Érdekes jelenet játszódott le az idei CinemaCon színpadán.
Fotó: Greg Doherty / Getty Images Hungary
Olivia Wilde legújabb filmjének, a Don’t Worry Darlingnak az előzetesét vetítette le éppen, amikor a színpad mellől váratlanul kézbesítettek neki egy jókora, Személyes és bizalmas feliratú borítékot. A jogi dokumentumok volt párjától és két gyermekének apjától, Jason Sudeikistől származnak, akiről szakításuk óta azt feltételezte a közvélemény, hogy továbbra is jó kapcsolatot ápol a színésznővel.
Az érdekes kézbesítési forma viszont most nem erre enged következtetni.
Ennek ellenére Wilde állítólag zavartalanul folytatta tovább az előadását, dacára annak, hogy TMZ értesülései szerint gyermekelhelyezésről szóló dokumentumokat tartalmazott a levél. A pár különválása óta a színésznő egyébként a népszerű brit énekessel, Harry Stylesszal van együtt, aki szintén szerepet kapott az említett filmben.
Simon Kornél őszintén beszélt alkohol- és drogproblémáiról a Magyar Hang Mindenki függő című műsorában, amit a Blikk szemlézett. A színész-rendező nyíltan felvállalja, hogy óriási küzdelmet folytatott a függőségeivel, de végül egy ponton sikerült a változás útjára lépnie. Elmondása szerint „lelki fájdalomcsillapítónak” használta az alkoholt, de az előadások sokáig „szentnek számítottak”.
Amikor átléptem azt, hogy előadás előtt, aztán közben is meg lehet inni valamit... fondorlatosan megmagyaráztam magamnak. Felfedeztem, hogy ez konkrét szerhasználat. Viszkit ittam, például, sörrel. Voltak gyenge próbálkozásaim, hogy megszabaduljak ettől, aztán megint jött valami, ami miatt azt gondoltam, ezt megérdemlem vagy szükségem van rá
– fogalmazott a beszélgetésben Simon, akinek a drogok magabiztosságot kölcsönöztek a rendezői munkájához.
„Amit én használtam, azt egodrognak is nevezik... Szemernyi kétségem nem volt, hogy ha én kitalálok valamit, az csak jó lehet. Volt egy pillanat, amikor a mélypont közelében azt gondoltam, már hosszú ideje nem csinálok semmit, és csak hallucinálom, hogy dolgozom. Ez az előadás azóta is megy. Azóta józanul és tisztán is megnéztem, és voltak benne ötleteim. Furcsa módon, a kreativitást nem ölte meg, de sokszor volt levágós, hogy nem józanul ültem ott.”
Mint mondta, nem csak környezetére volt hatással a függősége, hanem magánéletében is válságot okozott, így kis híján a házasságát is tönkretette Gryllus Dorkával.
Dorka nem az a fajta, aki hallgat és csendben néz. Volt, amikor rákérdezett, és egy ideig meg tudtam magyarázni. Aztán úgy gondoltam, jobban szeretem őt annál, mintsem hogy így hazudjak neki. Az egyetlen ultimátum az volt, ami a józanság felé indított el, amikor azt mondta, elválik, mert nem bírja tovább. Akkor átrendeződött a prioritás. Addig ez nem tűnt olyan veszélyesnek
– magyarázta Simon Kornél, aki folyamatosan terápiára jár, hogy sikerüljön feloldania magában azokat a „generációkon átívelő sebeket”, amik a függőség irányába terelték.
A színész azt is furcsállta, hogy az ismeretségi köréből kevesen ültek le vele beszélni, ellenben célzásokat több helyről is kapott. Szíven ütötte, amikor visszahallotta, hogy a szakmában az a hír járta, hogy alkoholista, drogos, és megbízhatatlan.
Lemerültem a személyes poklom legmélyére. Nem állítom, hogy nem lett volna lejjebb. Ha elválunk, majd elköltözöm otthonról, biztos, hogy lett volna lejjebb... Nagyon egyedül éreztem magam, és nyilván ezt magamnak csináltam az alkohol- és szerhasználattal. Azt gondoltam ez a totális Istennélküliség. A szeretetnélküliség. Én se tudok szeretni, engem sem tudtak szeretni...
– idézte fel élete legsötétebb időszakát Simon, aki azóta megszabadult 25 kilótól, és akinek az élete visszatért a normális kerékvágásba.
Tegnap, azaz október 6-án ünnepelte a születésnapját Schóbert Lara. Az okleves aerobik edző, influenszer 21 éves lett, melynek apropójából az édesanyja, Rubint Réka a közösségi oldalán is felköszöntötte: a fitneszlady azokat a felvételeket mutatta meg a Facebookon, amelyek lánya születésnapi összejövetelén készültek egy étteremben.
Schóbert Larának a szerettei egy különleges tortával is kedveskedtek: a születésnapi desszertet egy arany bokszkesztyűről mintázták, nem is véletlenül, hiszen az influenszer éppen ilyennel lépett ringbe a Sztárbox idei évadában női pehelysúly kategóriában szeptember elején.
Isten éltessen Kicsi Kincsem! Tudod, hogy mi a legnagyobb ajándék?! Az, hogy újra RAGYOGSZ!!! Nagyon szeretünk!!!
Az óriási őzlábgombával nagy sikert aratott a Facebookon.
Füredi Krisztián, Magyarország tortája második helyezett
Fotó: Németh Kata / Index
Csak úgy özönlenek a lájkok és a hozzászólások ahhoz a poszthoz, amelyet Borbás Marcsi osztott meg a Facebook-oldalán hétfőn. A Gasztroangyal műsorvezetője azzal büszkélkedett el követőinek, hogy mit sikerült szüretelnie őrségi kertjében: többek között egy hatalmas őzlábgombát is talált, amelyről szemléltetésképpen fotót is mellékelt.
Mai szüret. Még mindig kapok ajándékokat a kertemtől. Külön öröm, hogy még a batáta is ilyen szép lett ebben a nagy szárazságban! Ez az őzlábgomba pedig különösen gyönyörű!
– újságolta el Borbás Marcsi, akinek egyik kommentelője megjegyezte: ez a gomba akkora méretű, akár egy gyermek esernyője.
Megfogadták, nem vágnak bele építkezésbe, aztán változott a helyzet. Az ingatlan néhány héttel ezelőtt nyerte el végső formáját.
Fotó: Szabo Gabriel / Szabo Gabor / RTL
Különleges évfordulót ünnepelt a minap Nádai Anikó. A Házasodna a gazda és a Reggeli műsorvezetőnője örömmel tudatta a közösségi oldalán, hogy párjával, Hajmásy Péterrel immár négy éve van együtt, boldogságukat pedig le sem tudná tagadni.
4 év. Még tizenötször ennyit kívánok nekünk!
– fűzte vőlegényével közös fotója mellé a tévés, aki a napokban elárulta: ha annak idején nem jelentkezik a ValóVilág negyedik szériájába, most magyartanár lenne.