres színészről beszél a fél internet.

    GettyImages-1205141285
    Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary

    Egy séf szerint szürreális élmény volt Keanu Reevest kiszolgálni, miután a színész legutóbb egy rögtönzött látogatást tett éttermükben. A John Wick-filmek sztárja szombat délután látogatott el a Tringben található Robin Hoodba. A kanadai filmsztárt a 18 éves Scott Valentine szolgálta ki, aki a BBC-nek elmondta, hogy Reeves és a vele lévő két másik vendég az Angliában szokásos sültkrumplit és halat rendelt. A fiatal szakács először nem akarta elhinni, hogy a világhírű színész van a italozójukban. Teljesen ledöbbent, amikor közelebbről felismerni vélte a férfit, aki egy italt ment rendelni maguknak a bárpultnál.

    A fiú kollégája, Laura aztán a kiszolgálásnál megbizonyosodott, hogy valóban a híres színész volt az. Ekkor kezdett el a személyzet teljesen kiborulni. Amikor az 58 éves színész távozni készült, az egyik felszolgáló vette a bátorságot megkérdezte, hogy nem bánná-e, ha fotózkodna a dolgozókkal.

    Bejött a konyhába, kezet fogott velünk, majd azt mondta, hogy az ételek nagyon finomak voltak. Mindenkivel fényképezkedett, és felraktuk a közösségi oldalunkra, ahol elég nagyot szólt. Rengeteg ember mondta, hogy hihetetlen lehetett, és most nagyon irigykednek

    – nyilatkozta Scott az esetről. 

  • Új előzetest kapott a február 16-án érkező Hangya és a Darázs: Kvantumánia című mozifilm, amiben Scott Lang összecsap Kanggal, a hódítóval.

    hangya
    Fotó: YouTube

    Kang visszautasíthatatlan ajánlatot tesz a kvantumvilágban rekedt Hangyának, azonban hamar kiderül, hogy a hódító minden, csak nem jófiú, aki a Goodybe Yellow Brick Road című Elton John-slágerre veri össze szuperhősünket.

  • Emily Ratajkowski merész új külsőt villantott. A szupermodell lenyűgözően nézett ki, amikor a Marc Jacobs New York-i divatbemutatóján tette tiszteletét, ahová már egy rövid hajstílussal érkezett. Ratajkowskit eredetileg hosszabb hajkoronával szokhatták meg a rajongók, de úgy tűnik, most egy kis változatosságra vágyott. Az extravagáns megjelenést barna ruhával egészítette ki, amely egy lenge felsőből, egy szőrmével bélelt kabátból és egy hozzá illő nadrágból állt. Az egész kinézetet végül egy klasszikus fekete magas sarkúval koronázta meg. Íme:

  • Northfoto
    Northfoto
    Fotó: g90

    A 30 éves színész nemrég a feleségével közös podcastjében megosztotta, hogy az Alkonyat-filmekben való szereplése, ahol Jacob Black szerepét alakította, miként befolyásolta a teste megítélését. Lautner felidézte azt a fizikai átalakulást, amit a szerep eljátszása érdekében vállalt magára, valamint azt is, hogy ez milyen áldozatokat követelt meg tőle.

    16-tól 20 éves koromig szerepeltem ezekben a filmekben, ahol a karakterem arról volt ismert, hogy minden második percben ledobta a felsőjét. Akkor még nem tudtam, hogy ez hatással volt rám, vagy hatással lesz rám a jövőben a testképemmel kapcsolatban. Most visszatekintve természetesen hatással volt, és még fog is

    – mondta a színész. Lautner azt is elárulta, hogy az első filmben 63 kilót nyomott, a másodikban pedig már majdnem 80-at, szóval nem ilyen volt a természetes testfelépítése. Elmondása szerint nagyon keményen meg kellett dolgoznia érte, és rendkívül nehéz volt fenntartania. Miután a széria 2012-ben véget ért, a színész már nem szívesen járt el edzőterembe olyan gyakran, míg a forgatások ideje alatt heti hatszor is eljárt edzeni, volt, hogy naponta többször.

    Lassan elkezdte elveszteni a kockahasát, és közelített az eredeti testfelépítéséhez, ami kezdetben nem is zavarta, amíg az interneten nem kezdték el azt mondani róla, mennyire elengedte magát. A színész persze ettől függetlenül továbbra is egészségesen élt, sőt a rendszeres mozgás sem tűnt el teljesen az életéből, mégis az összehasonlító képek súlyos hatással voltak a mentális egészségére.

    Egymás mellé rakták a félmeztelen képeimet egy másik filmemből és az Alkonyatból, majd megállapították, hogy mennyire elengedtem magam. Én meg azt gondoltam: »Tényleg ennyire elhagytam volna magam? Nem gondoltam, hogy ennyire rosszul nézek ki«.

    Beletelt kis időbe, mire az évekig tartó összehasonlítgatásokat figyelmen kívül tudta hagyni a színész, és idővel a mentális egészségét tette előtérbe idegenek véleménye helyett. Lautner ezért mindenekelőtt azt gondolja, hogy a testünkkel csakis helyes okokból kell törődni:

    A tested hihetetlenül jól nézhet ki, lehetsz szálkás, izmos, fogyhatsz és izmosodhatsz, de ha mentálisan nem vagy egészséges, akkor mindez hiába. Ne abban találd meg a boldogságot, hogy hogyan nézel ki. Ne gondold, hogy csak azért, mert leadsz néhány kilót, vagy izmosabb leszel, egy nap felébredsz, belenézel a tükörbe, és hirtelen boldog leszel. Az értékek nem ebben rejlenek

     (via Enews)