Saját bölcsődét nyitott a fiatal nő egy a padlásán talált, kisebb vagyont érő könyvből
Egy brit család a saját padlásán talált rá a Harry Potter és a bölcsek köve című könyv egyik első kiadására, amely mostanra közel 6 ezer fontot (azaz 2,5 millió forintot) ér.
Az egész úgy kezdődött, hogy Kirsten Kane édesanyja 2022 novemberében padlástakarítást végzett, amikor rátalált több gyermekholmi mellett J. K. Rowling nagy sikerű könyvének ritka példányára. A belsejébe Kirsten neve volt felírva, ezért az anyukája megkérdezte tőle, hogy meg akarja-e tartani. Azonban egy kis netes keresgélés után kiderült, hogy a regény első kiadás, amelyet a Bloomsbury Kiadó jelentetett meg 1997-ben, és egy kisebb vagyont ér. Végül a könyvet eladásra kínálták, amiből egy saját gyermekfelvigyázó vállalkozást indítottak be, amire már régóta spóroltak.
