Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 20231024- MG 3648
    Fotó: Németh Kata / Index

    Széki Attila Curtist ritkán lehetett eddig látni a köztévében, de legutóbb a Duna Család-barát című műsorában mesélt a lánykérése részleteiről. Az újpesti rapper augusztus végén jegyezte el a kosárlabdázó párját, Barnai Juditot a koppenhágai kis hableány szobránál, mielőtt egy Justin Timberlake-koncertre mentek volna.

    Most voltam először Koppenhágában, egy közös kedvencünk, Justin Timberlake koncertjére mentünk. Nagyon izgatott voltam, hogy sikerül majd. A barátaimnak mondtam, hogy a koncert alatt szeretném őt megkérni, de figyelmeztettek, hogy a biztonsági őrök átvilágítanak majd, és akkor lelepleződöm. Egy másik barátom javasolta, hogy van a városban egy hableányos szobor, amihez egy szép, szerelmes történet fűződik, legyen ott

    osztotta meg Curtis, majd hozzátette: körülöttük sok fotózkodó, ázsiai turista volt, akik megtapsolták őket.

    A rapper arról is beszélt, hogy menyasszonya az életmódváltásában is segíti. A nyári fesztiválszezon végével szigorú diétába kezdett, mivel most jobban van ideje a fegyelmezett, kiszámítható étkezésre és az edzésre.

  • Minden jól áll a táncosnőnek.

    DSC 5525
    Fotó: TV2

    Stana Alexandra ezúttal Kucsera Gábor oldalán vág neki a Dancing with the Stars ötödik évadának, amely október 26-án indul a TV2 képernyőjén. A táncosnő nevét négy éve, a népszerű showműsor első évadában ismerhette meg az egész ország, s míg ő a műsorban színpadi mozgásra tanított meg több hírességet, ő maga a hírnevet tanulta meg kezelni.

    Mint azt tudni lehet, a TV2 sztárja egy évtizednyi járás után 2021-ben házasodott össze Köcse Györggyel, de négy hónappal az esküvőjük után a válás mellet döntöttek. Ezt követően Meggyes Dáviddal alkottak egy párt, de később az üzletemberrel is külön utakon folytatták. Stana azóta a karrierjére koncentrál, és látszólag remekül érzi magát. A minap egy hófehér viseletben posztolt magáról fotót az Instagramján, amiért rajongói elhalmozták dicsérő szavakkal.

  • A tehetős fiatalok nem fogták vissza magukat.

    DSC02960
    Fotó: TV2

    Hétfőtől a TV2 újra a képernyőre tűzi a Kőgazdag fiatalok című realityt, ahol tehetős fiatalok hétköznapjaiba kapunk betekintést.  A műsor egyik visszatérője, Tuvic Aleksandra elmondása szerint a második évad sokkal durvább helyzeteket mutat majd meg. Magyarán még több buli, még nagyobb helyszínek, még nagyobb pénzszórás, és még hangosabb viták várhatóak.

    „Már egy összeszokott baráti társaságként vágunk bele az új évadba. Ezáltal sokkal komfortosabban tudott viselkedni mindenki a másikkal, ezért sokkal odaszólogatósabb és kötekedősebb volt mindenki. Szerintem ez az évad sokkal izgalmasabb lesz, mint az előző, én már nagyon várom” – kezdte a Ripostnak a szőkeség.

    Mint kiderült, a műsorban való szereplése miatt büszke a családja Tuvic Aleksandrára, bár az édesanyja igyekszik mindig tanácsokkal ellátni a sokszor nyersen megnyilvánuló huszonnyolc éves lányt. Kőgazdag Szandi azt is bevallotta, gyakran ötször visszanéz egy adást, de csak azokat a részeket, ahol szerepel, a többit áttekeri.

    Anyukám felveszi őket videóra és nézegeti. Lehet, hogy büszkébbek lennének a szüleim, ha nem viselkednék néha polgárpukkasztó módon vagy nem bohóckodnék, akár szerényebben viselkednék. Tudják, hogy ilyen vagyok, ilyennek ismernek. Sokszor mondja azért anyukám, hogy: »Aleksandra, ilyet nem mondunk!« Szerencsére soha nem szóltak bele az életembe, mindig szabad kezet kaptam a dolgaim irányításában. Anyukámtól kapok tanácsokat, de azok inkább ilyen szülői jellegűek

    – mondta a Kőgazdag fiatalok szereplője.

  • A Sztárban Sztár All Stars legutóbbi adásában Tóth Gabi és Oláh Ibolya búcsúzott, így ők már nem lehetnek ott ezen a héten a döntőben. Utóbbi énekesnő a a produkcióját követő értékeléskor elmondta, szerinte nagyon kevés az az idő, amit felkészülésre kapnak, mert neki több idő kell, hogy a dalokat önmagamévá tegye és önazonossá tudjon válni.

    all stars
    Fotó: TV2

    Miután az eredményhirdetésnél kiderült, hogy számára véget ért a verseny, Oláh Ibolya bevallotta, hogy elfáradt. Hozzátette, nagyon örül az eredménynek, hisz ha továbbjut, úgy érezte, bajban lett volna.

    „Köszönöm szépen, hogy nem szavaztatok és hallgattatok rám. Tényleg, így legalább visszatérhetek a saját igazi munkámhoz, mert azt gondolom, ez egy showbiznisz, de nincs köze az én munkámhoz.” – kezdte az énekesnő, majd így folytatta:

    Szeretném megköszönni a stábnak, a hajasoknak, a sminkeseknek, a koordinátoroknak, és minden olyan embernek, akik hétről hétre rengeteget dolgoznak azért, hogy két perc alatt ti leamortizáljatok mindent. Úgyhogy köszönöm szépen. Ez nem neked szól, Hajós

    – mutatott a zsűriasztalra Oláh Ibolya végszó gyanánt.

    Lékai-Kiss Ramóna még a stúdióban válaszolt a Bors azon kérdésére, mit szól az énekesnő kemény szavaihoz. A zsűritag elmondta, hogy a versenyzőknek és a zsűrinek is nagyon nehéz, hiszen nem civil emberek versengenek, akikről el kell dönteni, hogy jól énekelnek-e vagy sem.

    Itt professzionális énekesek állnak a színpadra. Ha valamikor rosszul is sikerül egy produkció, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy azt mondjuk, ez borzalom volt, mert nem sérthetjük meg a versenyzőt, mert itt már mindenki bőven letett az asztalra, de valahogy mégis szépen keretbe kell foglalnunk azt, hogy ez most nekünk hogy tetszett. Zsűriként vagyunk a műsorban, de a nézők érzéseit próbáljuk átadni, és van olyan, amikor nem jön át egy produkció, van amikor igen. Nehéz! Van igazság abban, amit Ibi mond, hogy itt nagyon sokat készülnek, mindenki belead apait-anyait, és két perc alatt abban a helyzetben vagyunk zsűriként, hogy el kell mondani, hogy ez annyira nem volt jó, vagy jó volt. Ha ebben van sértettség, akkor azt nagyon sajnálom, mert soha nem célunk, hogy megbántsunk bárkit.