Megkeresztelték Hajdú Péter és párja, Láng Eszter kisfiát, de az esküvőjük még várat magára.
Templomban ünnepelt a hétvége folyamán Hajdú Péter és menyasszonya, Láng Eszter. Vasárnap ugyanis megkeresztelték a bazilikában másfél éves kisfiukat, Dominikot. Mint a műsorvezető elárulta, római katolikusként fontos számára a vallás, keresztapja pedig pap volt, ezért mindhárom gyermeke meg van keresztelve. Hajdú Péter és kedvese viszont más fontos mérföldkőre is készül.
Egy jó ideje ugyanis halasztódik a szerelmesek esküvője, melynek egészen profán oka van: Hajdú párjának babaúszással kapcsolatos vállalkozásával rengeteg munka van, így egyelőre nem tudnak a szervezésre koncentrálni. A műsorvezető ugyanakkor meg szeretné adni a módját a menyegzőnek, amihez belátása szerint alapos szervezés lesz szükséges.
A templomi esküvő nem olyan egyszerű, hiszen az első házasságom templomban köttetett: azt előbb érvényteleníteni kell, illetve engedélyeztetni egy új szertartást
– árulta el a tévés.
„Az biztos, hogy nem szeretnénk sem túl nagy melegben, sem hidegben esküdni. Így marad az ősz, legrosszabb esetben jövő tavasz, de bízom benne, hogy idén ősszel meg tudjuk tartani! Nem szeretnénk nagy médiafelhajtást, csak barátok és családtagok, de így is lesz legalább száz fő. Nem parasztlagzi lesz, modern lagzira vágyunk, fellépőkkel, dj-vel. Egyedül a menyasszonytánc során egyezek bele, hogy hagyományos, mulatós zene legyen, de csakis akkor” – fejtette ki a Borsnak Hajdú Péter.