új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Londonban tartották a James Bond 60. születésnapi eseményét, ahol természetesen az immáron ex-007-es ügynök is jelen volt.

    007
    Fotó: Instagram

    Daniel Craig mintha csak a Casino Royale egyik jelenetéből lépett volna ki, hogy részt vegyen a londoni eseményen, ahol jelen volt Daisy Edgar-Jones, Will Poulter, Gugu Mbatha-Raw, Oliver Jackson és Hayley Atwell is.

  • Már egy hónap sincs hátra az Avatar: a víz útja bemutatójáig, ami James Cameron 2009-es filmjének közvetlen folytatása lesz.

    james
    Fotó: Instagram

    A grandiózusnak ígérkező kaland olyan drága volt a rendező szerint, hogy legalább a top öt legjobban teljesítő filmek közé kell kerülnie, hogy ne legyen bukás.

    Jelenleg a legtöbb bevételt termelő film egyébként épp a 2009-es Avatar, aminek ötletét a rendező megálmodta. Egyébként nem ez az első ilyen eset, ugyanis nem csak Pandora világának megalkotásában segédkeztek Cameron álmai. Hasonlóan alkotta meg a már legendásnak számitó Terminátort, illetve az Aliens-filmet is, amik a rendező leghíresebb filmjei a Titanic mellett.

  • A Maroon 5 énekese és Behati Prinsloo immáron harmadik közös babájukat várják, a namíbiai származású modell pedig egy különleges fotósorozattal készül gyermekének érkezésére.

    fotó
    Fotó: Instagram

    A 34 éves Prinsloo Hugh Lippe fotóssal készítette el a sorozatot, amit a JustJared osztott meg az Instagramon:

  • A Sony 2012-ben rebootolta a Pókember-filmeket, és Andrew Garfield bújt a piros-kék jelmezbe, akivel összesen két önálló mozifilm készült, illetve legutóbb szerepelt a Pókember: Nincs hazaút című alkotásban is.

    pok
    Fotó: Instagram

    A Varietynek nemrég azonban Joe Jonas elárulta, hogy ő maga is esélyes lett volna a hálószövő szerepére, amit végül Garfield kapott meg.

    „Emlékszem, jó pár évvel ezelőtt jelentkeztem Pókember szerepére, és annyira izgatott voltam miatta. Abban az évben kapta meg a szerepet Andrew Garfield. Nyilvánvalóan ő volt a jobb választás a szerepre, de emlékszem, milyen nagy dolog volt ez nekem annak idején, mert beszéltem telefonon a rendezővel, aki korábban videoklipeket készített, igy biztosra vettem, hogy enyém lesz a munka."

  • Megpakolt bevásárlókocsival kapták lencsevégre John Legendet és terhes kedvesét.

    john
    Fotó: Instagram

    Chrissy Teigen hálaadáskor ment vásárolni kedvesével, az énekes John Legenddel, és a képek alapján elég sikeres volt a körút, ugyanis egy dugig pakolt kocsival hagyták el az üzletet.

  • November 20-án, 11 évad után befejeződött a The Walking Dead, ami kellően megalapozott a spinoff-sorozatoknak, köztük a Dead City alcímre keresztelt szériának is, amiben Negan és Maggie kerül fókuszba.

    A figura jelentős jellemfejlődésen ment át azóta, hogy szétverte két főszereplő fejét Lucille nevű baseballütőjével, illetve alaposan megterrorizálta Alexandria lakosságát. 

    A 24. epizód végén Negan és Maggie még beszélgetnek egy kicsit, mielőtt elindulnának a maguk útján, és ugyan a fiatal nő elismeri, hogy kiérdemelte a helyét a csapatban, megbocsájtani nem tud neki Glenn miatt.

    Negant utoljára akkor láthatjuk, amint épp eltávolodik a csapattól, de az 1 éves időugrás után erősen utalnak arra, hogy Alexandriában telepedett le a feleségével, Annie-val.

