Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mint azt az indexen is megírtuk, december elején derült ki, hogy Vadon Jani befejezi a rádiózást, ezért új műsorvezető veszi át helyét a Rádió 1 reggeli műsorában. A Balázsék című rádióműsor a hallgatókra bízta a döntést, akik szavazhattak arról, ki legyen Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri új műsorvezetőtársa.

    alekosz feri
    Fotó: Papajcsik Péter / Kaszás Tamás/ Index

    A műsorvezető-jelöltek között az egykori ValóVilág-győztes Alekosz is helyett kapott, amolyan poén-faktorként, akinek győzelmére persze elenyésző esélyt látott Sebestyén és Rákóczi. Utóbbi viszont az Ágai YouTube-csatornán futó Mutasd magad! című műsorban elárulta, hogy elméletileg a görög botrányhős is nyerhetett volna, de akkor nélküle folytatódott volna tovább a műsor.

    Magát a döntést nem kellett meghamisítanunk, de nem is akartuk. Volt nekünk a nyolc, – jó Alekosszal együtt kilenc – emberről egy véleményünk. Mindenkit nagyon szerettünk, vagyis én Alekoszt nem annyira. Egyébként, amikor leültünk valakivel dolgozni, akkor éreztük, hogy miként rezegtünk együtt és Ráskó Eszterrel stimmeltünk a legjobban. A szavazatok elsöprő többségét is ő kapta.

    idézi a Bors Rákóczit, aki szerint egy szerencsés csillagállás volt, hogy nem kellett azon gondolkodniuk, hogy belenyúljanak az eredménybe, ugyanis végül Ráskó Eszterrel egészültek ki.

    „Alekosz egyébként nem csinált klasszikusan ugyanolyan adást, mint a másik nyolc ember. Ahogy szoktuk mondani, ő kis mennyiségben egy gyógyszer, tehát tíz-tizenöt percre jó, bár akkor is nagyon sokan megőrülnek tőle.

    Szerintem egy tudatosan polgárpukkasztó hapsi, aki néha zseniálisan, néha kevésbé zseniálisan tolja ezt a szerepet. Részünkről volt ebben egy kis trollkodás. Persze, ha a hallgatók őt választották volna, akkor őt is kapják. Én jeleztem, hogyha ez így lesz, akkor én nem jönnék.

    Szerencsére nem kellett szembenéznünk ezzel az üggyel. Valójában fel sem merült bennünk, hogy mi van ha... Bíztunk a hallgatóinkban” – vallotta be a rádiós.

  • A műsorvezető ledobta a nosztalgia bombát.

    lilu steiner
    Fotó: Ruzsovics Dorina / Kaszás Tamás / Index

    Lilu és Steiner Kristóf is annak idején a Z+ (később VIVA) elnevezésű csatornán kezdték a televíziós karrierjüket, amely az ezredforduló környéken indult újára. Az akkor még pályakezdő fiatalok később országos ismertségre tettek szert a zenetévének köszönhetően, ráadásul barátságuk a mai napig szoros. Lilu most a közösségi oldalán egy nosztalgikus fotót osztott meg kettőjükről, melyhez az alábbit írta: 

    Ezt a képet Anyukám küldte pár napja. Legalább 20 éves kép, sőt.... @kristofsteiner olyan jó ránézni, ugye? Már akkor is szerettük egymást, és ez úgy néz ki, végigkísér minket az egész életünkön... Van, akivel nem kell naponta beszélni ahhoz, hogy ez az érzés megmaradjon... ugye?

    Steiner hozzászólásban válaszolt egykori kollégája Instagram-bejegyzésére: „Nézem a képet és olyan hálát érzek, hogy kifolyik a könnyem. Az élet baromi törékeny, de vannak biztos pontok. Szeretlek @lilugram.” – olvasható.

    (via 24.hu)

  • A fél internet azt találgatja, szándékos volt-e.

    Cole Sprouse és annak túlméretezett zakójánál is nagyobb port kavart a párizsi divathéten Kim Kardashian. A négygyermekes realitysztár, aki a divateseményen a Balenciaga nagyköveteként volt jelen, a többi megjelenthez hasonlóan tisztában van azzal, hogy ezen a rendezvényen nincs helye szokványos öltözéknek.

