Túljelentkezés és luxusrandik A Nagy Ő új évadában: „A versenyzők jóval keményebben küzdenek, mint a korábbiak”
Új helyszínen, egy kastélyban keresi majd a szerelmet Jákob Zoltán.
Elkezdődött A Nagy Ő új évadának a forgatása, amelyről most a műsor kreatív producere árult el kulisszatitkokat a Ripostnak. A szezon agglegénye, Jákob Zoltán ezúttal egy friss, de annál stílusosabb helyszínen keresi a szerelmet, a turai kastélyban.
Kirády Attila elárulta, nem csak a lokáció változott, de más tekintetben is számíthatunk újdonságokra, a készítők ugyanis „emeltek a téten”: egy izgalmasabb, látványosabb szezont ígérnek.
„Már a jelentkezők számában is látszott, hogy ebben a szériában valami új, valami egészen más fog történni, mint eddig. Jóval több hölgy próbált szerencsét, mint az előző évadokban.
Azt persze nem tudhattuk, hogy Zoli esetében az érzelmi túlfűtöttség, vagy más indokok vezették a lányokat,
de mostanra kiderült, hogy a bekerült hölgyek mindegyike valójában szereti Zolit és kedvelik a személyiségét is. Vagyis nem azért, nem csak azért vannak itt, mert egy nagyon gazdag emberhez akarnak hozzámenni” – mesélte a férfi, majd hozzátette, Jákob személye is nagyban formálta a műsor struktúráját.
„Mindent megtesz annak érdekében, hogy a hölgyek is jól érezzék magukat. Zoli nagyon sok olyan randevút szervez, melyek igazán exkluzívak, és ez a korábbi szériákra nem volt jellemző.
Többek között magánrepülővel viszi a hölgyeket külföldi álomrandikra, vagy éppen luxusjachttal szelik a Balaton habjait. Ezek a programok tulajdonképpen előrevetítik azt az életet, ami majd a kiválasztott hölgyre vár.
Talán ez indukálja, hogy az idei széria »versenyzői« jóval keményebben küzdenek, mint a korábbiak” – mesélte Kirády.