Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A színész szerint szakmája lemondásokkal jár.

    „A színészet lemondásokkal jár” – idézte fel egyik első SZFE-s leckéjét Ember Márk. A színésszel a Futni mentem című film kapcsán beszélgetett Dr. Almási Kitti pszichológus, az interjúból pedig kiderül, ez bizony a Reggeli házigazdáját is érinti. Mint elárulta, néha hónapokig tart, hogy összehozzon egy sörözést a barátaival, de családi események, születésnapok is estek áldozatául szakmájának.

    „Nem tudom mikor volt utoljára olyan karácsonyom, vagy szilveszterem, amikor együtt tudtam lenni a családommal. Nyilván áldozatok kell hozni, és nem lehet mindent megkapni, ezt el kell fogadni. De igyekszem nem arra koncentrálni, hogy miket hagytam ki, hanem amik megtörténtek.”

    A november végén érkező magyar vígjáték főszereplője egy családanya, aki férje halála után úgy dönt, szeretné teljesíteni annak utolsó kívánságát, így lányaikkal közösen lefutják a maratont. Ember viszont nem híve a bakancslistáknak – vagy ahogy ő hívja, bevásárlólistának.

    Egy ideje elengedtem ezt, engem inkább csak feszélyezett, hogy az, hogyha nem sikerült valamit elérnem egy adott idő alatt, akkor azt érzem, hogy kudarcot vallottam. Főleg amikor bejött a pandémia az életünkbe, hogy még az is, amit holnaputánra kitűzök, az is semmivé válhat.

  • De igaza van. 

    Hétfő este került adásba a Séfek séfe legújabb évadának első epizódja, melyben a zsűritagok, Krausz Gábor, Vomberg Frigyes és Wolf András szokás szerint nem kímélték a jelentkezőket, azaz a lelkes amatőröket és profi szakácsokat, akik igyekeztek mindent megtenni azért, hogy legalább két kést kapjanak. Voltak azonban olyan versenyzők is, akik nem tettek lakatot a szájukra: egy 28 éves nő például csípősen reagált, amikor Krausz felvetette, ezt a műsort elsősorban nem a párkereséshez találták ki. A séf szerencsére értette a célzást.

    Az adásban az alábbi párbeszéd hangzott el:

    – Sziasztok! Széplaki Pamela vagyok, 28 éves. Budapestről érkeztem, és nagyon szeretnék már férjhez menni!

    – És ez a legjobb műsor ennek az eléréséhez...

    – Elnézést, kedves Gábor, de van köztünk olyan, aki egy műsor által találta meg a szerelmet és a szerencsét!

    – Ez is igaz! Ez így van. Akkor isten hozott a műsorban!

    Mint ismert, Krausz Gábor a válása után a Dancing with the Starsnak köszönhetően ismerte meg új párját, Mikes Annát, akivel meg is nyerték a táncos showműsort.

    Széplaki Pamela aztán elárulta, legszívesebben Krausz Gábor csapatába kerülne, ám a séf nem adott neki kést. Vomberg Frigyes és Wolf András azonban igen.

  • Váratlanul eltűnt a színpadról az énekesnő.

    Ausztráliában folytatódik Olivia Rodrigo Guts című világturnéja, a melbourni koncert azonban váratlan showelemmel egészült ki hétfő este. A 21 éves énekesnő fellépése elején épp a különböző szektorokban helyetfoglaló rajongóit üdvözölte, amikor egyszer csak beleesett egy, valószínűleg vissza nem záródott színpadi feljáróba.

    A rajongói sikítások rögtön abbamaradtak, Rodrigo azonban villámgyorsan kapcsolt, és megnyugtatta közönségét.

    Ó te jó ég, ez vicces volt. Jól vagyok! Néha csak így vannak lyukak a színpadon, teljesen rendben van. Hol is tartottam?

    magyarázta, miközben visszamászott a színpadra. Később aztán egy szerkesztett felvételt is megosztott zakójáról, így biztosítva mindenkit, bár csúnya volt az esés, tényleg nem sérült meg, csak jót szórakozott az eseten.

  • Kapja az ívet az anya-lánya páros.

    A jól ismert mondás, miszerint „Nem esik messze az alma a fájától” a 20 éves Leni Klumra hatványozottan igaz, hiszen az édesanyja, Heidi Klum nyomdokaiba lépett, s modellkarrierbe kezdett. Leni Klumnak ráadásul az sincsen ellenére, hogy az 51 éves szupermodellel álljon a kamera elé: legutóbb egy új, őszi/téli fehérneműs kampányt vállaltak el közösen.

    Klumék az Intimissimi márka legújabb kollekciójához pózoltak csipkés, áttetsző anyagú szettekben, ám a dicsérő szavak mellett kritikákkal is kellett szembesülniük a közösségi oldalakon. Azért kerültek a kommentelők kereszttüzébe, mert a róluk készült felvételeken nem éppen anya-lánya párosnak tűnnek: sokan úgy vélik, a fotók és videók a kelleténél intimebb hangulatúak lettek. 

    Nem ez az első alkalom azonban, hogy Heidi Klum és lánya fehérneműs fotózást vállalt el közösen. Néhány évvel ezelőtti fotósorozatuk ide kattintva érhető el.

    (via PageSix)