új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kulcsár Edinának egy nappal szenteste előtt van a születésnapja, ami elég nagy kitolás, de szerencsére párja, G.w.M van akkora úriember, hogy ne egyszerre tudja le a két ajándékozást.

    A szépségkirálynő Instagram-oldalán osztotta meg, milyen meglepetés várta őt a garázsban: egy masnival átkötött, vörös rózsákkal borított Porsche luxusautó.

    „Még fel sem fogtam” – írta a poszthoz Kulcsár Edina, az ilyenkor elmaradhatatlan szívecskékkel mondva köszönetet G.w.M-nek.

  • A Sathorn Unique Tower a kilencvenes évek elején épült Thaiföld fővárosában, és a tervek szerint Bangkok egyik legmenőbb irodaháza lett volna. A ma már csak Szellemtoronyként emlegetett, 49 emeletes épület sorsa azonban a kivitelezés utolsó hónapjaiban megpecsételődött, a befektető csődbe ment, és azóta a toronyház üresen áll.

    Mivel a Sathorn Unique Tower állítólag egy régi temetőre épült, minden adott volt egy 20. századi horrorsztori elindulásához. A szóbeszéd szerint a graffitikkel borított falak között kísértetek járnak, és mindenki, akinek köze volt az épülethez, el van átkozva.

    Az biztos, hogy a toronyház tervezőjét elítélték, mert a vád szerint részt vett a Legfelsőbb Bíróság elnökének meggyilkolására szőtt összeesküvésben. Egy svéd hátizsákos turista holttestét pedig a 43. emeleten találták meg 2014-ben, ami tovább növelte az épület köré szőtt rémmesék számát.

    A felhőkarcoló valóban veszélyes hely, de ez elsősorban az egyre romló állagának köszönhető. Az omladozó épületbe tilos a belépés, aki mégis megteszi, az könnyen a rács mögött köthet ki. A bangkoki rendőrség még azokat is előveszi, akik a közösségi oldalakon fotókat osztanak meg a toronyház belsejéről. Mondjuk egy ilyet:

  • Közismert, hogy Lubics Szilvia nem ugrik félre a kihívások elől, az ultrafutó olyan próbatételeken van túl, amelyeken mi, egyszerű földi halandók már az első méterek után elvéreznénk. Most éppen az Antarktiszon feszegeti a határait, ahol 250 kilométert fut, amelynek előfeltétele két, hasonló távú sivatagi futás teljesítése volt.

    A korábbi évek tapasztalata szerint az indulók közül csak páran tudják teljesíteni a távot, de ez nem riasztotta el Lubics Szilviát (naná, az ötödik szakasz után vezeti a mezőnyt), arra azonban valószínűleg ő sem volt felkészülve, ami a második napon történt vele.

    Az ultrafutó beszámolója szerint őrült nap volt, élete legdurvább futását teljesítette, amivel át is vette a vezetést. De beszámolója szerint nem ez volt a legemlékezetesebb:

    „Ma olyan szigeten futottunk, ahol voltak pingvinek. Már alig vártam, hogy láthassam őket, annyi klassz képet láttam róluk. Erre futok békésen, gyönyörködöm bennük, élvezem, hogy köztük lehetek, erre az egyik pillanatról a másikra az egyikük megtámad! Odarohan hozzám, se szó, se beszéd, felborít, és elkezdi ütni a csőrével a lábam. De úgy rendesen. Teljesen lesokkolódtam. Két másik futó rohant oda hozzám, ők kergették el. Azt hittem ezek cuki állatok.... Biztos nem véletlenül támadott meg, tudom, hogy én futottam az ő területükön, de ez akkor is váratlanul ért. Vicc nem? Már csomó helyen futottam a világon, ahol megtámadhatott volna valami vadállat – amitől be is voltam rezelve – de semmi nem történt. Erre az Antarktiszon megtámad egy pingvin.”

    Lubics Szilvia két nappal később már megbocsájtott a pingvinnek, és készül a magyar idős szerint csütörtök reggel kilenckor kezdődő utolsó etapra, amely 8-9 órán át fog tartani, és amely után jó eséllyel győztesként inthet búcsút a pingvineknek.

  • Természetesen a TikTokon, az igazán fontos problémák platformján tartja lázban a netezőket a kérdés: amikor a Toy Story 3-ban Barbie elkezdi aprítani alsógatyás, kikötözött párja ruháit, vajon a kétségbeesett Ken azt mondja, hogy „Oh, Barbie”, vagy a kevésbé szofisztikáltabb „Oh, f...ck” hagyja el a száját.

