Már megbánta, hogy bicepszére tetováltatta korábbi párja nevét.
Curtis, azaz Széki Attila hosszú évek óta a tetoválások rabja, de nem mindegyik új mintáról számol be külön a rajongóinak, pedig mind-mind saját jelentéssel bírnak. Fiatal kora óta viseli bőrén életének különböző korszakait, s mint kiderült, a rappernek van olyan tetkója is, amit mostanra megbánt. Ez akkor derült ki, amikor a Megasztár 2025-ös évadának ítészét a Vibe fesztiválra menet random kérdésekkel bombázták.
Hát van... Van [egy tetoválás, amit már megbántam]. A karomon egy név, de már nem sokáig lesz ott
– jelentette ki határozottan a rapper, jóllehet azt nem árulta el pontosan, melyik névről van szó. Curtis a Bors szerint arra a nagyméretű „Kriszti” feliratra utalt, amit 2019-ben varratott a bicepszére, akkori párja miatt, akitől a kisfia, Doni is született. A tetkót romantikus gesztusnak szánta, ám azok az idők már elmúltak.
Az említett tetkó 2019-ben nem kis port kavart. A rapper ezzel szerette volna jelezni, hogy vége a csajozós korszakának.
„Már érett bennem ez a dolog. Az elmúlt időszak pedig még jobban megerősített abban, hogy Krisztivel szeretném leélni az életem. Ő az a társ, akiért még jobban le akartam számolni a múltammal. Érdekes, hogy az ő neve az első tetoválás, ami kifejezetten nem fájt, egy picit sem. És biztosan érzem, hogy sosem fogom megbánni, hogy felvarrattam” – nyilatkozta akkor a lapnak, ám azóta minden megváltozott: Curtis szakított gyermeke anyjával, melyet követően Barnai Judit válogatott kosárlabdázóba szeretett bele, akivel azóta is egy párt alkot, sőt, a kezét is megkérte. Az esküvő dátumát egyelőre nem tűzték ki.
Nem Curtis azonban az egyetlen híresség, aki a szakítás után megbánta szerelmi tetkóját.