Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Úgy érzi, soha nem passzoltak egymáshoz.

    Tizenegy év házasság és két közös gyermek után a válás mellett döntött Som-Balogh Edina és férje, Som Krisztián. Bár a kívülállók számára úgy tűnhetett, minden rendben van köztük, a színésznő és a zeneszerző eltávolodott egymástól. Végül Barátok köztegykori Nádor Kingája mondta ki a válást. Állítja: soha nem passzoltak egymáshoz.

    „Folyamatban van a válásunk. Én tettem rá a pontot az i-re, végül én mondtam ki, hogy akkor most legyen vége. Az évek alatt sokszor jutottunk el odáig, hogy lehet, nem tudjuk visszahozni a korábban köztünk lévő energiákat, nem tudunk visszatalálni ahhoz a mindent elsöprő szerelemhez, ami első éveinket jellemezte. Ezt többször ki is mondtuk, de úgy voltunk vele, hogy saját családi mintánkat követve nem lehet út egy válás. Benne voltunk a mókuskerékben, és eszünkbe sem jutott, hogy mi ketten együtt ebben hol vagyunk. Sosem lehet kijelenteni, hogy végérvényesen vége, de az biztos, hogy most mi külön folytatjuk. (...)

    Krisztiánnal soha nem passzoltunk egymáshoz, kiegészítettük ugyan egymást, de különbözőségünk mindig súrlódásokkal járt együtt, akadtak problémáink, de eddig ezeken mindig valahogy túlléptünk

    – nyilatkozta a színésznő a hot! magazinnak, amit a Bors szemlézett. A kétgyermekes anyuka hozzátette, körülbelül hat éve kezdtek eltávolodni egymástól, amikor anyukájánál diagnosztizáltak egy végzetes betegséget.

    Azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem egy harmadik fél miatt ért véget a kapcsolatuk. Mindketten csak a gyerekekkel  foglalkoztak, kapcsolatuk így lassan teljesen háttérbe szorult.

    „Lili baba volt, Noel 3 éves, minden csak róluk szólt, és mi ebben nem voltunk sehol. Mire kimondtam, hogy vége, belül valójában már rég eljutottam ide. És nem mondanám, hogy meglepte Krisztiánt, mindketten éreztük, hogy nincs rendben, ahogy vagyunk. Nincs egy egyértelműen komoly ok rá, csak már egyszerűen valahogyan más utat járunk, az elmúlt évek nehézségei mintha megpecsételték volna kettőnk kapcsolatát. Ha együtt mentünk valahová, főként a gyerekek miatt tettük, a régi nagy szerelemnek sajnos már nyoma sem volt” – magyarázta.

  • Egyedülálló és megbonthatatlan kapcsolatuk miatt sokan irigylik azt azt 56 éves édesanyát és 23 éves lányát, akik legjobb barátnőkként kezelik egymást. Catherine Galasso-Vigoritót azért is irigylik sokan, mert három gyermek után is kirobbanó formának örvend; középső lányával, Gabriellával ráadásul egy a méretük, részben emiatt is bújnak ugyanolyan ruhába mindennap.

    Jó szokásukat régóta tartják: a nő Gabriellának kisbaba kora óta olyan szetteket vásárol, mint amilyeneket magának is. Másik két lánya, a 24 éves Lauren és a 18 éves Sophia nem igazán vevő erre, de Galasso-Vigorito nagyon élvezi, hogy középső gyermekével egyezik az ízlése. Nem is véletlen fordulnak meg utánuk az utcán: megszólalásig hasonlítanak egymásra, gyakran testvéreknek nézik őket.

  • Hetek óta gőzerővel készül a Sztárbox című műsorra, s felkészüléséről gyakran posztol is a közösségi oldalára Sáfrány Emese. A légtornász azt dokumentálja követőinek, hogyan jut el a nulláról a műsor ringjéig az edzőjével, Miló Viktória ökölvívó világbajnokkal, aki mellette áll a nehezebb napokon is. 

    Sáfrány korábban úgy fogalmazott, Miló látja, mik az erősségei és a gyengeségei; segít neki kihozni magából a maximumot. Az egygyermekes sztáranyuka azt sem titkolja, az edzés időnként fájdalmas tud lenni, de nem adja fel. Felkészüléséről egyébként nem csupán olyan képeket tesz ki a közösségi platformjára, amelyek Instagram-kompatibilisek. Legfrissebb fotóján a ring sarkában ülve, izzadtan látható.

    Van úgy, hogy fáj, van úgy, hogy akkor is küzdesz, amikor már nagyon nehéz, de tovább csinálod és akkor sem adod fel. »Minden ilyen egy újabb tégla a várad falában«

     – írta bejegyzésében Sáfrány Emese, akit követői nem győztek kitartásra biztatni.

    A légtornász korábban is mutatott már magáról edzős képeket. Íme a különbség:

  • Állati meló.

    Igazi sztár lett az interneten az a kóbor macska, amelyik fekete-sárga mellényben kezdett el biztonsági őrként „dolgozni” egy fülöp-szigeteki bevásárlóközpontban. A Conan névre keresztelt macsek annak köszönheti nem mindennapi állását, hogy néhány hónappal ezelőtt örökbe fogadta őt a Manilában található Worldwide Corporate Center biztonsági csapata.

    Bár nem rendelkezik olyan képességekkel, mint a kutyák, ráadásul munka közben hajlamos elaludni is, a 12 órás műszakban dolgozó biztonsági őrök nagyon megkedvelték Conant. A macskát az interneten is imádják.

    (via rtl)