Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az új-zélandi rendező szívesen elfelejtené a Gyűrűk Ura-trilógiát, de nem azért, amire az ember elsőre gondolna.

    jackson
    Fotó: Instagram

    Peter Jackson ugyanis nagyon is büszke J.R.R. Tolkein Gyűrűk Ura trilógiájának feldolgozására, egyedül azt sajnálja, hogy nem élvezhette úgy, mint bárki más annak idején.

    „Nagy veszteség volt az a számomra, hogy nem láthattam úgy, mint mindenki más. Komolyan fontolóra vettem, hogy hipnotizálom magam, hogy elfelejtsem a filmeket, szóval leülhetek, és én is élvezhetem őket.” – mondta Jackson, aki az Amazonon debütáló sorozatot már nagyon várja.

  • A Mindjourney egy szöveges utasítások alapján dolgozó M.I., azaz mesterséges intelligencia, amit egy 11 tagból álló csapat fejlesztett ki. 

    aiapok
    Fotó: TikTok

    Legutóbb azzal a feladattal bízták meg, hogy készítse el a világ utolsó szelfijét, egy apokaliptikus környezetben, az emberiség végórájában.

    A mesterséges intelligencia pedig tette a dolgát, és valami egészen hátborzongató, amilyen alkotások "születtek" a témában, elég csak megnézni ezeket a TikTok videókat róla:

    @robotoverloards Asking an Ai to show the last selfie ever taken in the apocalypse Part: 3 #apocalypse#scary#horror#foryoupage #fyp #ai#midjourney #dalle2 ♬ It's Just a Burning Memory - The Caretaker
  • Rachael Huckle állítja, hogy az OnlyFans mentette meg az életét, aminek segítségével elég pénzt tudott összegyűjteni ahhoz, hogy kifizesse a kórházi kezelését.

    A 34 éves Rachel, akit a online csak Ivy Tenebraekén ismernek, azután regisztrált a felnőtt tartalmakat kínáló oldalra, hogy egy ritka autoimmunbetegséget állapítottak meg nála, ami fájdalmas kiütésekkel jár a szájában, az orrában, illetve a torkában is, ami szinte lehetetlenné teszi a nyelést a számára. A betegség miatt csontsoványra fogyott, az orvosok pedig 10 évig azt hitték, hogy anorexiás.

    Rachel a végén már dolgozni sem volt képes, így végül az OnlyFans mellett döntött, ahol a fotóiért cserébe egyre több pénzt tudott összegyűjteni. Hála az összegyűjtött pénznek, ki tudta kifizetni a kezelést is, így végre teljes életet élhet, arról pedig nem is beszélve, hogy havi 4000 fontot keres a fotóival.

  • Dominique Thorne főszereplésével érkezik az IronHeart című Marvel sorozat, amiben Riri Williams Tony Stark nyomdokaiba lép.

    IronHeart
    Fotó: YouTube

    IronHeart még 2016-ban "született"  Brian Michael Bendis  és Mike Deodato  ötlete alapján, és lényegében Vasember utódjának is felfogható. Riri Williams egy zseniális fiatal, aki Tony Starkhoz hasonlóan, maga épít egy Vasember páncélt, hogy IronHeart néven váljon szuperhőssé.

    A karakter egyébként nem itt, hanem a Mindörökké Vakanda című Fekete Párduc folytatásában fog bemutatkozni, de a mostani forgatási képeken megnézhetjük, Riri milyen páncélban fog nyomulni.