új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Már nem kell sokat várni.

    Képernyőfelvétel (171).png
    Fotó: YouTube

    Az 5 évadot megért La Casa de Papel (A nagy pénzrablás) spanyol bűnügyi sorozat a Netflix egyik legnagyobb dobása volt, ezért a trendeknek megfelelően be is jelentették, hogy érkezni fog belőle az előzménysorozat. Bizakodásra ad okot, hogy a sorozat egyik legkedveltebb karakterének történetét mesélik el benne, nem úgy, mint a tavaly megjelent A nagy pénzrablás: Korea című alkotásban, amely inkább egy silány hamisítványa lett az eredetinek.

    Az új szériában természetesen visszatér a Berlint alakító Pedro Alonso, de lévén, hogy a cselekmény a múltban játszódik, ezért nem kevés esélyt látunk rá, hogy több régi kedvenc is tiszteletét tegye benne, még ha nem is ők lesznek a középpontban. Azt már tudni lehet, hogy 8 epizódból fog állni, és Berlin bűnözői karrierjét hivatott bemutatni, amely egy 44 millió eurós rablásban fog csúcsosodni a festői Párizsban.

    A premierbejelentéshez készült kedvcsinálót alább tekintheti meg:

    A Berlin a Netflix kínálatában december 29-től lesz elérhető.

  • Egy brit házaspár úgy véli, gyermekeik jó úton haladnak afelé, hogy megdöntsék a legtöbb meglátogatott ország világrekordját, mivel már az ötvenötödik útjukat fogják megtenni.

    Alex Kadela kalandvágyó brit anyuka elmondása szerint minden rokonuk és barátjuk azzal ugratta őt és férjét, Piotrt, hogy 2021-ben született első babájuk után búcsút mondhatnak az utazgatós napjaiknak. A házaspár azonban eltökélte, hogy megvalósítják közös álmukat, és beutazzák a világot, ezért bepakolták a bőröndjeiket, és az öthetes babájukkal nászútra indultak.

    Két évvel később a 26 éves Kandela és a 28 éves Piotr már a kétéves Leót és a 11 hónapos Evelinát vitték magukkal a világ körüli útra, megjárva Európát, Afrikát és Ázsiát – mindezt még az óvoda elkezdése előtt. Leo már 44 országot kipipált, Evelina pedig 16-ot, köztük Thaiföldet, Kambodzsát, Japánt és Dél-Koreát. A tervek szerint jövő nyárig egész Európát bejárják.

  • Egy fotózáson vett részt a modell.

    Nemrég indult el Geszti Péter új Viasat 3-as műsora Adom a napom címmel, amelyben hazai sztárokkal folytat mélyebb beszélgetéseket. A mai adásban Mihalik Enikő napját követhetik végig a nézők, aki Palvin Barbara mellett az egyik legelismertebb hazai modellünk világszerte.

    Mihalik a napja egyik pontján egy fotózáson vett részt, ahol – miközben a kamerának pózol – eszébe jutott, hogy holnap megy botoxoltatni. Ezzel kapcsolatban el is sütötte azt a viccet, hogy a kezelés másnapjára kellett volna bevállalnia a stúdiói munkát.

    Mi nem promotálunk ilyet. Mi a természetesség hívei vagyunk, igaz?

    mondta neki a fotós, mire a modell így válaszolt:

    Why not? Nem vagyok 12 éves.

    Miután a nézők online megnézhettek, hogyan telik a modell egy napja, este nyolctól Geszti Péternek is interjút ad majd a tévécsatornán.

    (via 24.hu)

  • Most is ragyogóan nézett ki.

    Gelencsér Tímea rövidesen immár harmadik alkalommal tűnik majd fel a Dancing with The Stars online háttérműsornak házigazdájaként. A műsorvezető az utóbbi időszakban elképesztően sok projektben vesz részt, ugyanakkor továbbra is folytatja a felsőfokú tanulmányait kommunikáció és média szakon, melynek 3. félévét tudhatja maga mögött. Időközben a szerelem is rátalált, üzletember barátjával idén április elején vállalták fel kapcsolatukat, a májusban tartott ELLE Awardson pedig együtt is mutatkoztak.

    A 2016-os Miss World Hungary győztese most egyenesen a milánói divathétről  jelentkezett követőinek az Instagram-oldalán. Mint az posztjából kiderül, meghívásra érkezett az olasz nagyvárosba egy divatmárka nagyköveteként. A vörös szőnyeges eseményen Gelencsér éjsötét ruhakölteményben pózolt, amelyről természetesen fotósorozat is készült. Íme:

  • Úgy érzi, kezd megtérülni a sok befektetett munkája.

