Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A kétgyermekes anyuka ma már jobban szereti, ha Majoros Hajnalkának nevezik őt.

    Még a kétezres évek elején ismerte meg az ország Dundikát, azonban sokak számára máig rejtély lehet, honnan is eredeztethető az egykori modell különleges beceneve. Majka felesége és két gyermekének édesanyja most elárulta, még szinte tiniként kezdték el így hívni őt, amikor is egy falat nem sok, annyi sem látszódott meg rajta:

    „Tizenöt éve tényleg én voltam az a lány, aki gyakorlatilag akármennyit ehetett, nem hízott. Egy barátom nevezett el így... eleinte utáltam. Később aztán annyian hívtak már így, hogy egyszer ezen a néven mutatkoztam be, és valahogyan hozzám nőtt a név” – mesélte Majoros Hajnalka, aki ma már inkább azért ezt a nevet preferálja.

    „Nem fogom letagadni, ahogyan a lánykori nevemet sem, hiszen ezek is meghatároztak engem egy időben.”

    (via Blikk)

  • A koszovói-albán származású brit énekesnő magyarországi fellépését követően Albánia felé folytatta útját.

    GettyImages-1414130665
    Fotó: Joseph Okpako / Getty Images Hungary

    Mint azt mi is megírtuk az énekesnő a Sziget Fesztivál nyitónapján lépett fel hazánkban, a szuperprodukcióra pedig nem kevesebb, mint 95 ezer látogató volt kíváncsi, ami azt jelentette, hogy már rögtön az első nap meglett a teltház, ahogyan az várható is volt. Az elejétől a végégig profin megkoreografált produkció tökéletesen megadta az alaphangulatot fesztivál többi napjára, és vele a megugrandó szintet is a nagyszínpad további fellépőinek.

    Az előadót, ahogyan azt a színpadon kifejtette, rendkívül kellemes emlékek fűzik hazánkhoz, ugyanis annak idején még 2018-ban a Sziget szavazott neki bizalmat elsőként, amiért most is hálás, és kész bármikor visszatérni. Dua Lipa a Budapesten adott koncertje után szüleinek a szülőhazája felé folytatja tovább a turnéját, ahol láthatóan szintén otthonosan érzi magát. Instagram-bejegyzései legalábbis erre engednek következtetni, az énekesnő a tengerpart közelében színesen töltve a napokat várja az augusztus végi újabb fellépését.

  • Persze a legegyszerűbb, ha nem is fogyasztunk alkoholt, de ha már megtörtént a „baj”, a Danielle Walsh szerint ezzel a praktikával kellemes lesz a másnap. 

    A 34 éves buliszakértőt szó szerint azért fizeti egy bár, hogy az ott bulizókkal igyon és a lehető legjobbá varázsolja az estéjüket – ez az életmód hosszútávon azonban őt is megviseli, így kifejlesztett egy trükköt, minek köszönhetően elmondása szerint soha sem másnapos. 

    Walsh elmondása szerint a buli utolsó óráiban mindig eszik egy zacskó ecetes hagymás chipset, és iszik egy pohár zéró kólát 

    ezeknek köszönhetően reggel pedig úgy ébred, mintha mi sem történt volna előző este.

  • Háborognak a rajongók, Spearsék eltolták a premierdátumot.

    Nem indul zökkenőmentesen Britney Spears visszatérése a zeneiparba: az énekesnő hat év után először készül új számot megjelentetni, ráadásul nem kisebb névvel közreműködve, mint Elton John. A Hold Me Closer című, egyébként a legenda Tiny Dancer dalát átdolgozó nóta azonban kiszivárgott az interneten még a hivatalos premier előtt, ami nem csak a két világsztárnak, de rajongóiknak sem tetszett.

    Tönkretenni Britney első kislemezének kiadását szabad nőként, 15 év után, őszintén tiszteletlenség

    — fogalmazta meg véleményét a pophercegnő védelmében egy twitterező, akivel rengetegen egyetértettek, és arra bíztatták társaikat, hiába kíváncsiak már a dalra, ne hallgassák meg a neten terjedő kalózfelvételeket.

    Ezzel párhuzamosan kiderült, csúszni fog a Hold Me Closer eredetileg augusztus 19.–ére tervezett megjelenése. Úgy tudni, még változtatnak egy kicsit a dalon Spears kérésére, egyelőre azonban arról nem érkeztek információk, mikorra lesz ez kész, így új premiert sem kapott még a szám.

    (via Metro)