Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A 28 éves új-zélandi énekesnő megszólalt nemi identitásáról.

    Ella Yelich-O'Connor, művésznevén Lorde 2013-ban, a Tumblr aranykorában mondhatni egyslágeres csodaként robbant be a zeneiparba Royals című dalával, ami miatt sokan biztosra vették, hogy világsztárnak született, ám ahogy az évek teltek, úgy halványult el a fénye. Néhány népszerű dallal még jelentkezett, ám egyik sem tudta felülírni a Royals-t. Inkább magánéleti és magaviseleti botrányaival hívta fel magára a figyelmet. 

    A kétszeres Grammy-díjas új-zélandi énekesnőről, aki a 2023-as Sziget fesztivál sztárfellépője volt, a napokban szintén a magánélete kapcsán cikkeztek, igaz, hamarosan megjelenik új stúdióalbuma is, szokásához híven négy évvel az előző után. A Virgin című lemez június 27-én érkezik, 11 dallal, melynek – mint kiderült – a nyitószövege a következő: „Some days I'm a woman/Some days I'm a man”, azaz „Vannak napok, amikor nő vagyok / Vannak napok, amikor férfi vagyok”.

    Rolling Stone magazin rá is kérdezett Lorde-nál, mit jelent ez a sor a nemi identitását illetően. Mint mondta, nonbinárisnak nem nevezné magát, de vannak napok, amikor férfinak érzi magát.

    Chappell Roan már megkérdezte tőlem, hogy most akkor nonbináris vagyok-e, mire én azt válaszoltam: nő vagyok, kivétel azokat a napokat, amikor férfi vagyok. Tudom, hogy ez nem egy kielégítő válasz, de van egy részem, ami nagyon ellenáll annak, hogy beskatulyázzam magamat

    – fejtette ki az énekesnő, aki cisznemű nőnek vallja magát, azaz nemi tudata és születéskori biológiai neme megegyezik, de leginkább úgy tudná meghatározni magát, mint aki „a két nem között áll”.

    (via Independent)

  • Az énekesnő jelenleg egykori mentoráltjával, Balogh Krisztoferrel is megosztja otthonát, a fiatal énekes ugyanis nemrég utcára került.

    Tóth Gabi 2023-ban vásárolt ingatlant Szentendrén, jelenleg is ott él kislányával, Hannaróza Máriával és párjával, Papp Máté Bencével. Tavaly az énekesnő álomkonyhája is elkészült, melyről akkor mutatott is fotókat az Instagramján, nagyobb betekintést az otthonába azonban csak nemrég engedett.

    „Ez a ház számomra a valódi menedék. Ha kimegyek a teraszra, és kinézek a tájra, azt érzem, hogy biztonságban vagyok, hogy nem történhet velem semmi baj, körülölel ez a gyönyörű környezet, a harmónia, és valahogy már minden probléma kisebbnek látszik. Tiszta időben ellátni Pomázig, a Hármashatár-hegyig, a Citadelláig is. Ha végiggondolom az elmúlt időszakot, akkor nagyon hálás lehetek azért, hogy ilyen otthonom van, mert amikor támadások értek, amikor féltem, amikor aggódtam, volt egy ilyen bázisom, ahol megnyugodhattam. Ha egy-egy fizikailag és lelkileg megterhelő nap után ide hazaérek, rögtön biztonságban érzem magam, és megnyugszom” – nyilatkozta a Story magazinnak az énekesnő, aki ide fogadta be egykori mentoráltját, Balogh Krisztofert is, akit 2021-ben vett a szárnyai alá a Sztárban sztár leszek! című műsor alatt.  A fotók az ingatlanról ide kattintvaérhetőek el.

  • Oláh Gergő nemrég lesújtó kritikát fogalmazott meg Fehér Krisztiánról, ám úgy tűnik, mostanra elásták a csatabárdot.

    A 2024-es X-Faktor győztese, Fehér Krisztián egy káromkodós koncertfelvétel miatt  komoly kritikák kereszttüzébe került a napokban. A fiatal énekest videóra vették, amint tiszteletlenül beszélt a hangtechnikussal, amit sok rajongó és szakmabeli is elítélt, köztük az X-Faktor korábbi győztesei, Kocsis Tibor és Oláh Gergő. Utóbbi hevesen reagált a történtekre, ám végül személyesen, kamerák előtt tisztázták a helyzetet.

    Oláh, aki tavaly is kritizálta már Fehért a győzelme után, pontosabban úgy fogalmazott: a fiatal énekes megnyilvánulása „alpári, primitív, gusztustalan, igénytelen és tiszteletlen” volt, amit Fehér sem hagyott szó nélkül. A közösségi oldalán elmondta, szerinte az ő hibáján próbálnak meg sokan „kis hírnevet szerezni, meg lájkokat vadászni”.

    A találkozón mindketten bocsánatot kértek egymástól és egyetértettek abban, hogy a példamutatás elengedhetetlen. Fehér Krisztián elismerte hibáját, és megígérte, hogy tanul az esetből. Az X-Faktor-győztesek a békülést  végül egy közös fotóval is megpecsételték, melyet Oláh az Instagramján osztott meg.

    Én egy bocsánatkéréssel kezdeném az egészet. A megfogalmazásom indulatos volt egy kicsit, és átmentem személyeskedésbe is

    – vélekedett Oláh, kiemelve, szerinte egy előadónak nagyon figyelnie kell arra, hogyan nyilvánul meg a színpadon.

    Mert lehet gengszterstílusa valakinek, lehet csibész stílusa, vagy a dalaiban is énekelhet arról, de ő maga a két dal között mutatkozik meg, hogy milyen ember. (...) A tehetséged, és az embereknek a tömege juttatott fel téged a színpadra, hogy ma tele vagy fellépésekkel, hála az istennek. El is ismertem a tehetséged is, egy brutális zenész vagy egyébként. Nagyon sok gyerekre, fiatalra lehetsz jó hatással is. Ebben a szakmában nagyon fontos a jelleme az embernek, és a megnyilvánulása.

    Az egykori x-faktorosok a Fókusz riportjában békültek ki, mely alább megtekinthető.

  • Sokkot kapott, amikor meglátta pozitív terhességi tesztjét.

    Magyarországon is nagy népszerűségnek örvend a Házasság első látásra című műsor, mely hazánkban eddig két évadot ért meg, s bár egyik kapcsolat sem állta ki a forgatás utáni próbákat, a házasodós reality koncepciója – azaz, hogy a párkapcsolati szakértők idegeneket állítanak párba, majd házasítanak össze, hogy aztán a kamerák előtt ismerjék meg közelebbről egymást – sokakat vonz.

    A brit változatnak már a tizedik évada következik. A 2023-as szériájának egy pénzügyi tanácsadó, Laura Vaughan is nekivágott, s bár a szakértők által kiválasztott férjével, Arthurral nem maradt tartós a frigye, később mégis megtalálta a boldogságot. A műsor után már influenszerként ténykedő 35 éves nőről ezúttal mégsem a szerelmi élete kapcsán ír a The Sun című brit napilap, hanem mert lerántotta a leplet egy súlyos titokról, amelyet 2016 óta őriz. Vaughan úgy meséli, csaknem nyolc hónaposan vette észre, hogy várandós. Nem akart hinni a szemének, amikor meglátta, hogy terhességi tesztje pozitív lett, azt hitte, ez lehetetlen, ám igazán csak akkor kapott sokkot, amikor az orvosok közölték vele, hogy a harmadik trimeszterben jár.

    Vaughan nem tagadja, valóban kimaradt a menstruációja és puffadás, valamint gyomorfájdalom is jelentkezett nála, ezeket a tüneteket azonban a cisztákra fogták, mert egy évvel korábban PCOS-t (policisztás ovárium szindrómát) állapítottak meg nála. Bár beutalták ultrahangra, időpontot mindig elfelejtett foglalni, teste pedig nem változott meg annyira, hogy meglévő ruhatárát le kelljen cserélnie, ezért nem tűnt fel neki semmi. Puffadó hasa miatt és kíváncsiságból azonban végül mégis csinált egy terhességi tesztet.

    A teszt kijelzőjén az szerepelt, 2-3 hetes terhes vagyok. Az első gondolatom az volt, hogy ez lehetetlen, aztán rájöttem, hogy ez a teszt így mutatja ki a terhességet, tehát akár hónapok óta terhes lehetek – és az is voltam

    – emlékezett vissza a nő, aki a rejtett terhesség miatt egyből orvoshoz fordult, ám mivel a vizsgálatok során kiderült, hogy a pattanásaira szedett gyógyszere súlyosan károsította a magzatot, a dolgok fájdalmas fordulatot vettek, a babát ugyanis a kockázatok miatt nem tartotta meg.

    Nagyon nehéz volt. Hirtelen megtudni, hogy terhes vagyok, ráadásul a hetedik hónapban járok. (...) Egy hetet töltöttem kórházban. (...) Nagyon megviseltek a történtek. Aztán, amikor a beavatkozás után hazamentem, megindult a tejem, amivel nehezen birkóztam meg. Hetekig otthon ültem és senkivel sem beszéltem

    – vallotta be.