    Gubik Petra a TV2-n futó Sztárban Sztár kilencedik évadában szerepelt, ahol hétről hétre mutatott magabiztos produkcióinak köszönhetően lett a műsor első női győztese. A színész-énekes nemrégiben üzent is a fiatal tehetségeknek, mire figyeljenek azok, akik hozzá hasonlóan felérnének a dobogó legtetejére. Ezúttal arról adott interjút a Hot magazinnak, miként éli meg, hogy a hosszú évek kemény munkája kezd végre beérni, illetve elárulta, elgondolkodott-e már a családalapításról.

    „Azt gondolom, hogy az anyaság – függetlenül attól, hogy imádom a munkámat – a legszebb és legnemesebb feladat egy nő életében. Ez viszont akkor jön, ha megérik rá az ember. Ha én elérek odáig, akkor a legnagyobb boldogsággal élem majd meg a mindennapokat.

    El tudom képzelni magamat anyaként, azt viszont nem látom magam előtt, hogy három évet otthon tudnék ülni: anyukám sem maradt otthon. Ő óvodapedagógus, és bevitt magával a csoportjába. Ebben szocializálódtam, ezért imádok a mai napig közösségbe járni, illetve idősebb emberekkel barátkozni. Kétévesen sem foglalkoztam azzal, hogy a ba­rá­taim kétszer annyi idősek, mint én. Anyukám abszolút női példakép számomra, aki megvalósította önmagát.

    idézi a színésznőt a Bors. Gubik Petra arra is kitért, miként változott meg az élete, amióta megnyerte a Sztárban Sztárt.

    Véleménye szerint elsősorban azt tanította meg neki a műsor, hogy higgyen és bízzon magában, mégsem vágyott nagy dolgokra, inkább magának szeretett volna bizonyítani. Ennek köszönhetően rájött, hogy amíg saját magának nem tud megfelelni, addig a világ összes dicsérete is kevés lesz számára.

    Még ma is odajönnek hozzám az emberek, és mondják, hogy nekem drukkoltak a műsorban. Ezek nagyon jól­es­nek! Eddig nem igazán tapasztaltam meg a saját bőrömön, hogy milyen az, ha az emberek egy része kiválaszt magának kedvencnek és követendő példának. Nagy felelősség, mert innentől kezdve figyelem övezi a munkádat, a tetteidet, a véleményedet, a megnyilvánulásaidat.

    Gubik azt is elárulta, a műsorban való szereplése előtt megesett, hogy azon töprengett, mikor lesz munkájának foganatja vagy gyümölcse. Mint mondta, voltak kapuk, amiket hiába döngetett, mert bár régóta a pályán volt, megesett, hogy nem vehetett részt egy projektben, mert nem ismerték a nevét.

    Tavaly is volt egy ilyen élményem. Teljesen megértettem, nem volt bennem sértettség. Viszont az nagyon érdekes, hogy pont ezután jött a Sztárban Sztár, és miután megnyertem, kiderült, hogy gondolkodtak bennem, csak aztán a producer nem mellettem döntött. Nem gondolnám, hogy a tehetségem lett több, inkább csak kaptam egy platformot. Nagyon hálás vagyok ezért, mert lehetőséget kaptam, és azóta is folyamatosan nyílnak a kapuk.

    – fejtette ki.

  • Így néz ki belülről az énekesnő otthona.

    Betekintést engedett otthonába Pásztor Anna. Az Anna and the Barbies énekesnője a Viasat3 Adom a napom című műsorának forgatásán engedte be otthonába a kamerákat: a videó tanúsága szerint egy 30 négyzetméteres faházban lakik, méghozzá egy erdő szélén. 

    Az énekesnő a nézőknek a kis konyháját, pontosabban a rengeteg különlegességet tartalmazó konyhaszekrényét is megmutatta. A magát „őrülten gourmet”-nak valló hírességnek, aki a MasterChef VIP című műsorban való szereplése után egy egyéves nemzetközi séfképző tanfolyamot is elvégzett, rengeteg titkos fűszere és olaja van.

    Itt tulajdonképpen össze tudok ütni akármit is, hihetetlen fűszermennyiséggel rendelkezem, és eljön majd ennek is az ideje

    – mondta a Blikk által kiszúrt videóban az énekesnő, aki az 50 éves bonszajfáját is büszkén mutatta meg.

  • Szerinte az énekesnő lesz a végső társa.

