Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A brazil szupermodell harmadik gyermekével várandós, ezért felszedett pár plusz kilót, a közösségi oldalakon azonban ez is kevés indoknak bizonyult ahhoz, hogy Adriana Lima megússza a rosszindulatú megjegyzéseket.

    Élete egyik legboldogabb szakaszát élheti épp a 41 éves Adriana Lima, aki jelenleg harmadik babáját hordja a szíve alatt. Az elmúlt évtizedek egyik leghíresebb modellje visszavonulása előtt dolgozott szinte az összes létező luxusmárkának, a legtöbben talán mégis a Victoria's Secret angyalaként ismerik. Vagyis csak múltidőben, most ugyanis betámadták a TikTokon pár hete készült fotóival illusztrálva, miszerint rá sem ismerni a terhessége miatt meghízott, "drasztikusan megváltozott" Limára.

    A virálissá váló videót nem hagyhatták szó nélkül a sztár rajongói sem, akik megvédték a kismamát.

    „Az emberek nem veszik tudomásul, hogy már visszavonult a modellkedéstől, miközben az előző terhességei alatt még modellként dolgozott” – idézte a DailyStar az egyik kommentelőt, míg egy másik úgy fogalmazott: „És még mindig jobban néz ki, mint az emberek 90%-a.”

  • Azt már tudjuk, hogy a Sárkányok Háza mellett érkezik valamikor a jövőben egy másik Trónok Harca-sorozat is, ami nem az eredeti sztori történései előtt, hanem utána veszi fel a fonalat.

    Ráadásul nem másra fog fókuszálni, mint mindenki kedvenc fattyújára, Havas Jonra, akit ezúttal is Kit Harington alakít majd. 

    Ugyan még nem lehet sokat tudni arról, hogy miről fog szólni pontosan a folytatás, de George R.R. Martin és Emilia Clarke nemrég arról beszélt, hogy nem is az HBO, hanem Kit Harington ötlete volt a spinoff elkészítése. 

    Egyébként a sorozat munkacímét is felfedték, ami nemes egyszerűséggel „Snow”, azaz „Havas” lesz.