Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy darabig nem is szeretne utazni emiatt az énekes.

    A Reggeli vendégeként indította a napot Peter Srámek, ahol az énekes beszámolt a kéthetes floridai útjáról. Az Egyesült Államokból hazafelé tartó repülőútján viszont turbulenciába került a gépük, ami alaposan megrémítette a zenészt:

    „Elsősorban néztem az ott dolgozó embereket, hogyan reagálnak. Láttam az arcukon, hogy valami nincs rendben, meg voltak ijedve. Voltak, akik sikongattak körülöttem. Azt hittem, hogy ottmaradok, esküszöm, nem akarom túlzásba vinni. Egy dolog jut ilyenkor az ember eszébe: nem az, hogy baj lesz, hanem mit fognak mondani otthon... Még most is, ahogy erről beszélek az jön rám, hogy én egy darabig nem fogok repülni.” – fogalmazott.

    Amerikai útján Srámek a tengerentúli rajongóinak adott több koncertet, akik állítása szerint nagyon élvezték a műsort, sőt, kívülről tudták A Király című sorozatban elénekelt dalokat. 

  • Szerinte kicsit a magyar Tom Cruise-nak is gondolja magát.

    Rékasi Károly azt mondja: azért bólintott rá a Farm VIP című műsorban való szereplésre, mert meg szerette volna tapasztalni, milyen is egy valóságshow, de nem feltétlen csak jó élményekkel gazdagodott a forgatáson. A 61 éves színész már rögtön az első adásban sírva fakadt, mert nem boldogult egy matematikai feladattal, nem sokkal később pedig feszült helyzetben találta magát az egyik csapattársával, Szabyesttel. A köztük lévő ellentét adásról adásra mélyül, a Barátok közt egykori szereplője ki is mondta, hogy szerinte az énekes kártékony, ami a csapatversenyt illeti.

    Rékasi Lakatos Leventével is konfliktusba keveredett, aki nem titkolja, mi a véleménye a szinkronszínész stílusáról.

    Nem tudtunk rajta kiigazodni, mindig valamilyen szerepet öltött magára, és úgy éreztem, ritkán volt őszinte. Szerintem ez valamiféle szakmai ártalom lehet. Benne ragadt kicsit Bartha Zsolt karakterében, kicsit a magyar Tom Cruise-nak is gondolja magát, lévén ezer éve ő a szinkronhangja. Pedig jó lett volna őt magát, Rékasi Károlyt megismerni. Számomra taszító volt, hogy az érdemeit hangoztatva bírálta például Szabyt. De kérdem én, pontosan mire osztja az észt? A 23 évnyi Barátok köztre?

    – nyilatkozta a Story magazinnak Lakatos, az általa elmondottakról pedig Rékasit is megkérdezte a lap.

    „Ha véleményezném ezt a két fiút, azzal gyakorlatilag a kakát ölelem magamhoz, és magam is kakaszagúvá válnék, amit nem akarok. Méltatlan lenne hozzám. [...] Soha nem szabad elfelejteni, hogy egy vélemény fontos, de még fontosabb, hogy ki az, aki formálja. Én ezért nem foglalkozom velük” – szögezte le a színész.

  • Mindig lehet számítani az edzett fővárosi tömegközlekedőkre.

    Képernyőfelvétel (244).png
    Fotó: TikTok

    Úgy tűnik, kisebb fennakadás csúszott a minap az Örs vezér tér felé tartó egyik trolibusz menetrendjébe. A zökkenőmentes közlekedést a több centiméter vastagnyi hó nehezítette, ami már a reggeli órákban betakarta Budapestet. A TikTokra felkerült videóból az oka is kiderült a késlekedésnek: latyakba ragadt a piros troli, amit jobb híján annak utasai igyekeztek kimenteni a szorult helyzetből, hogy tovább folytathassák az útjukat. Becsületükre váljék, az edzett fővárosiak késlekedés nélkül a tettek mezejére léptek:

  • Újra visszatért az alkotói munkákhoz.

    Néhány hete már annak, hogy Nagy Ervin és Árpa Attila összemérte erélyét a Sztárbox ringjében, amiből utóbbi jött ki győztesen. A Jászai Mari-díjas színész kiütéses vereséget szenvedett az első menetben, és később meg is mutatta közösségi oldalán, milyen sérüléseket szenvedett el a szorítóban. A Király című sorozat sztárja akkor bevallotta, szerinte Árpa úgy ment felé, mint egy buldózer, és nem számított arra, hogy rögtön minden erejét beveti ellene. Most viszont a Reggeli vendégeként elárulta, hogyan érzi magát hetekkel a bokszmeccs után.

    Jól vagyok, hamar túltettem magam rajta. Én jobban féltem attól, hogy ha ez benne van a pakliban, hogy mi lesz velem... nyilván elesni könnyebb, mint felállni. De ez sport, ha az ember így járt, így járt, tudom, miért voltam hülye, mit csináltam rosszul. Lementem azóta már a terembe is, mert imádom ezt a sportot. Nem csak azért vállaltam, mert pénzt lehet vele keresni, hanem azért is, mert gyerekkorom óta imádtam a Muhammed Alit, meg a Mike Tysont, úgyhogy tanulunk a hibáinkból

    – fogalmazott a színész.