Rumer az Instagramon, egy fotósorozattal jelentette be a gólyahírt.
Fotó: Birdie Thompson / Northfoto
Nagyszülői örömök elé néz Demi Moore és a színészettől idén visszavonult Bruce Willis, legidősebb lányuk ugyanis gyermeket vár. A 34 éves Rumer a gólyahírről Instagram-oldalán számolt be, a megosztott képek alapján pedig nem is kell már olyan sokat várniuk a baba érkezésére, a kismamának ugyanis szépen gömbölyödik már a hasa.
Ennél különösebb párost aligha találnánk: a németországi Heidelbergből származó Heike Pirngruber és hű társa, Butch ugyanis már nem egy országon kelt át együtt, gyalogszerrel, kenuval, motorral és egy háromkerekű járművel, a Tuk-Tukkal is.
Bár a nő elmondása szerint korábban soha nem szerette különösebben a kutyákat, most mégis egy tündéri négylábúval járja körbe a világot, akit elhanyagoltan és magára hagyva talált meg kölökkutyaként. Az 53 éves Heike az ausztrál pásztor-kölyökkutyából, Butchból
a világ egyik legrutinosabban utazó kedvencét faragta, hiszen több tucat országot látogattak meg az évek során.
Heike 2021-ben fogadta örökbe, amikor még csak egy hónapos volt, miközben a mexikói Baja California-ban bérelt egy tengerparti kunyhót, annak ellenére, hogy nem kedveli a kutyákat, miután évekig üldözték, miközben a világ körül kerékpározott.
Mostanság olyan járműveket választ, amivel a kutyája is vele tarthat a kalandjai során, és még a vadkempingezés sincs ellenére, ha nehezebben találna olyan szállást, ahová a kedvencét is viheti. És hogy boldogok-e így ketten? Az útjuk során készült fotók magukért beszélnek:
Nádai Anikó és vőlegénye, Hajmásy Péter immár öt éve egy párt alkotnak, és bár azt tervezték, hogy az építkezésüket követően sort kerítenek az esküvőjükre, a ceremóniát ismét elhalasztották. „Az elmúlt napokban több helyen is belefutottunk az esküvőnkkel kapcsolatos találgatásokba, úgyhogy gondoltuk, tisztázzuk a helyzetet. Peti egészsége most elsőbbséget élvez –
az értékei sajnos romlottak, és elérkezett az a pont, amikor úgy érezzük, minden más várhat, csak Ő legyen jól. Ezért az esküvőt most elhalasztjuk.
A nagy nap majd akkor jön, amikor jönnie kell – addig pedig élvezzük az életet úgy, ahogy van: együtt, szeretetben, humorral, néha kevés alvással, de annál több nevetéssel.” – írja posztjában a műsorvezetőnő, aki már az esküvő részleteiről is mesélt korábban.
Egyébként a meghívottak listája már összeállt, száz fő lesz jelen egy távoli, de Nádai Anikó és Hajmásy Péter számára különleges helyen.
Tökéletesebb helyszínt álmunkban sem tudtunk volna elképzelni. Az a cél, hogy mindenkivel valódi pillanatokat tudjunk majd megélni ezen a napon. Minden apró mozzanatnak jelentősége lesz, úgy álmodtuk meg a nagy nap részleteit, hogy abban érezni lehet majd az egyéniségünket. Amit biztosan elkerülünk, az a túlzott formalitás...