    Kardashian az uszályos és csipkés fekete Balenciaga ruhában a People magazin szerint úgy nézett ki, mint az Addams Family Morticiája, de az internetezők nem is emiatt szedik ízekre a hírességet. A 43 éves üzletasszony ugyanis úgy pózolt a történelmi jelentőségű divatház ruhájában, hogy azon még rajta volt a címke.

    Sky News szerint meglehet, hogy nem egy divatbakiról van szó, hanem szánt szándékkal hagyták fent a bilétát, hogy ezzel is kihangsúlyozzák, hogy Kardashian számára mennyire fontos a Balenciaga márka, jóllehet azzal néhány éve botrányos körülmények között szakított.

    Kardashianről videó is készült:

  • Apró bakival indította Hajdú Péterrel való beszélgetését, de nem jött zavarba.

    Március 4-én láthatták először a TV2 nézői Mokka műsorvezetői székében Szabó Zsófit, aki első adását Pachmann Péterrel vezette. A műsorvezetőnő, aki ezt megelőzően öt évig az RTL Reggeli című műsorának háziasszonya volt, nem titkoltan nagyon várta már ezt az új kihívást, s bár a hétfő reggeli adásban rögtön bakizott is egyet, profi módjára kezelte a helyzetet, hiszen nem most kezdett reggeli műsort vezetni.

    Az infotainment műsor hétfő reggeli adásának egyik vendége Hajdú Péter volt, aki Popovics Adrienn-nel, a Hell Magyarország Kft. marketingigazgatójával érkezett a stúdióba. Szabó azonban Hajdút mutatta be marketingigazgatóként, de még azon melegében meg tudta menteni a dolgot, hogy kimondta azt.

    Popovics Adrienn valószínűleg az egyik legirigyeltebb nő az országban, ugyanis három napot töltött együtt a világ egyik legszebb férfijának választott Michele Morronéval. A forgatásról és magáról a színészről most Adrienn-nel és a Hell Magyarország Kft. marketingigazgatójával… Az lettél, Peti?... Hajdú Péterrel beszélgetünk… Jó reggelt! Hát gratulálok!

    – fulladt kisebb nevetésbe Szabó felkonferálása, akit Hajdú rögtön ki is javított, de a tévést nem hozta ezzel zavarba. 

    Az alábbi beszélgetés hangzott el Szabó, Hajdú és Pachmann között:

    – Adrienn a marketingigazgató, én vagyok a Hajdú Péter. Örülök nektek! Tök jól néztek ki együtt! – szúrta oda mosolyogva Hajdú, mire Pachmann viszonozta a dicséretet.

    – Hajdú Péter, mint Hajdú Péter. Ti is jól néztek ki így reggel.
    – Ennyire hasonlítunk, vagy mi? – nézett Popovicsra Hajdú.

    – Te hasonlítasz a világ legszebb férfijára, Peti! – csapta le a magas labdát Szabó.

    Ezt követően Pachmann megjegyezte, hogy már ezért érdemes volt korán kelnie Hajdúnak, aztán arra terelődött a szó, hogy milyen volt a Hell Energy új arcával, Michele Morronéval forgatni. A reklámfilm producere egyébként éppen Hajdú volt, akinek arra is volt lehetősége, hogy biliárdozzon egyet a 365 nap című filmek sztárjával  a forgatás szünetében. Azt sem úszták meg baki nélkül, hiszen összetörtek egy méregdrága vázát, amire nagyon kellett volna vigyázniuk, a tulaj külön megkérte őket erre. Hajdú Péter kiemelte: az erről készült videó nem kamu volt, egyszer vették fel.

    Biliárdozni egyébként azért mentek, mert Morrone ezt a közös programot ajánlotta fel a producernek, amikor az arra kérte a színészt, hogy menjenek el edzeni egyet, de Morrone utál sportolni. Elmondása szerint csak azért edz, hogy jól nézzen ki.

    Hát mondom, barátom, akkor megtaláltad az ellenfeledet, mert engem még soha nem vertek meg biliárdban, és nevetett.

    Szabó ekkor közbeszólt: megjegyezte, hogy ő már megverte Hajdút.

    Hajdú arról is beszélt, hogy Morronét nem szédítette meg a hírnév. A producer ezt egyebek mellett abból szűrte le, hogy amikor találkozott a kisfiával, négykézlábra ereszkedett a gyermekhez, s fel is vette, valamint megpuszilta.