Költözőfélben van Lovas Rozi és családja. A színésznőék jelenleg Nagymaroson építkeznek, hamarosan ugyanis két gyermekével és férjével maguk mögött hagyják a fővárost.
„Akkor kicsit olyan lesz, mintha valóra válna egy kislánykori álmom. Most, hogy visszagondolok, bár én lakásban nőttem fel a fővárosban, mindig is arról álmodtam, hogy lesz egy kis házam, kerttel, vagány férjem, gyerekeim. Egy kis család, ahol árad a szeretet” – mesélte a színésznő, aki azért szeretné, ha maradna egy bázisuk Budán is.
„Hiszen a munkánk miatt szinte naponta be kell járnunk a fővárosba. Ez még nincs kitalálva, de a családomra bármikor számíthatunk. Nagymaroson pedig a férjem szülei laknak, úgyhogy a nagycsalád továbbra is óvón körülveszi a kicsiket. Az iskolát Misának meg majd meglátjuk. Jánossal úgy gondoljuk, hogy a legfontosabb a biztonságos, inspiráló környezet, és hogy jó emberektől tanuljon.”
Egyelőre azonban még a nyaralásra koncentrálnak, Szlovéniában, észak-Olaszországban és Horvátországban is megfordulnak majd a következő hónapokban.
„Mi is így utazgattunk gyerekkoromban, vittek minket a szüleim kirándulni, síelni, tengerpartozni. A természet szeretetét még anyukám szülőfalujában, Zalavégen szívtam magamba, ahol egész nyáron saraztunk, fára másztunk a tesómmal. Fontos része a gyerekkoromnak” – idézte szavait a Story.