Hivatalosan is érkezik A hivatal rebootja, női főszereplővel az élen
Dunder Mifflin újratöltve!

Tíz évvel A hivatal, azaz a The Office című szitkom utolsó epizódjának sugárzása után most kiderült, rebootot kap a széria – szám szerint a tizenharmadikat. Mint ismert, az világhírnévre szert tevő, Steve Carell-féle amerikai változat már alapjáraton egy a brit BBC-s sorozat feldolgozása volt, azt követően pedig Izraeltől Lengyelországon át Izraelig valamennyi ország megalkotta a sajátját.
A CNN információi szerint a körbe most Ausztrália is becsatlakozik a házi verziójával, ezúttal egy női főszereplővel az élen. Az inkább kínos, mintsem vicces főnökasszonyt, Hannah Howardot egy ausztrál komikus, Felicity Ward játsza majd, a portál szerint pedig az alapkonfliktust az adja majd, hogy az iroda valamennyi dolgozója otthoni munkavégzésre áll át, miután a cég egyik központját bezárják. A tervek szerint már a hónapban megkezdődhetnek a forgatások, így jövőre premierzhet is a széria.