    A Reggeliben kezdte a keddet Pintér Tibor, aki elárulta, továbbra is dúl a szerelem közte és kedvese, Ilyés Jenifer között. Kapcsolatuk harmóniájáról mi sem árulkodik jobban, mint hogy a színész az énekesnő mellett tervez lehorgonyozni, ezzel ellentétben az esküvővel kapcsolatban már nincs ilyen határozott véleménye – bár azt kijelentette: nem retteg ismét oltár elé állni.

    „Ha őszintén kell válaszolnom, úgy érzem, hogy egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy a Jennit elvegyem feleségül. Egyre közelebb kerülök ahhoz az úthoz, aminek a végén azt látom, hogy ez a nő valódi társam lehet az életben.

    De azt meg kell érteni, hogy az ember megkérdezi magától, biztos jó döntés-e, főleg két volt feleség után. Két nem igazán sikeres házasság után az ember átgondolja az életét.

    Úgyhogy egy pillanatig nem jut eszembe, hogy a Jenni a kérdés. Nem ő. Itt az a kérdés, hogy a Pintér Tibi felnőtt-e valójában ehhez. Mert a Jenni lelkét meg szívét sokkal jobban óvom annál, mint hogy egy buta vagy hülye Pintér Tibi keze alá kerüljön mint feleség” – idézte a 24.hu a Sztárbox hamarosan ringbe szálló versenyzőjét.

  • Lebuktak.

    A Séfek séfe című reality-főzőműsor tegnap esti adását többek között az tette érdekessé, hogy néhány versenyző egy kis extra nehezítést is kapott a főzéshez: volt, akinek fülhallgatót kellett viselnie, hogy ne hallhassa, mit beszélnek a csapattársai, mást pedig azzal tiltottak el egy időre a beszédtől, hogy bekötötték a száját. Utóbbi nehezítést kapta a fekete csapat egyik tagja, Szilvi is, akinek séfjük, Krausz Gábor udvarolt is egy kicsit.

    Szívem, állj ide, úgy! És úgy gyúrjad! Figyelj, csak azért, mert innen sokkal szebb vagy

    – bókolt Krausz, akinek versenyzője reagált is, holott nem lett volna szabad. Szilvi ezt konstatálva a szájához kapott, a szabályszegés miatt pedig a műsorvezető, Ördög Nóra arra kérte, hogy öt percre álljon ki a főzésből.

    A fekete csapat séfje természetesen vállalta a következményeket.

    Az én hibám volt, mert udvaroltam

    vallotta be Krausz, majd meg is ölelgette Szilvit, aki csak annyit mondott: „Sajnos lebuktunk.”

  • Úgy tudni, hogy az énekesnő többször veszélyeztette a Hazatalálsz című sorozat forgatását.

    Idén januárban startolt el a TV2 Hazatalálsz című sorozata,  melyben Tóth Andi is szerepet kapott. A fiatal énekes-színésznő Orsit alakítja, aki azért érkezik Farkasligetre, hogy kiderítse, mi történt a nővérével, Ninával, akiről később megtudja: egy tettlegességig fajuló vita során egy fatális véletlen következtében életét vesztette. Ennek a napi sorozatnak a forgatási körülményeiről ír most a hot! magazin, melynek egy bennfentes tálalt ki arról, hogy Tóthtal közel sem volt zökkenőmentes a munka.

    Állítólag többször is veszélyeztette a forgatást azzal, hogy utolsó pillanatban betegségre hivatkozva lemondta a munkát, amivel sikerült kiakasztania a stábtagokat.

    Többször is – összesen talán négyszer – veszélyeztette a forgatást azzal, hogy előző nap késő este mondta le a forgatási napot a menedzsere útján, betegségre hivatkozva. Ezzel jelentős anyagi hátrányt okozott a produkciónak. Olyan is megtörtént, hogy az íróknak egy éjszaka alatt kellett újraírniuk a forgatókönyvet, hogy a másnapi forgatási nap ne maradjon el teljes mértékben Andi miatt. Néhány stábtagot annyira megviselt a szituáció, az Andi okozta létbizonytalanság, hogy elsírták magukat

    – mesélte egy, a neve elhallgatását kérő informátor a hot! magazinnak, amit a Blikk szemlézett. Mint írják, az is felmerült, hogy Tóthot lecserélik egy másik színésznőre, és állítólag már válogatást is tartottak a karakterére.

    A magazin a TV2-t is megkereste az elhangzottak kapcsán, a csatornától pedig azt a választ kapták, hogy a produkció minden tervezett jelenetet leforgatott Tóth Andival, aki a második évadban is mellékszereplőként tűnik fel.

  • A Károlyi-kert közelében kapták lencsevégre a színészt.