    Azonban arról nem esett szó, hogy az egykori Megmentők vezetője hová is ment azelőtt.

    A Deadline-nak adott interjú során Jeffrey Dean Morgan elhintette: elképzelhető, hogy a régi Negan visszatérhet a Dead Cityben, ami két évvel a fősodorban történt események után veszi majd fel a fonalat. Ez pedig rengeteg idő ahhoz, hogy Negan visszatérjen a régi módszereihez.

    „Azt hiszem, a spinoff a The Walking Dead fináléja után pár évvel játszódik, és hát épp azzal a pár évvel van a gond. Nem tudjuk, mi történik a karakterekkel addig. Negannál megvan rá az esély, hogy visszatérjen a régi módszereihez, elvégre a szokások rabja, tudja, mit kell tennie a túlélésért. Amikor a csapattal volt, megismert egy másik módszert a túlélésre, igyekezett alkalmazkodni ehhez. Aggódom amiatt, hogy mivé, illetve kivé fog válni azzal, hogy már nincs a többiekkel. Amikor pedig Maggie és ő újra találkoznak, esélyes, hogy Negan már nem az lesz, akitől elbúcsúzott. Alkalmazkodik a környezetéhez, azok pedig kib*szott kemények. Vissza fog térni a régi szokásaihoz.”

    A Dead City 2023-ban érkezik az AMC kínálatába.

  • Quentin Tarantino szerint a filmipar a szuperhősök miatt veszíti el a valódi sztárokat, akik nagyobb névvel bírnak, mint az őket alakító színészek.

    A rendező a 2 Bears 1 Cave podcastben vendégeskedett, ahol kicsit beleállt a mostani trendekbe.

    Szerinte ugyanis a filmgyártás „elmarvelesedett”, emiatt nem Chris Evans vagy Chris Hemsworthék a valódi sztárok, hanem Amerika Kapitány és Thor.

    „Itt vannak ezek a színészek, akik eljátsszák ezeket a híres figurákat. De ők nem filmsztárok, igaz? Amerika Kapitány a sztár, vagy Thor a sztár. Nem én vagyok az első, aki ezt mondja, de ezek a sorozatok karakterei a valódi csillagok.”

  • Még 2003-ban mutatták be Jim Carrey főszereplésével A minden6ó című vígjátékot, amelyben a főszereplő isteni erőt kap.

    Készült hozzá egy második rész is, immár Steve Carrell főszereplésével, azonban nemrég kiderült, hogy majdnem készült egy harmadik is.

    Ebben a Carrey által játszott Bruce a Sátán erejét kaparintotta volna meg, hogy azzal támassza fel az első részben is a szerelmét alakitó Jennifer Anistont.

    Az ötlettel megkeresték a stúdiót is, azonban hiába tetszett az ötlet Jim Carrey-nek, mégsem kapott zöld utat a projekt.

  • Fotó: RTL
    Fotó: RTL

    VV Laminnak az első, villában töltött napjai alatt máris sikerült a társai idegeire menni azzal, hogy folyamatosan alkoholizál és balhézik, amivel persze több szabályt is megszegett a Való Világban. A helyzet addig súlyosbodott – alighogy a villalakók betették a lábukat luxusbörtönbe –, hogy a műsorkészítők máris kénytelenek voltak beavatkozni, és elzárással vetettek véget a férfi rendbontásának. 

