Mondhatni, már hagyománynak számít Bódi Guszti és Bódi Margó családjában, hogy a házaspár minden évben három hónapra elutazik Thaiföldre, hogy kipihenjék az egész éves fáradalmaikat. Így tettek legutóbb is, hisz Bódiék csak nemrégiben haza a délkelet-ázsiai országból, ahol 49. házassági évfordulójukat is töltötték.
Mint kiderült, a roma zene koronázatlan királyi párja, Bódi Guszti és Bódi Margó egy ideje szigorú diétába kezdtek, hogy minél több időt tölthessenek a gyerekeikkel és az unokákkal. A 63 éves előadónő nagyszerű formában van, hisz 15 kilót fogyott, melynek köszönhetően éveket fiatalodott és egészségesebb, mint valaha. A Story utánajárt, hogyan sikerült ilyen sikeresen életmódváltásba kezdenie az énekesnőnek.
„Napi szinten öt kilométert gyalogolok, lépcsőzöm, kardiózom, és száz felülést csinálok. Kőkemény lett a hasam – mutatja Margó, akinek valóban nemcsak lapos, hanem erős is a hasfala. – Emellett elvégzem az otthoni teendőimet, főzök, mosok, takarítok, amivel szintén nem kevés kalóriát égetek el. Egy percig sem lustálkodom. Persze nem is lehetne tétlenkedni a nagy család és öt unoka mellett. És persze az étkezésre is odafigyelünk Gusztival” – magyarázta Bódi Margó, aki hozzátette: bőre is szépen reagált a változásra, sehol nem ereszkedett meg, sőt, még feszesebb is lett.
Margó átalakulása, jelentős fogyása azonban nem csak az énekesnő alakjára hatott előnyösen. Az arca is teljesen megváltozott.
Már többektől is megkaptam a kérdést, hogy plasztikáztattam-e. Nem! Semmilyen beavatkozást nem végeztek el rajtam. Leszámítva, hogy ki van tetoválva a szám és a szemhéjam. Egyébként szerintem semmi baj nincs azzal, ha valaki kés alá fekszik, de az első az életmódváltás. Ha az nem vezet eredményre, akkor lehet próbálkozni szépészeti beavatkozásokkal is, de én egyelőre nem gondolkozom ilyesmin. Aztán sosem lehet tudni.