    Budapest néhány utcájára párizsi hangulatot varázsoltak a napokban, ráadásul nem akármilyen okból: a hollywoodi filmcsillag, Johnny Depp ugyanis a fővárosban tartózkodik. A 60 éves színész ezúttal azonban nem a zenekarával, hanem egy filmes stábbal érkezett hazánkba. Úgy tudni, hogy a Depp rendezésében készülő Modi című filmet forgatják itt; Amedeo Modigliani szobrász párizsi kalandjait filmesítik meg – írja a Telex.

    Depp kedden a Károlyi-kert melletti utcákban forgatott, amelyeket az 1910-es évek stílusában díszítettek fel. A színészt a járókelőknek is sikerült elcsípniük, ugyanis azokat, akik a környéken járnak, néha átengedik a forgatás során használt utcákon. A fotókat akkor tudja megtekinteni, ha ide kattint

    A filmben Al Pacino is szerepet kapott, ezért nem kizárt, hogy ő is Budapestre utazik.

  • Videón az elképesztő mentés.

    shark getty
    Fotó: Instagram

    Újabb érdekes természeti jelenségről készült felvétel foglalkoztatja az internet népét, melyen egy partra vetett röviduszonyú makócápa látható. – írja a DailyMail.

    A jelenet egy floridai partszakaszon játszódott le, amikor is strandoló emberek egy csapata elképesztő bátorságról tanúságot téve a cápa segítségére sietett. A mentőcsapat úgy döntött, a farkánál fogva húzza be a fenevadat a vízbe, miután az megrekedt a Pensacola Beach partján. A feladat azonban elméletben egyszerűbbnek mutatkozott, mint gyakorlatban: 

    Ahogy ugyanis a férfiak közelebb kerülnek a tengerhez, a cápa hatalmas uszonyával heves csapdosásba kezd visszavonulásra késztetve őket.

    Végül azonban kitartásuknak köszönhetően sikerült megfordítaniuk a homokos tengerpart felé néző bestiát és irányba állították, hogy vissza úszhasson természetes élőhelyére a nyílt tengerre. Egyes becslések szerint akár 270 kilogramm is lehetett a hatalmas példány, de ez láthatóan nem tántorította el a társaságot, akik gyorsan cselekedtek, hogy megmenthessék.

  • Balogh Szimi megosztotta követőivel az üzletember bölcsességét.

    Balogh Levente lánya, Szimi édesapjával ellentétben nem az üzleti életben szeretne majd később helytállni, pszichológiát hallgat az egyetemen. Ezzel kapcsolatban egy különleges projektbe is belevágott nemrég, SeeMeSoul néven saját Instagram-oldalt indított, ahol motiváló, inspiráló tartalmakat oszt meg. Legfrissebb posztját a Cápák között befektetőjének hozzá intézett, őszinte útmutatása inspirálta:

    „Párkapcsolati tanács édesapámtól: Aki menni akar, arra ráadod a kabátot és kinyitod neki az ajtót” – olvasható a bejegyzésben, amely alatt Szimi még azt is megjegyezte, 

    Engem már sokszor jobb kedvre derített apukám egyenes és őszinte vigasztalása.

    A fiatal lány egyébként egy ideje már boldog párkapcsolatban él, bár kedveséről és szerelmükről igyekszik keveset megosztani a nyilvánossággal.

    (via Blikk)

  • Hálás édesanyjának, de saját tehetsége árán szeretne érvényesülni.

    hunyadi
    Fotó: youtube

    Lakatos Levente műsorában vendégeskedett Hunyadi Donatella, aki hamarosan a Dancing with the Stars új évadában tűnik majd fel. A modell karrierje mellett szüleiről is mesélt, elárulta, édesapjával elég sajátságos, kissé távolságtartó viszont ápol.

    „A mai napig benne van az életemben, telefonálunk, de mégis azt kell mondjam, nem alakult ki közöttünk olyan kapcsolat, amit szeretett volna” – árulta el a 22 éves fiatal, aki szerint az operaénekes kiskorában, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá, nem volt mellette. Akkor látta őt először, amikor szülei épp pereskedtek, miután a férfi állítólag nem vállalta fel gyermekét a média előtt.

    „De amikor beszélgetünk, ez már soha nem téma. Ez megtörtént, lezártuk. Viszont ő nem segített nekem semmiben az életem során, mindent saját magam által értem el, illetve az édesanyám és a keresztanyám volt a segítségemre.” 

    Bár Donatella maga is komolyzenei karrierre vágyik, ezt nem édesapja miatt teszi, ezt le is szögezte gyorsan:

    „Én neki nem szeretnék bizonyítani semmit!”

    (via Blikk)