Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A színész a csütörtöki epizódban búcsúzott a játéktól.

    Molnár Áron volt az Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legutóbbi részének kiesője, aki vehemens játékával gyanúba keverte magát, ez pedig a vesztét okozta. A színész ezúttal a Storynak arról mesélt, hogy Hermányi Mariannt tartja a krimi-reality legerősebb játékosának, akire egyébként kezdettől fogva gyanakodnak a többiek, de a nézők jól tudhatják, hogy ártatlan. Bár a színésznő eddig jól állta a ránehezedő nyomást, a csütörtöki epizódban nála is eltört a mécses, miután továbbra is az első számú gyanúsítottnak számít a többiek szemében.

    „Nagyon fontos leszögezni, hogy nekünk, játékosoknak a kastélyban nem voltak meg azok az infók, amikkel a műsor nézői már tisztában vannak – hogy mást ne hozzak példaként: ők tudják, hogy kik a gyilkosok.

    Amikor ebben a játékban rajtad van a célkereszt, az iszonyatosan rossz érzés. Én másfél napig éreztem csak ezt, amit Mariann hat-hét napon keresztül.

    Senki nem hisz neked, hiába tudod, hogy te ártatlan vagy. Bármit mondasz, hazugságnak hiszik. Ez brutálisan megterhelő érzelmileg és mentálisan is. Le a kalappal Mariann előtt, hogy így állta a sarat. Szerintem ő Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legerősebb játékosa” – nyilatkozta a lapnak a 36 éves színész.

  • Ezúttal ujját törte az egykori teniszező.

    noszaly pulai
    Fotó: RTL

    A Sztárbox hatodik versenynapján Noszály Sándor és Pulai Imre mérkőzött meg egymással nehézsúly kategóriában, amely összecsapás már a legelső menetben véget ért. Az egykori Nagy Ő a meglepetés erejével élve fejjel rontott neki az 56 éves kenusnak, és ekkor ütések sokaságát zúdították egymásra. A pörölycsapásokkal felérő parasztlengők ezúttal megtették a hatásukat, néhány bekapott találat után Pulai a földön találta magát, ami egyben a meccs végét is jelentette.

    Noszály a győzelmét követően a Storynak adott interjút, amelyben elmondta, nem csak fizikailag készült a megmérettetésre, egészen Indiáig utazott, hogy lelkileg ráhangolódjon a pofozkodásra.

    Komoly spirituális utat jártam be, 32 órás meditációval megnyitottam a fejcsakráimat, amitől olyan gyorsan mozogtam a ringben, hogy még szemmel sem lehetett követni a kezemet. Imre a rezgéseim áldozata lett, de már a szorítóban jó utat kívántam neki, velem volt Buddha ereje!

    Míg első, Pribelszki Norberttel vívott mérkőzésén a fogát ütötték ki, addig most, úgy tűnik, az ujját törte az egykori teniszező.

    Akkorát ütöttem, hogy elcsúszott a kezem, és eltörtem a saját ujjamat, de nem baj. Négy nap alatt meggyógyítom mantrával!

    – mondta a lapnak Noszály.

  • Megcsillogtatta az énektudását.

    Képernyőfelvétel (17).png
    Fotó: TV2

    A Megasztár vasárnapi adásában egy ismerős arc is feltűnt azok számára, akik követték az Ázsia Expressz előző évadát. A TV2 énekes tehetségkutatójának válogatóján ugyanis Varsányi Réka is színpadra állt, aki korábban Nagy Alekosz párjaként debütált a tévéképernyőn, akivel azóta már nincsenek együtt.

    A nézők az Ázsia Expresszből ismerhettek meg Alekosz párjaként, de most egyedül szeretném megmutatni, hogy mire vagyok képes. Másfél évig voltunk együtt Alekosszal, de annyira sok kicsi sérelem gyűlt össze már, hogy azt mondtam: el kell döntsem, hogy boldog szeretnék lenni, vagy ott szeretnék maradni

    mondta a kétgyermekes édesanya a bemutatkozó videójában, aki Norah Jones Don't Know Why című dalát énekelte a színpadon.

    Bár Rúzsa Magdi leállította a produkciót, a zsűritől mégis pozitív kritikát kapott. Az énekesnő kifejtette, hogy szerinte még nagyon sok technikai dolgot kell elsajátítson Varsányi, de ha ezt megugorja, akkor abszolút el tudja képzelni, hogy pár év múlva ugyanezzel a számmal nagy sikert érhet el. Ezúttal azonban nem tartotta annyira erősnek a produkciót, hogy továbbjusson, véleményét pedig a többi zsűritag is osztotta, de biztatták az influenszert, hogy gyakoroljon tovább.

  • Vasárnap este lezajlottak a Sztárbox utolsó negyeddöntői, Noszály Sándor személyében pedig megvan az első szuperdöntős résztvevő is, akihez jövő héten pedig újabb versenyzők csatlakozhatnak majd. Mint az tegnap kiderült, Miller Dávid súlyos arcsérülése miatt kénytelen visszavonulni a versenytől, helyére közös egyeztetés után Sárközi Ákos, Horváth Tomi előző ellenfele fog beugrani. Most azonban újabb sérülésről számolt be a női könnyűsúly egyik versenyzője.

    Pamela12869 Ok
    Fotó: RTL

    Hódi Pamela Instagram-oldalán egy hosszabb posztban jelentette be, hogy pár napja az egyik edzésén részleges izomszakadás történt a jobb bicepszében, és sérült a felkari izma is. Edzője az egészségét szem előtt tartva a legjobb szakemberekhez vitte, hogy segítse a felépülését, így jelen állás szerint nem lép vissza a versenytől, és a novemberi szuperdöntőn részt fog venni.

    Szeretném, ha tudnátok, hogy a bajnoki címért küzdeni fogok, nem adom fel. Nem siránkozom, hanem küzdök, mert túl sok munkám van ebben ahhoz, hogy ne álljak be a ringbe újra. Az orvosok a lelkemre kötötték, hogy kész leszek, mire kezdődik a meccs, én pedig bízom bennük

    – írta bejegyzésében az influenszer, majd szerette volna leszögezni, hogy ha nem sikerülne nyernie, az nem a sérülésének lesz tulajdonítható, hanem annak, hogy az ellenfele egyszerűen jobb nála.