Így élték meg ezt az időszakot.
Ahogy arról az Index is beszámolt, az idei vizsgaidőszakban rekordszámú, több mint 142 ezer diák érettségizik országszerte, ami csaknem 30 ezerrel több, mint tavaly. Az írásbeli vizsgák május 5-én kezdődtek és május 23-ig tartanak. Gregor Bernadett a Mokka vendégeként mesélt arról, hogyan sikerültek a fiatalabbik fia, Álmos vizsgái.
Jól éltük meg, az egyetlen, ami családilag biztos öröklődik, hogy ez a matek, ez a vörös posztó. Az talán nem annyira, de azt mondta, görbülni fog, úgyhogy ebben bízunk. A magyar meg a történelem jól sikerült.
A színésznő azt is elmondta, hogy nagyon hálás, amiért gyermeke a Facultas Humán Gimnáziumba járt, mert véleménye szerint nem csak a tanyagot adták le magas színvonalon, hanem a pedagógusok emberileg is segítették a nebulókat a felnőtté válás útján.
Ő nem szorongva járt gimnáziumba, mint például, ahogy annak idején én. Hanem azt mondták nekik a tanárok, hogy mindenki tud mindent, jók vagytok, szuper lesz és sikerülni fog. Tehát emelték inkább őket
– magyarázta az édesanya, majd azt is elárulta, hogy Álmos a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen jelölt meg két rendészeti szakot, illetve jelentkezett a honvédtiszti szak katonai vezető alapképzésére is. Emiatt testnevelésből emelt szintű érettségit tesz majd.
A beszélgetés során szintén megtudhattuk, hogy Gregor idősebbik gyereke, Bence először a hangmérnök szakot végezte el az egyetemen, majd utána lett informatikus. Hozzátette, a saját szüleinek is hálás, hogy nem terelgették, hanem hagyták kibontakozni.
Nagyon jó a kapcsolatom mind a két fiammal, és én talán az a szülő vagyok, aki soha nem tudtam szigorú lenni. Én mindig hittem a szép szó erejében. Bennem olyan értelemben nem voltak elvárások... Ezzel kapcsolatban sincsenek elvárások, és tudom, hogy most azt kéne mondani, hogy az érettségi nagyon fontos, de én nem akarom stresszelni. Egy anyának szerintem nem az a dolga, hogy még pakoljon a gyerekei hátára plusz terheket, amiket majd cipel. Nekem az dolgom, hogy meleg kajával, tiszta ruhával, szeretettel és biztonsággal várjam otthon őket
– idézte a 24.hu Gregor Bernadettet.