új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az énekes szerint kellenek a kihívások.

    Új területen próbálja ki magát Balázs Pali. Az énekes rádiós műsorvezetőként teszi próbára magát, ám leszögezte: a zenei pályával nem hagy fel.

    „Elindítok egy saját rádióműsort! Ez újdonság az életemben, de nem jelent pályaváltást! Ugyanúgy énekelek, fellépek, dalt szerzek. A rádiózás a szabadidőmből megy el, amikor egyébként biciklizni, focizni, hajókázni szoktam, na meg kirándulni. Ez is egyfajta kirándulás lesz, csak nem a természetben, hanem a rádiózás világában.”

    A beszélgetős rádióműsor ötlete onnan jött, hogy egy alkalommal az újpesti focista fiúkkal tartottunk haza, a buszban pedig vég nélkül ment a sztorizgatás. Rájöttem, ezeknek az embereknek annyi érdekes, tanulságos története van, amit érdemes lenne a nagyközönség elé tárni!

    – mesélte a Metropolnak az énekes.

    A Két félidő Balázs Palival című portréműsor szombaton debütált.

  • A fitneszlady elárulta, mi a titok.

    Eshet az eső, és fújhat a szél, Rubint Réka ítéletidőben sem hagyja ki az edzést. A fitneszedző újból bebizonyította, hogy egy igazi energiabomba, hiszen utazása alatt sem keres kibúvókat a napi edzés alól. Jelenleg a montenegrói Kotorban tartózkodik, ahol a futás és a súlyzós edzés is a program része.

    Tegnap szakadó esőben végeztünk az edzéssel. Tudod, hogy mi a titok?! Akard mindennél jobban! Ne a kifogásokat keresd, és ne azokat, akikre mutogathatsz, hogy neked miért nem sikerül. Mindegy, hogy esik, vagy fúj a szél, süt a nap, éhes vagy, vagy fáradt... Te kellesz hozzá! Mindig! Mindenhez! Csináld! Mert a sportcipődben benne van minden, amire a lelkednek szüksége van

    – üzente követőinek Rubint.

    @rubint.reka Tegnap szakadó esőben végeztünk az edzéssel🙃 Tudod, h mi a titok?! Akard mindennél jobban! Ne a kifogásokat keresdés ne azokat, akikre mutogathatsz, hogy neked miért nem sikerül?! Mindegy, hogy esik vagy fúj a szél, süt a nap, éhes vagy, vagy fáradt …. TE kellesz hozzá! Mindig! Mindenhez! Csináld! Mert a sportcipődben benne van minden, amire a lelkednek szüksége van❤️ #fy #alakreform #run #running #montenegro ♬ Sport Motivation(308214) - TimTaj
  • Úgy fest a bazsarózsák között, akár egy Disney-hercegnő.

    Bugyi településénél, pontosabban Csizmadi Imre káprázatos bazsarózsa-ültetvényénél készült Vasvári Vivien legfrissebb fotósorozata. A modell-üzletasszony ezúttal azért állt kamera elé, hogy megörökíthessék gömbölyödő terhespocakját, amelyet az egyedi, nyitott hátú és ragyogó Berta Privée ruhája szépen ki is emel.

    Mint ismert, Vasvári Vivien a harmadik gyermekével várandós. Családja ezúttal egy kisfiúval bővül, akit férjével, Bodnár Zsigmonddal már nagyon várnak. A baba nemét közös énekléssel leplezték le néhány héttel ezelőtt egy különleges, esküvővel egybekötött babaváró buli keretein belül.

    „Őszinte leszek, imádom a pocakomat!” – jegyezte meg.

  • Nem biztos, hogy olyan jó ötlet volt.

    Korán kopaszodni kezdett, ám hajbeültetés helyett inkább egy nem mindennapi megoldással próbálta leplezni visszahúzódó hajvonalát egy fiatal férfi. A LadBible című brit portál Facebook-oldalán megosztott videó tanúsága szerint a Gianluca névre keresztelt fiatalember úgy döntött, frufrut tetováltat magának, hátha az segít.

