Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Másfél éve kezdtek új életet Torontóban Polyák Lilláék, akik azóta szinte teljesen beilleszkedtek a kanadai mindennapokba. Pedig nem volt egyszerű dolguk, hiszen kint is meglehetősen mozgalmas az életük, emiatt mostanság ritkábban is osztottak meg tartalmakat követőikkel, rajongóikkal.

    „Az eltűnésünk elsősorban annak köszönhető, hogy eszméletlen sok dolgunk van itt Kanadában az élet minden területén. Mindketten hajnalban indulunk el itthonról Lillával, ő hétvégén koncertezik, én iskolába járok, esténként francia órán ülök, mellette edzőként is dolgozom. Kevés időt tudunk együtt tölteni, néha küldünk egymásnak egy fotót, hogy emlékezzünk a másikra” – kezdte a Borsnak Gömöri András Mátk, aki örömmel fogadta, hogy többnyire csak pozitív visszajelzés érkezett bejegyzéseire, ezért feleségével úgy döntöttek, TikTok csatornát indítanak.

    Amikor összejöttünk, körülbelül egy hónapot jósoltak nekünk, így arra gondoltam, jó dolog lenne, ha a tizedik együtt töltött évünket végigvezetnénk egy közös oldalon.

    A színészpár különleges randijaik bemutatása mellett eddig sosem hallott történeteket is meg fog majd osztani a csatornán, de beszélnek majd nehézségeikről is, hiszen nem is tagadják, a bevándorlási helyzet miatt, illetve a folyamatosan változó jogszabályok végett számukra sem fenékig tejfel az élet.

    „Nehéz követni és állandóan mindent elintézni. Nagyjából az lenne a cél, hogy ameddig én elvégzem az iskolát, vagy Bulcsú elkezdi az egyetemet – mert ő is itt szeretne továbbtanulni –, addig minden papírunk rendben legyen jogfolytonosságban.

    Kőkemény küzdelem ez, hogy kinek mi kell épp, milyen igazolások, papírok az iskoláktól, gyakorlatilag egy szélmalomharc az egész, amivel mindenki küszködik, aki ide költözik.

     De azért haladunk szerencsére” – újságolta el Gömöri, hozzátéve: egyelőre nem terveznek visszatérni Magyarországra, kint is kipróbálná magát színészként.

    A barátok és a család borzasztóan tudnak hiányozni. Néha rám írnak a közelebbi barátaim, hogy úgy hiányzik, hogy beszélgessünk egy jót. (...) Másfelől viszont, annyi teendőnk van mindig, hogy sokszor időnk sincs a honvágyra, még ha furcsán hangzik is.

  • Legalábbis nagy összegben nem fogadnánk erre.

    Képernyőfotó 2025-02-09 - 20.24.24.png
    Fotó: youtube

    Évekig a zenei toplisták, rádiók megkerülhetetlen alakja volt Redfoo, aki az elektro-dance LMFAO duó tagjaként olyan slágereket adott a világnak, mint a Party Rock Anthem, a Sorry for Party Rocking, vagy a Sexy and I Know It. A DJ-ről aztán egyre kevesebbet lehetett hallnai, az utóbbi években pedig szinte teljesen eltávolodott a zenei pályától. A 49 éves Stefan Kendal Gordy azonban nem vonult teljesen vissza, csak karriert váltott:

    lemezek helyett egy ideje már a teniszütőt pörgeti,

    a napokban pedig meg is volt a hivatalos bemutatkozása, mint profi játékos. Egy egyiptomi ITF-tornán játszott, és bár kikapott 23 éves ellenfelétől, a norvég Leyton Riverától, eredményével azonban így is elbüszkélkedett közösségi oldalán.

    Gordy egyébként már korábban, nem sokkal az LMFAO sikerei után is megpróbálkozott a sportolói pályafutással, ám leginkább vereségek szegezték a pályáját. Akkortájt egyébként épp Victoria Azaernkával, a női toplisavezető teniszezővel alkott egy párt.

     (via People)

  • Már évek óta üzi az ipart a kamasz.

    Szép tortákat készíteni amilyen egyszerűnek tűnik, olyan nehéz feladat: hol a bevonat, hol a hab adja meg magát, a dekorálás pedig már-már külön művészetnek számít. Épp ezért megy nagyot az interneten Jonahs Got Cakes oldala, aki szebbnél szebb torták képeivel és videóival örvendezteti meg egyre bővülő követőtáborát. Virágminta, tök formájú desszert, tengeri tematika vagy Pókember, látszólag semmi sem jelent akadályt a torták mögött álló tehetségnek, aki sokak meglepetésére nem egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező cukrász, hanem egy 14 éves amerikai fiú. Persze, ő sem ma kezdte a szakmát: adatlapja szerint minivállalkozását 2,5 évvel ezelőtt alapította.

    Ahogy videóiból kiderül, családi konyhájukban Jonah az elejétől a végéig egyedül készíti édességeit, amikre egyre több megrendelés érkezik. Ráadásul ezek mellett kisebb sütiket, cupcakeket is gyárt - bár az ízéről nyilatkozni nem tudunk, a megjelenésük szintén hibátlan.

  • Kemény éveken van túl Schobert Norbert egészségügyi szempontból: a fitneszguru két nyitott szívműtéten is átesett már, ráadásul kétszer kapott sztrókot is: az elsőnél, 2021-ben a kapujukban lett rosszul, míg másfél évvel később tévénézés közben, bár azt, mint később a kórházban kiderült, "lábon kihordta". Schobert szerint nem véletlenül történtek vele ezek a dolgok: 

    „Ez egy tanítás a Jóistentől, aki ezzel azt mutatja meg, hogy az élet mennyire törékeny, és persze azt, hogy számít a munkámra. Hiszem, hogy a családomat, a gyerekeimet is erősítették ezek az események, még ha nem is volt könnyű átélni mindezt” – kezdte a Story.hu-nak, majd arról mesélt, a történteknek van azért vicces oldala is. Felesége fitnessz-táborába például kötelező kíséret lett. 

    Réka táborozói csak velem hajlandók repülni, mert tudják, hogy én úgysem halok meg, és biztonságban érzik magukat, ha ott vagyok. Én még a halálnak sem kellek” – mondta nevetve a háromgyermekes édesapa.