    Természetesen már első hallásra is hülyeség a felvetés, hiszen a két kifejezés nem is hasonlít egymásra, viszont rávilágít egy tudományos kérdéskörre, a hang illúzió problematikájára.

    A már jóval 3 millió megtekintés fölött járó TikTok-videó két táborra szakította a követőket, és bőven akadnak, akik egyértelműen a „f...ck”-ot hallották ki a jelenetből. Valerie Hazan, a University College London professzora szerint az ilyen audió trükkök sikerességének magyarázata, hogy az agyunk rákattan egy másodjára észlelt vagy sugalmazott mintára, amelyet aztán képtelen elengedni.

    Ön szerint mit mondott Ken?

  • Catherine Ommanney a Nem átlagos feleségek-univerzumból közepesen ismert valóságshow-hős, aki a Real Houseviwes of DC szériájával vált (viszonylag) ismertté. A brit születésű családanya most újra reflektorfénybe került, miután a The Sunnak azt állította, hogy 36 éves korában, kétgyermekes anyaként hónapokig tartó „szenvedélyes” viszonyba keveredett az akkor 21 éves Harry herceggel.

    Ommanney azt állítja, azért tálalt most ki, mert attól tart, Harry herceg hamarosan megjelenő önéletrajzi könyvében nem szerepel majd a románcuk. Mint elmondta, Harryvel a London Art Barban ismerkedett meg, és azonnal érezte kettejük között a kémiát.

    Az étteremből egy közös ismerősük lakására mentek, ahol

    • Harry szendvicset készített neki,
    • tizenöt percen át játékból birkóztak,
    • majd távozóban a herceg élete legjobb csókjában részesítette.

    Harry akkoriban Chelsey Davy-vel járt, így a hónapokon át tartó, „szenvedélyes” kapcsolatuk sosem került nyilvánosságra. De Ommanney szerint a herceg annyira nem is volt az esete:

    Ha tíz évvel idősebb és nem a királyi család tagja, ő lett volna a tökéletes férfi számomra

    – mondta a brit bulvárlapnak.

  • Még saját társai is nehezteltek Görgényi Fruzsinára, pedig eleinte ők bátorították.

    farmvip
    Fotó: TV2

    Görgényi Fruzsina kellemetlen szituációba került a Farm VIP keddi adásában, lebukott ugyanis a piros csapat előtt cselével.

    A Barátok közt egykori színésznője társával, Cookyval látogatta meg ellenfelei táborát, hogy óvatosan felmérjék, hogy állnak a termelési versenyben. Mivel a pirosak eddig mindent megnyertek, és lényegesen jobban álltak náluk, így Görgényiék abban maradtak a csapattal, hogy megpróbálják kicsit megvezetni őket, hátha megszánják őket, esetleg még saját javaikból is adnak nekik. Ennek fejében a színésznő nagyszabású műsort adott elő sorozatos kudarcaikról és a kieséstől való félelméről, aminek csúcsaként olyan keserves sírásba kezdett, hogy azt még a gyanútlan Nyertes Zsuzsa is megkönnyezte.

    Később ugyan kisebb belső vitát szült a pirosak közt, hogy a kiborulás mennyire volt őszinte, többen is megvédték a színésznőt, aki ezek után már szégyenkezve vallotta be, hogy csak színjáték volt az egész.

    A hír hallatán a piros csapat padlót fogott, hatalmasat csalódtak Görgényiben, Nyertes és Szarvas Andi sírva is fakadt, de láthatóan a sárgák sem voltak büszkék tettére.

    Számon is kérték utána Görgényit, aki nem értette, miért változott meg ilyen hirtelen a véleményük, hiszen eredetileg ők is erre biztatták.

  • Már az is meglepetés, hogy Ivana Knöll bejutott az országba, az pedig felér egy csodával, hogy a katari foci-vb meccseire is sikerült besurrannia ebben az öltözékben. Az Miamiban élő, Horvátországnak drukkoló modell gyakorlatilag a dresszkód összes létező szabályát megszegte, főleg a katari turisztikai hivatal előírását, amely szerint a vb-re érkező szurkolóknak

    tiszteletben kell tartaniuk a helyi kultúrát, kerülve a kirívó öltözék viselését nyilvános helyen.