    Az eredménnyel azonban nem teljesen elégedett: mint az a felvételen is jól látható, kezébe temette az arcát, amikor először szemügyre vette az új tetkóját.

    (24.hu)

  • Még mindig komoly fájdalmai vannak a sportolónak.

    Igen nehéz időszak a mostani az egykori exatlonos, Ujvári Izabella életében. Az Exatlon egykori versenyzője a közösségi oldalán tudatta, hogy túl van a nyolcadik műtétjén is, melyre azért volt szükség, mert szétrobbant a petefészkében egy ciszta.

    A sportoló néhány nappal ezelőtt került kórházba erős hasi fájdalmak miatt.

    Két órán keresztül operáltak, majd a műtétet követő délelőtt hazaengedtek a kórházból. Jelenleg otthon lábadozok, de még mindig komoly fájdalmaim vannak. Az orvos azért megnyugtatott, a profi sportolói karrieremet nem veszélyezteti, hogy szétrobbant bennem egy ciszta, de most pihennem kell. Akárhogy is számolom, ez már a nyolcadik műtétem volt. Csak a térdemet operálták ötször, aztán volt egy mandulaműtétem, majd a vakbelemmel voltak gondok, most meg ez történt. Természetesen a családom és a barátaim támogatnak, de ez most egy nehéz időszak

    – mondta a Borsnak a volt magyar válogatott atléta, volt labdarúgó és válogatott footgolfjátékos, aki nemrég imádott nagymamáját is elvesztette.

    Túl a 8. műtétemen is. »A kemény idők soha nem tartanak sokáig. A kemény emberek igen«

    – üzente követőinek.

  • A férfiak kedvére szeretne tenni.

    Esztétikai okokból hamarosan újra kés alá fekszik Molnár Anikó. Az egykori valóságshow-szereplő a hízás-fogyás miatt látja szükségesnek kicseréltetni négy évvel ezelőtt beültetett mellimplantátumait, de nem titkolja: a kerekebb idomokkal azoknak is kedveskedni szeretne, akik előfizettek azért, hogy láthassák az OnlyFans-oldalára feltöltött korhatáros tartalmakat. 

    A régit négy évvel ezelőtt kaptam, de azóta sajnos volt egy jó tíz kilónyi hízás-fogyásom, ami sajnos a bőrömet megviseli. Ráadásul a legutóbbi beavatkozásnál felvarrás is történt, hegek keletkeztek, úgyhogy most pont ráfér már egy kis esztétikai tunning. Nagyobb implantátumot tervezek, ha már lúd, legyen kövér! Úgy gondoltam, hadd járjak kicsit a fiúk kedvében!

    – mondta a Ripost megkeresésére Molnár Anikó, aki nagy változáson esett át az utóbbi években. Miután hosszú évekig harcolt a pluszkilókkal, kiderült: inzulinrezisztenciával küzd. A diagnózis után a megfelelő módszerrel összesen 27 kilót adott le.

  • Ruth Lujan vékonyság iránti szenvedélye miatt a derékbősége mostanra akkora, mint egy üdítős palacké. A 16. századig visszanyúló fűzőket eredetileg arra tervezték, hogy megtámasszák a nők felsőtestét és egyenletes tartást biztosítsanak számukra. Az idők során az alakformálós fűzés gyakorlata viszont olyan elképesztő eredményekhez vezetett, mint például Ruth Lujan dereka, amely mindössze 30 cm átmérőjű. A mexikói balett-táncos, kaszkadőr és előadóművész az életét ennek a szoros viseletnek szentelte, és a derékbőségét 40 cm-ről így faragta le a mostanira.

    A 24 éves lány fűzős kalandja öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor hipermobilitás szindrómát diagnosztizáltak nála, egy ritka betegséget, amely az izmokat és a szalagokat érinti. Orvosa azt javasolta, hogy viseljen fűzőt, hogy enyhítse a tüneteit. Kezdetben balettóráin vette észre, hogy valami nem stimmel a testével, majd a szindróma észrevétele után abba is kellett hagynia a profi táncot. Viszont ahelyett, hogy hagyta volna, hogy az állapota letörje őt, a fűzőhöz fordult, hogy ne csak a tüneteit enyhítse, hanem a derekát is átalakítsa. Kezdetben Lujan megpróbálta a ruhái alá rejteni a fűzőt, de hamarosan rájött, hogy imádja, ahogyan ezzel kinéz.

    „Ki ne szeretne egy igazán karcsú derekat” – áradozott. Így a fiatal nő TikTok-on és az Instagramon kezdte el posztolni fűzős utazását, ahol hamarosan hatalmas rajongótáborra tett szert. A követőit lenyűgözte apró dereka és a gyakorlat iránti elkötelezettsége.

  • A sors furcsa fintora, hogy neki is vannak gyerekei.

    Hatalmas port kavart, és sokakat nagyon fel is háborított az egyik felhasználó a TikTokon azzal a kijelentéssel, miszerint perbe fogta a szüleit, amiért azok annak idején nem kérdezték meg tőle, hogy egyáltalán meg akar-e foganni, vagy világra akar-e jönni. Kass Theaz szentül meg van győződve arról, hogy etikátlan nem megkérdezni erről a születendő babát, s bár már neki is vannak gyerekei, meglátása szerint más örökbe fogadni, mint szülni.

    A legutóbbi videómban említettem, hogy elmentem ruhát vásárolni a gyerekeimnek, és sokan megdöbbentek, amikor azt hallották, hogy gyerekeim vannak, mivel bepereltem a szüleimet, amiért az engedélyem nélkül hoztak világra. Tudom, hogy korábban azt mondtam, hogy etikátlan gyereket vállalni, de az más, amikor örökbe fogadsz... Mert nem az én hibám, hogy itt vannak

    – magyarázta Theaz, hozzátéve, az örökbefogadással felvállalja az anyaság felelősségét, és segít a gyerekeinek, akiket ezáltal „etikus módon” kapott.

    A fiatal nő a terhes nőket arra kérte: forduljanak egy pszichés médiumhoz, hogy felvehessék a kapcsolatot születendő gyermekükkel, és kérdezzék meg, hogy meg szeretnének-e születni.

    Viccesen azt is kiemelte, életfeladatának tekinti, hogy a gyerekeket arra biztassa, hogy bepereljék a szüleiket annak érdekében, „hogy ne kelljen dolgozniuk”.

    Viccesen, mert a profilja leírásában előre jelzi, hogy minden tevékenysége csupán poén, görbe tükör a világnak. 

    (via life)

  • Az egykori villalakó hangos szóváltásáról több felvétel is felkerült a TikTokra.

    Fellökte az egyik utas a 61-es villamoson, ezért eléggé kikelt magából a ValóVilág 11. szériájának győztese, Karnics Krisztina, azaz VV Kriszti a minap. A szőkeség már a luxusbörtönben is igyekezett hangot adni annak, ha valamivel nem értett egyet – akkor például eléggé kiakadt, amikor egykori villatársa, VV Bibi leköpködte az embereket –, de nincs ez másképp a valóságshow utáni életében sem. A híresség néhány nappal ezelőtt azért balhézott össze egy idősebb férfival a villamoson, mert az fellökte őt.

    A telefonnal rögzített videó tanúsága szerint az alábbi párbeszéd hangzott el a két fél között a villamoson:

    – Ne haragudjon, beszélgettem, de ez akkor sincsen rendben! Mondom: bocsánat, ne haragudjon! Akkor sem kell fellökni egy nőt

    – Teljesen mindegy, hogy nő vagy férfi vagy kutya. Hiába kiabál, akkor sem lesz igaza.

