Polyák Lilla és férje, Gömöri András Máté a napokban a közös TikTok-oldalukon válaszoltak egyik követőjük kérdésére, aki a megismerkedésük történetére volt kíváncsi. Mint az a csaknem tíz perces videójukból kiderül, a Kanadában új életet kezdő színésznő és a nála 16 évvel fiatalabb színész-testépítő némileg másképpen emlékszik a történtekre.
„Nekem onnan indul, hogy én akkor életem legnehezebb időszakában voltam: épp frissen külön költözve, a házasságomat felbontva és teljes mértékig a gyerekekre fókuszálva. Eldöntöttem, hogy megkeresem, hogy mit akar nekem ez az életszakasz tanítani, és biztos, hogy nem keresek új kapcsolatot, szeretném megélni azt, hogy egyedülálló anyaként hogyan kell két, akkor egy 8 és egy 11 éves gyereket szépen nevelgetni” – mesélte Polyák Lilla, kiemelve, akkoriban minden eltelt napot büszkén élt meg, amiért talpon tudott maradni. A Maria Antoinette című darab próbái azonban mindent megváltoztattak.
„Aztán januárban elérkezett a Maria Antoinette próbaidőszaka és az olvasópróbán ez a srác, akiről tudtam, hogy egy gyerek ott a színházban, de nem foglalkoztam vele különösebben, egyszercsak odahajolt hozzám, hogy hozhat-e nekem egy kávét” – emlékezett vissza a színésznő, mire férje hozzátette, sok hozzáfűznivalója van a történethez. Kiemelte, a kávéra való meghívás maga már egy terv része volt
„Az, hogy odahajoltam megkérdezni, hogy kérsz-e egy kávét, az nemcsak egy egyszerű dolog volt, hanem egy hősi tett, egy lovagi fellépés. Ugyanis az nem egy egyszerű próba volt, hanem egy olvasópróba, amiről Lilla elkésett szokás szerint, mint minden próbáról. Azt lehet mondani, Lilla kávéfüggő. Próbára kávéval jött mindig, és amikor megérkezett, hallottam, hogy kicsit átkozódik, hogy nem tudott venni, nem tudott leparkolni, és itt fog ülni három órát víz és kávé nélkül. Akkor a Keró volt az igazgató és a rendezője is a darabnak, aki híresen kemény volt, nála azért nem lehetett csak úgy felpattanni. (...)
Aztán vettem egy nagy levegőt, mondom egy életem, egy halálom, odamentem Clint Ewastwood-osan, hogy hozzak neked egy kávét? És Lilla meglepődve mondta, hogy igen, az jó lenne. És akkor én kimentem. A szívem kétszázzal zakatolt, mert rettegtem, hogy Keró lekapja a hajamat a helyéről, meg attól is, hogy Lilla hogy reagál, ráadásul akkor még azt is meg kellett oldani, hogy nem tudtam, hogy issza a kávét. Felmentem a büfébe és szerencsére Edó tudta, hogy ki hogyan szereti a kávét
– tért ki a részletekre Gömöri András Máté. Érdekesség, hogy a Maria Antoinette című musicalben, ahol Polyák Lilla szeretőjét alakította, csókjelenetük is volt, ezért szeretett volna megalapozni egy jó viszonyt kettejük között, a színésznő azonban eleinte nem merült vele mélyebb beszélgetésekbe, főleg, hogy Gömöriről úgy hallotta, igazi „csajozógép”. Később azt vették észre, hogy már nem csak a próbák miatt találkoznak, és kiderült, hogy egyformán gondolkodnak az életről.
Sokáig küzdöttem ellene. Mindent megpróbáltam, hogy ebből ne legyen komolyabb kapcsolat, mert annyira szürreális volt az egész. Aztán utána nem sikerült
– ismerte be Polyák, akinek a válása után volt egy listája azokról a dolgokról, hogy mit nem akar a következő párkapcsolatában. Gömöriről elmondta: ezen a listán „minden nemnek megfelelt, és semmilyen igennek”, mire a színész hozzátette, „a korkülönbség, a rossz hírneve miatt alapból hátrányból indult”, de végül elnyerte a színésznő szívét.