    A döntés értelmében Lamin egy napig a nyugiszobán és a mosókonyhán kívül sehol máshol nem tartózkodhat, valamint az alkoholról is le kell mondania. Több villalakó is örömmel fogadta a kiszabott büntetést, akik nyertek maguknak ezzel egy nyugodt éjszakát. A teljes adásrészletet itt tekintheti meg:

  • A 23 éves Matilda Norland 2020 szeptemberében kezdte meg tanulmányait a Norland College-ban, és jelenleg a képzés harmadik évében jár. A brit főiskola végzősei, akiket csak Norland-dadusokként ismernek, a világ leggazdagabb embereinek – köztük hírességeknek és királyi családtagoknak – a gyermekeire vigyáznak. Még a brit királyi családból György hercegnek is van egy dadája, Maria Borrallo, aki szintén az exkluzív akadémián tanult. Matilda elárulta, hogy a képzés rendkívül szigorú, amely több mint ezerkétszáz órányi gyakorlatot foglal magában. Mindezek mellett mindenféle egyéb készségeket kell elsajátítaniuk, beleértve az önvédelmet, a fejlett vezetési technikákat és még egy kiberbiztonsági képzést is, amelyet egykori katonai hírszerző tisztektől kapnak. Mindezek célja természetesen, hogy segítsenek a növendékeknek abban, hogy biztonságban tartsák a kiváltságos kis védenceiket, és a képzés végére igazi keménykezű Mary Poppinsokként végezzenek.

  • A Breaking Bad drámasorozat Gustavo Fringje talán az egyik legjobb tévés gazfickó, akit valaha is láthattunk, de eredetileg csak egy-két epizódban kellett volna feltűnnie.

    Giancarlo Esposito, aki először a Breaking Badben, majd később a Better Call Saul spin-off sorozatban is Gus Fringet alakította, eredetileg csak egy mellékszerepben tűnt volna fel, de olyan félelmetesen jól alakította a Los Pollos Hermanos alapítóját, hogy a rendező Vince Gilligan úgy döntött, állandó szereplőjévé teszi a karakterét.

    Esposito, később a The Boys és a Mandalorian című szériában is szerepelt, aki lassú, de stabil színészi karriert futott be, mielőtt a metamfetamint előállító kémiatanárról szóló sikersorozatban szerepet kapott. Szerepelt egy sor Spike Lee-filmben – mint a Szemet szemért és a Malcolm X –, valamint több kasszasikerben, de Vince Gilligan volt az az ember, aki végül az egekbe repítette Giancarlo karrierjét 2008-ban, amikor felhívta őt, és felajánlotta neki a vendégszerepet.

    Az első évad után a Breaking Bad átütő sikert aratott az azt sugárzó AMC csatornán, és a széria készítői már a Bryan Cranston által alakított Walter White történetének következő fejezetét írták. A sok elismerés ellenére Giancarlo elsőre viszont nem volt annyira érdekelt, mint azt hihetnénk, de mindenki szerencséjére később viszont mégis kötélnek állt.

    (via Ladbible)

  • A Konyhafőnök VIP szerda esti adásába is belefért egy csipetnyi dráma.

    Támadásnak és negatív kritikának élte meg Rácz Jenő minden segítségét Járai Máté, ezt pedig főzés közben szóvá is tette. A Reggeli műsorvezetője szinte csont nélkül átverekedte magát a sztáros főzőműsor előválogatóján, a kötényszerző napon azonban sokként érte a tény, miszerint ha tovább szeretné folytatni a versenyt, azt csakis kizárólag Rácz Jenő csapatában teheti, Sárközi Ákos ugyanis nem adott volna kötényt Járainak. 

    A két férfi konfliktusa a szintén RTL-es Nyerő Páros című vetélkedő negyedik évadáig vezethető vissza, ahol Járai és Rácz feleségeikkel, Járai Kírával és Gyuricza Dórával versenyeztek.

    Az egyik feladat során a műsorvezető bevallása szerint Rácz kifejezetten csúnyán beszélt feleségével, amit szóvá is tett, ebből pedig valamilyen úton-módon akkora konfliktus kerekedett, minek okán több mint egy évig egymáshoz sem szóltak. Sőt mi több, a Nyerő Páros óta a Konyhafőnök VIP stúdiójában találkoztak először.