    – Nem az igazamat akarom, hanem hogy fölfogja, hogy amit csinál, az nincsen rendben és sohasem lesz rendben!

    – Ne kötözködjön!

    – Nem kötözködöm, de föllökött, és ezt nem fogom szó nélkül hagyni.

    Az esetről több videó is felkerült az internetre.

    @sefcsik.csaba nyomj egy szívecsket.. teljesen mindegy nő vagy fiú vagy kutya.... ő mindenkit fellök 😅😅😅 #baszdbeforyouba #baszadkiforyouba❤️🤪 #vv11kriszti ♬ eredeti hang - Csaba Mihály Sefcsik

    A BKK járatain már-már mindennapos eset, ha az utasok szóváltásba keverednek egymással, VV Kriszti esete azonban a szokásosnál is nagyobb port kavart a világhálón.

    @sefcsik.csaba VV11 Kriszti ajtóban áll, akadályozza a fel és leszállást. Egy fickó nekimegy. Innen indul a sztori. Amúgy fickó nem volt jó fej... #vv11kriszti #baszadkiforyouba❤️🤪 #baszdbeforyouba #budapest ♬ eredeti hang - Csaba Mihály Sefcsik

    A szőkeség az AcNews-nak a veszekedéssel kapcsolatban elmondta:

    Egyik reggel a 61-es villamoson utaztam, éppen mentem édesanyámhoz. A kocsi végén álltam, a következő megállónál felszállt egy férfi és egy nő, akik odajöttek hozzám fényképet készíteni, beszélgetni. Aztán a Széll Kálmán térnél jött egy »úriember«, akin már láttam, hogy nagyon ellenszenves vagyok neki. Az az ember direkt nekem jött vállal, tudjuk milyen ez, közben azt mondta, hogy nem az ajtóban kéne állnom. Majdnem nekiestem a két embernek, akivel beszélgettem. Nagyon megalázó volt. Nem gondolkoztam, ösztönösen utánamentem az embernek és kérdőre vontam, hogy mégis, hogy gondolta ezt. Ez nem megoldása a társadalmi létnek. Mi van, ha megütöm magam, vagy mást, akire ráesek? Abszolút nem tartom korrektnek, hogy ilyen megtörténhet. Nem a balhé volt a szándékom, hanem az, hogy eljusson ahhoz a férfihoz az üzenet. Kicsit hevesebb a vérmérsékletem, néha nyomatékosabban, hangosabban szoktam szólni, de ennyi szerintem még belefér. Az embertársaimra viszont mindig odafigyelek.

    (via rtl.hu)

  • Alig hiszünk a szemünknek.

    GettyImages-1205196725
    Fotó: Rich Fury/VF20 / Getty Images Hungary

    Kanye West ismét bemutatta a sajátos divatérzékét legújabb kiruccanása során. A 45 éves Grammy-díjas rapper válltöméses fekete pólót viselt, de ami még szembetűnőbb volt, hogy cipő helyett csak egy kék zoknit hordott a lábán, miközben Los Angelesben indultak feleségével egy fagylaltozóba. West esetében lassan már egyáltalán nem számít meglepőnek, hogy a legváratlanabb helyeken bukkan fel meglepetészszerűen, ahol aztán különféle furcsa viseletekkel sokkolja a jelenlevőkét.

    Még januárban derült ki, hogy Kanye West és újdonsült felesége, Bianca Censori titokban összekötötték életüket, azonban mivel nem töltötték ki a hivatalos iratokat, addig frigyük még nem számít legálisnak. Az amerikai rapper antiszemita kijelentései és más szélsőséges, gyűlölködő megnyilvánulásai miatt tavaly októberben az Adidas is felbontotta vele együttműködését, ami egy elhúzódó jogi hercehurcának tűnik.