    Ez konkrétan a váll és a láb térd fölötti részének eltakarását jelenti, de az Instagramra feltöltött képek szerint a médiában csak a „legdögösebb szurkolóként” emlegetett Knöll átsiklott a részletek fölött. A Horvátország–Kanada-meccsre például ebben a szettben érkezett, nem titkolva szimpátiáját déli szomszédunk iránt:

    A Németországban született és Horvátországban nevelkedett modell bejegyzéseiben gyakran szapulja a szerinte katasztrofális szervezést, bár az is igaz, valószínűleg egy percet sem láthatott volna a meccsekből a helyszínen, ha a katariak a helyzet magaslatán állnak.

  • nagyo
    Fotó: TV2

    Több versenyző elsírta magát, miután kiderült, azonnali hatállyal távoznia kell Beának A Nagy Őből. Árpa Attila azután döntött így, hogy kiderült, a nő korábban erotikus tartalmakat osztott meg az interneten, a színész pedig kijelentette, nem tudná tolerálni leendő párja felnőttfilmes múltját.

    Örülhettek, mert elmegy!

    – vetette oda Orsi cinikusan a többieknek, miközben Natalival kint könnyeiket törölgették. Beszólásán a lányok nagyon felhúzták magukat.

    „Ez övön aluli volt” – válaszolta Fruzsi, hangsúlyozva, senki nem örül Bea kiesésének, annak ellenére hogy nem igazán ápoltak jó viszonyt a sminkessel. Szó szót követett, végül egy kisebb vita alakult ki az Árpa kegyeiért harcoló hölgyek között.

  • Istenes Bence podcastjének legújabb részében, amely hétfő este került fel a YouTube-ra, a műsorvezető Kovácsovics Fruzsinával, Puskás-Dallos Petivel és Frohner Fecóval beszélgetett. Az IstenEst friss epizódjában szóba került a Dancing with the Stars, a ValóVilág és a Celeb vagyok, ments ki innen! is, utóbbi már csak azért is, mert Fohner Fecó a második helyen végzett a szériában, Puskás-Dallos Peti pedig egykor a műsorvezetője volt a realitynek.

    Bár erre mintha nem lenne túl büszke.

    „Azt jobb is, ha elfelejtjük” – értékelte a saját szerepét Puskás Peti, mire Istenes Bence megjegyezte:

    Most Balázsék sem voltak sokkal jobbak.

    Puskás-Dallos Peti erre csak annyit válaszolt, hogy „annyi botrányom nem volt, mint nekik”.

    45768132 70249af7dcccbb40a13a487c124d3ea2 wm

    Ezzel minden bizonnyal Vadon Jani megütközést keltő jelenetére utaltak, amikor egy Pedro nevű, magyarul nem beszélő kolumbiai kisfiúnak a műsorvezető minden mondatára „Sí, Senor!-ral” kellett válaszolnia.

  • Randizni volt Miley Cyrus és nála 6 évvel fiatalabb szerelme, Maxx Morando, akik még tavaly év végén kerültek romantikus kapcsolatba. A párt Malibuban örökítette meg a hétvégén egy lesifotós, amint együtt reggeliznek, majd vásárolgatni indultak, az erről készült képekről azonban meglehetősen sajátos véleménye lett az internetezőknek.

    „Liamet erre a srácra váltotta?” – érkezett több értetlenkedő hozzászólás is a poszt alá az énekesnő egykori férjére, Liam Hemsworthre utalva, míg mások azt taglalták, eléggé látványos a korkülönbség kettőjük közt.

    „Ő a bébiszittere?”

    „Miley úgy néz ki, mint egy dögös anyuka, aki elviszi vásárolni a hippikorszakban lévő fiát, hogy megpróbálja »megérteni« őt.”

  • Leland és Holden le sem tagadhatnák édesapjukat, pont úgy néznek ki, mint Fraser az ő korukban!

    Fiai kíséretében érkezett Brendan Fraser legújabb, A Bálna című filmje vetítésére kedd este New Yorkba. A színész két fiatalabbik gyermekével, a 16 éves Lelanddel, valamint a 18 éves Holdennel vonult végig a vörös szőnyegen, akik nem csak kész férfivá váltak az elmúlt években, de vonásaikban is egyre inkább hasonlítanak híres édesapjukra. Nem is csoda, hogy már a modellipar is felfedezte őket.

