Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Madonna gyerekeit nem sűrűn látni úgy, ahogy nemrég sikerült.

    madonna kölykei
    Fotó: Instagram

    Lourdes Leon és Rocco Ritchie együtt jelentek meg a Marin Eserre divat show-n.
    Az énekesnő gyerekei ritkán mutatkoznak a nyilvánosság előtt, ezért is lepett meg sokakat a mostani.

  • Júliusban kerül mozikba a Thor: Szerelem és Mennydörgés, és lesz benne egy jelenet, ami különösen fontos a főszereplő számára.

    Thorfenék
    Fotó: Instagram

    Már az előzetesben is megmutatták, hogy egy ponton a Zeuszt alakító Russell Crowe egy mozdulattal lepöccinti Thor ruháját, megmutatva ezzel az asgardi isten meztelen fenekét.

    Chris Hemsworth a Thor 4 vörös szőnyeges bemutatóján mesélt arról, hogy egy igazi álom volt számára, hogy megmutathatta a fenekét egy Marvel-filmben, amire közel 10 éve várt már. Egyébként nem ez lesz az első pucér fenék, amit egy Marvel-moziban láthatunk, ugyanis a Thor 3. epizódjában például Hulk villantott, igaz, ő teljesen CGI-figura.

  • Tom Cruise nemrég landolt Londonban.

    A Top Gun sztárja egy rövid időre hagyta el a várost, de vasárnap vissza is tért Londonba, ahol már lesifotósok várták.
    Mutatjuk:

  • Egy jólelkű Amazon-sorfőr maga mögött hagyta furgonját, hogy nyolc bajba jutott kiskacsa megmentésére siessen.

    Claudiu Badea először a kétségbeesett kacsamamát pillantotta meg, aki keservesen hápogott az út mellett, így úgy döntött, hogy megnézi, mi történt. Ahogy közelebb lépett, csipogást kezdett hallani, ám sehol sem látta, hogy honnan jön, egészen addig, míg meg nem látta a csatornába esett kicsiket.

    A sofőrnek nem is kellett több, kb. 60 másodperc alatt kiszabadította mind a 8 bajba jutott kacsát.