    Az rtl.hu-nak adott interjújában Járai elmesélte, miért reagált a műsorban ennyire hevesen Jenő szavaira, és mit gondol a saját érzékenységéről. Szerinte utólag Jenő is belátta, hogy túllőtt a célon. A videót alább tekintheti meg:

  • December 15-én mutatják be a hazai mozik James Cameron filmjét, a 2009-es Avatar folytatását, ami a rendező szerint nem kicsit volt drága.

    avatar
    Fotó: YouTube

    A Titanic és a Terminator 2 rendezője a Varietynek adott interjút, amelyben megkérdezték tőle, mennyire volt drága elkészíteni A víz útját.

    „Kib*szott drága volt” – vágta rá Cameron, aki konkrétan kijelentette a Disney és a 20th Century Studios vezetőinek, hogy ez lehet a filmtörténelem legrosszabb üzlete, és legalább a negyedik vagy ötödik legtöbb bevételét szerző filmnek kell lennie a kasszáknál, hogy nyereséges legyen a dolog.

    A stúdiók pedig láthatóan bíznak az író-rendezőben, elvégre az ő nevéhez kötődik a két legtöbb bevételt összeszedő filmek listájának első két helye: az Avatar 2009-ben 2,9 milliárd dollárt termelt, szorosan mögötte pedig ott van az 1997-es Titanic a maga 2,1 milliárdos bevételével.

  • A 39 éves Emma Slade szemöldöke nem kicsit szaladt fel, amikor meglátta, hogy egy róka mit művelt a konyhájában, ahol még meg is pihent egy kicsit.

    Az anyuka azért hagyta nyitva a bejárati ajtót, hogy kiengedje a kertbe a kutyát, amiről megfeledkezett. Éjszaka arra ébredt, hogy valami hangosan puffant odalent, de azt hitte, csak a lánya jött haza, így nem foglalkozott vele különösebben. Másnap reggel egy szétszedett, szemétben úszó konyha fogadta, és már készen állt volna, hogy leszidja a kutyáját, amikor kiderült, ki az igazi tettes. 

    Egy pofátlan róka a konyhapulton pihente ki a fáradalmait, amit három órán át takarított Emma és a barátja, aki saját kezűleg vitte ki a ravaszdit a természetbe.

  • A 39 éves Clare Atfield egy évvel ezelőtt, szülővárosa, Havant strandján vesztette el Iphone8+-át, amikor épp az állva evezést gyakorolta, ám beleborult a vízbe.

    A telefont azzal a lendülettel elnyelte a mély, ám közel 500 nappal később a tenger partra sodorta a készüléket, ami egy vízálló tokban volt egészen idáig. Az iPhone-t egy helyi férfi találta meg kutyasétáltatás közben, aki sikeresen megkereste Claret, aki ezzel visszakapta régi fotóit, ugyanis a telefon még most is működik.

  • Fotó: TV2
    Fotó: TV2

    Folytatódott szerda este a TV2 társkereső realityje, vagyis a Nagy Ő, ahol ezúttal Árpa Attila szívét igyekeznek elrabolni a részt vevő nők. A legutóbbi részben pedig a tánctudásukat is elővették a versenyzők, Metta, Klaudia és Mimi ezúttal ugyanis meglepő táncmozdulatokkal örvendeztette meg álmaik férfiját. Kapott feladatukban egy kisfiú mozgását kellett leutánozzák, aki nem szégyenlősködött és egyből be is dobta legjobb tánctudását, amin persze a többiek remekül szórakoztak.

    A második körből viszont nem maradhatott ki Natali, Orsi és Bogi sem, akik igyekeztek hűen visszaadni a lépéseket, de a fiatalság ezúttal is ellopta a show-t, spárgába már senki nem mert Barni után lemenni.

    Árpa Attila a táncverseny győztesének végül Klaudiát választotta, de a tűzrakásos randevúra ezúttal három lány mehetett a Nagy Ő-vel. A többiek pedig vígaszdíjként a villában tarthattak egy játékkal egybekötött csajos estét Lékai-Kiss Ramónával.