    A jóképű srácok mellett a netezők sem tudtak elmenni szó nélkül, az erős géneken ámuló kommentek mellett többen meg is jegyezték, vevők lennének egy Múmia-remake-re a testvérek főszereplésével.

    Frasernek van egyébként egy harmadik fia is, Griffin, aki immáron 20 éves, és szintén ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt.

  • Mintha Skandináviában maradt volna a másik fele.

    london
    Fotó: Twitter

    Esélyesen pályázhatna a világ legrondább karácsonyfája címre a londoni Trafalgar téren felállított fenyő, amely a hét elején, Norvégiától érkezett ajándékként. Ez a tradíció 75 évvel ezelőttre, egészen 1947-ig nyúlik vissza, és bár eredetileg a második világháború alatti támogatást köszönték meg így a skandinávok, kezd úgy tűnni, mintha mostanság direkt megszívatnák az angolokat, az idei örökzöld ugyanis méltó utódja lett a híresen csúf tavalyinak, sőt egyesek szerint talán még annál is nyeszlettebb.

    Nem is kellett sok, hogy az internet egy emberként kezdjen nevetni szerencsétlen fenyőn, amely rögtön a Twitter és más közösségi oldalak sztárja lett. Volt, aki azt pedzegette, valaki bizonyára felbosszantotta a norvégokat, egyesek azzal viccelődtek, biztos kézipoggyászként adták fel, azért ilyen viseletes, míg más azt írta, csinos a fa, de érdekelné, hol van a másik fele. 

    A leglátványosabb poszt talán mind közül mégis az, amelyik a 2008-as fával hasonlítja össze az ideit:

     (via RTL)

  • Bár az internetezők egyáltalán nincsenek elragadtatva Billie Eilish és új kedvese, Jesse Rutherford kapcsolatától (főleg a köztük lévő közel 11 év korkülönbség miatt), az énekesnő, úgy tűnik, boldogabb, mint valaha. Erről ő maga mesélt a Vanity Fairnek adott friss interjújában, amit egyébként minden évben megismétel, immáron zsinórban hatodjára.

    „Sikerült eljutnom egy olyan pontig az életemben, hogy nemcsak ismer engem a legszexibb élő ember, de még fel is szedtem” – kezdte izgatottan Eilish, aki még most sem hiszi el teljesen, hogy a The Neighbourhood frontemberével randizik.

    „Jesse Rutherford! Összejöttem vele, én bizony! Megszereztem őt!” – nevetett a popsztár, aki ezután meg is tapsoltatta magát a stábtagokkal.

    Mint mesélte, rengeteg a közös bennük új párjával, például az, hogy az érintés a szeretetnyelvük, így nagyon sokat jelent számára, ha fizikailag is közel tudhatja magához barátját. Ezen kívül fontosnak tartja, hogy Rutherford tiszteli a szabadság, illetve a személyes tér iránti vágyát is, megbízik benne, és legalább annyira csodálja őt, mint fordítva.

    „Nagyon boldog és izgatott vagyok! Engem nagyon inspirál ez a személy, és tudod, őt is inspirálom én, ami király dolog” – vallotta be Eilish.

  • Képernyőfotó 2022-11-30 - 6.29.00.png
    Fotó: TV2

    Azonnali hatállyal hazaküldte A Nagy Ő műsorából Beát Árpa Attila, miután kiderült, a versenyzőnek erotikus tartalmai is fellelhetőek az interneten. A nő bevallotta, súlyos anyagi gondok miatt élt korábban ezzel a pénzkeresési módszerrrel, a felnőttfilmes múlt azonban egyáltalán nem fér bele a színésznél, így Bea sorsa is megpecsételődött.

    „Az én páromnak nem lehet ilyen mútlja, és ilyen foglalkozása. Ez nálam sajnos teljesen kizárt” – magyarázta Árpa, aki ugyan nagyon megkedvelte a hölgyet, de semmi esélyt nem látott arra, hogy ennek fényében is folytathassa vele az ismerkedést, így még a rózsaceremónia előtt, „fű alatt” távoznia kellett.

  • Igazi piaci résre bukkant a JoiPaw nevű startup, akik az emberek helyett, a kutyáknak készítenek videojátékokat.

    gugya
    Fotó: YouTube

    A kezdeményezés nem csak azzal a céllal indult, hogy megmutassák mennyire okosak a kutyusok, de ezzel együtt a négylábúaknál diagnosztizált demenciát is kutatnák.

    A videojátékkal szórakozó kutyusról egy videót is megosztott a cég: