Előbújt odújából egy amerikai nemzeti park legidősebb grizzlymedvéje, méghozzá egy kisboccsal
Egy rekordidős, 27 éves nőstény medvét fotóztak le, ahogy nemrégiben a Grand Teton Nemzeti Parkban előbújt kölykével téli álmából. Frank van Manen, a park vezetője elmondta, hogy a korábbi legidősebb ismert szaporodási kor egy vadon élő grizzly esetében 25 év volt, de a természetben elenyésző százalékuk éri meg ezt a kort. A rekordot megerősítő csodás felvételeket Jorn Vangoidtsenhoven természetfotós készítette Wyomingban, az Egyesült Államokban. A vadőrök szerint már önmagában az a tény, hogy az említett medve még mindig életben van, elképesztő. Az meg végképp, hogy kölyke született röviddel azután, hogy megjelent a téli álma után.
„Az első rövid észlelés a nemzeti park Pilgrim Creek-i törzshelyén történt. Csak később sétált ki egy lombhullató mezőre, és mutatta meg kicsinyét a park boldog látogatóinak. Mind az anya, mind az utódja remekül néz ki, a kölyök egészségesnek és elég nagynak tűnik. Az anyamedve egyáltalán nem tűnik olyan soványnak, mint amire az ember számítana.”
