Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ha nem keresett volna elég jól magával a fellépéssel, Travis Scott merch–cuccai 1 millió dollárt, azaz 380 millió forintot hoztak a rappert konyhájára.

    Egészen elképesztő érdeklődés övezte Travis Scott legutóbbi, „visszatérő" koncertjét - a rapper most először adott nagyobb kaliberű műsort az AstroWorld–ös tragédia után, amivel kétszer is megtöltötte a hatalmas londoni O2 arénát.

    A rajongók azonban nem csak a férfi slágerjeire, de saját márkás termékeire is kifejezetten kíváncsiak voltak, pláne, hogy Scott erre a hétvégére külön kollekciót dobott piacra. Ennek biztos megszerzéséért sokan órákkal a koncert előtt már a helyszínre érkeztek, hogy hosszú, tömött sorokban várakozzanak a butikig. A TMZ úgy tudja, végül egy millió dollárt, azaz 380 millió forintot meghaladó értékben vásárolták fel Scott ajándéktárgyait, ami a maga kategóriájában abszolút rekordnak számít az Egyesült Királyságban. Ehhez mondjuk szükség volt a nem túl pénztárcabarát árakra is, a TS pulcsikért nagyjából 50-60 ezer forintot kértek el, míg a sapkákat 20 ezer forintnyi összegért kínálták.

  • Az énekesnő főleg a Marics Petit sirató tinilányoknak címezte bejelentkezését.

    Két hete már, hogy szinte felrobbantotta a magyar bulvársajtót Tóth Andi és Marics Peti kapcsolatának híre. A két énekes egy Instagram sztoriba feltöltött csókolózós videóval tudatta a nagyvilággal, tényleg szerelmesek. A látottakat ugyan Andi követői meglepően jól fogadták, a Valmar duó rajongói azonban már kevésbé. Marics Petihez öngyilkosággal fenyegetőző üzenetek sora érkezett és érkezik azóta is, nemrég pedig arról kezdtek el pletykálni, a srác már félre is lépett. Az X-Faktor győztese nem tudta szó nélkül hagyni a dolgokat:

    „Sorba külditek a cikkeket meg a pletykákat, hogy engem meg lehet csalni. Megvédem magam, ha már más nem fog. Nem lehet megcsalni! Ha megcsalsz, taka van, ez ilyen egyszerű”–idézi a Life.hu az énekesnő Instagram bejelentkezését, aki ezek után kijelentette, ez az üzenet azoknak a 10-12 éves kislányoknak is szól, akik „otthon vagdossák az erüket, hogy elvette a jövendőbeli férjüket.”

    Szívem, nem vettem el! Menj rá, próbáld meg, vidd haza! Ha veled megy, tied lehet

    —zárta rövidre mondandóját Andi.

  • Izgalmas összecsapások várhatóak ismét.

    20201213 sha l16 896
    Fotó: Netflix / Northfoto

    Sokak kedvenc harcművészeti drámája rövidesen visszatér a képernyőkre, és úgy tűnik ezúttal hatalmasat fog ütni. A nagysikerű Cobra Kai sorozatnak ugyanis heteken belül megjelenik az ötödik évadja, a Netflix jóvoltából pedig most betekintést nyerhetünk az új részek kulisszái mögé.

    A rajongók a széria negyedik évadának utolsó pillanata óta várhatták a zsarnokoskodó Mike Barnes visszatérését, amikor is Silver átvette az irányítást a dojo felett a Martin Kove által alakított John Kreese szenszei-től. Silver ezután azt állította, hogy „egy régi ismerősét” fogja felkérni, hogy segítsen neki a Cobra Kai irányításában, amiről sok rajongó azt feltételezte, hogy Barnes lesz az. Igazuk is lett, a Karate Kölyök III-ból visszatér a Sean Kanan által alakított Barnes, legalábbis a kedvcsináló fotósorozatból erre enged következtetni a következő évad. Egy biztos: izgalmas évad elébe néznek a fanok idén ősztől. A szeptember 9-én megjelenő ötödik évadnak a pillanatképeit itt tudja megtekinteni:

    via (Ladbible)

  • Az egykoron szeplős kislányból mára üzletasszony és kétgyermekes anyuka lett.

    kris
    Fotó: Instagram / @krisjenner

    Ma ünnepli születésnapját Kylie Jenner, aki már két gyermek édesanyja és a világ egyik leggazdagabb embere, de még mindig csak 25 éves.

    A nagy nap apropójából édesanyja, Kris Jenner egy szívhez szóló üzenetet írt legkisebb gyermekének, akiről kiskori fotókat is mutatott Instagram oldalán. A válogatás egy friss képpel zárul, amely még jobban szemlélteti, mennyit is változott Kylie az elmúlt években.

    „Kedves vagy, mérhetetlenül nagylelkű, okos, együttérző, jószívű, erős, kreatív, kívül-belül gyönyörű! Szeretlek nézni téged a gyerekeiddel… Te vagy a legcsodálatosabb anyuka, és nagyon büszke vagyok az összes teljesítményedre és a hihetetlen lendületedre. Te mindig is az én kicsi lányom leszel, és végtelenül büszke vagyok rád!” –fogalmazott Kris.