Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • „Sebaj, majd útközben a villamoson gyorsan letoljuk!” – gondolhatták.

    villamos.png
    Fotó: TikTok

    Ha Budapesten villamosra szállunk, időnként elég furcsa dolgokat láthatunk. Nem is olyan régen többen is szemtanúi lehettek annak, ahogy valaki a 4-es, 6-os villamoson előkapta és kifeszítette a függőágyát, majd abban fekve kényelmesen utazott tovább. Erről a furcsa jelenségről egy videó is felkerült a TikTokra.

    Most egy újabb gyöngyszem látott napvilágot: nem mindennapi módon egy rögtönzött fodrászszalon nyílt a budapesti 4-es, 6-os villamos kellős közepén, egy férfi legalábbis előkapta a hajnyíróját, és úgy igazította meg ismerőse haját az utasok között, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.

    Persze, az a Mandiner által észrevett videón is jól látható, hogy a fodrásznak álló férfi nem finomkodott: határozott mozdulatokkal igazította meg társa frizuráját két megálló között a körúton közlekedő villamoson. Mintha nagyon siettek volna valahova, fodrászhoz menni azonban már nem jutott idejük. Megoldották hát okosan.

    A felvétel egyébként eredetileg az Instagramra került fel hétvégén, a LookAtTheHungarians oldalára.

  • Figyelem, spoileres tartalom következik!

    A brazíliai Comic Conon járt a hétvégén a Dűne 2. csapata, ahol több említésre méltó esemény is történt: egyrészt csúnyán szemen dobták valamivel Florence Pugh színésznőt, másrészt levetítették a március elsején érkező sci-fi első tíz percét.

    Természetesen erről tilos volt felvételt készíteniük a szerencsés jelenlévőknek, de beszámolóik azért csak megjelentek a világhálón. Ebből idézett az IGN is.

    A film első jelenetében már találkozunk is az új karakterek egyikével, az előbb említett Pugh Irulan hercegnőjével, aki ahogy a regényben, úgy Denis Villeneuve adaptációjában is a történetmesélő – ez esetben narrátor – szerepét látja el. Összefoglalja az előző rész tartalmát, azaz hogy a Harkonnenek egy végzetes puccsot követtek el az Atreidesek ellen, aminek (szerinte) nem volt túlélője. Ez persze nem igaz, hiszen Lady Jessica és fia, Paul is megmenekült, majd mint láthatjuk, azóta is a fremenekkel élnek. Nem várat sokat magára Christopher Walken császárának debütálása sem, de még mindig az első tíz percben járunk, amikor Dave Bautista Glossu Rabbanját kitüntetik az invázióért. Közben az Arrakison is zajlik az élet, Paul és Chani egyre közelebb kerül a másikhoz, és egy félelmetes homokféreg tűnik fel a vásznon…

    Szerencsére már nem kell sokat várni, hogy megtudjuk, hogy folytatódik a történet, addig pedig hangolódhatunk a mozira az impozáns szereplőgárda friss karakterplakátjaival.

  • Videó.

    youtbe.png
    Fotó: YouTube

    Az új csengeri börtön építése télen sem áll le – hangsúlyozzák abban a videóban, amelyet a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) tett közzé a közösségi médiában. A kicsit szürreális, karácsonyi hangulatú felvételen jól látható, ahogy a fogvatartottak, akik akár a Mikulás szorgos játékkészítő manói is lehetnének, nap mint nap azon dolgoznak, hogy jövő őszre megépülhessen az ország legmodernebb börtöne Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Mint írják, a kiemelt biztonságú börtön 1500 elítélt befogadására lesz képes.

    A toborzó videó leírásából az is kiderül, hogy havi nettó 400 ezer forintos bért kínál azoknak a munkavállalóknak, akik minimum szakmunkásvégzettséggel rendelkeznek.

    „Az építkezésen egy 100 fős fogvatartotti brigád folyamatosan dolgozik, amihez 2.500.000 kg acél és 22.400 m3 beton szükséges. Ehhez többek között 10.325 m2 műgyantafelületet, 5.380 m2 PVC-burkolatot, 201.764 fm elektromos kábelt és vezetéket, 68.438 folyóméter fűtési-hűtési vezetéket, 17 db légkezelőt használunk fel” – közölték, hozzátéve, a beruházás a térségben közel 700 új munkahelyet teremt. 

  • Mikulás-ruhába öltöztették a kis Ábelt.

    Puskás-Dallos Peti és Puskás-Dallos Bogi kapcsolata idén szeptember elején új szintre lépett, akkor született meg ugyanis első közös gyermekük, Ábel. Az X-Faktor korábbi mentorai a kisfiú érkezése miatt életük egyik legboldogabb időszakát élik jelenleg, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a szülővé válásról gyakran beszélnek, és a csöppségről is mutatnak képeket a közösségi oldalaikon, jóllehet a pici arcát nem mindig mutatják meg. A kis Ábelről szerdán is kikerült egy ilyen fotó, mégpedig Mikulás alkalmából.

    A kis Ábelt ünnepi szettbe öltöztették e különleges nap miatt, de az anyukája, Dallos Bogi sem feledkezett meg arról, hogy karácsonyi pulcsit húzzon.

    Az énekesnő a fotóhoz csupán annyit írt: „Santa baby”.