Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Képernyőkép 2025-05-22 165040.png
    Fotó: YouTube

    Stahl Judit nem sokat beszél a magánéletéről, ám Kadarkai Endre és a Reggeli közös műsorában kivételt tett. A Hallgatlak – Jótanácsok az élethez című podcast legutóbbi adásának vendégeként életének meghatározó tapasztalatairól és tanulságairól mesélt, így tért ki többek között a szüleivel való, meglehetősen bonyolult kapcsolatára és középiskolás éveire is. A televíziózás világától visszavonult médiaszemélyiség utóbbi kapcsán elmondta: annak idején azért kezdett kőkemény és önkárosító fogyókúrába, mert „testesnek” tartotta magát az osztálytársaihoz képest.

    „Nem testképzavaros voltam, hanem úgy sorsolódott össze az osztályunk, hogy én nem kövér voltam, hanem hogy én voltam a legtestesebb. Ez ilyen, lehetett volna másképp is. Én akkor még nem voltam testképzavaros. Én csak utána lettem. Ez persze úgy hatott rám, hogy... Szörnyű fogyókúrákra emlékszem, volt, hogy az Ibolyában napi 3x2 deci tej volt az adagom, tehát hogy slussz. Aztán gyorsan rájöttem – úgy fájt a gyomrom –, hogy ezt nem lehet csinálni. Ez egy baromság. Meg hát a szüleim teljesen rosszul lettek. Jogosan – én is rosszul lennék. Azt hiszem, hogy akkor kezdtem el újra nagyon sportolni”– magyarázta Stahl, akinek gyomorvérzése lett a túlzásba vitt koplalástól.

    Az adásban a mozgás fontosságát is hangsúlyozta.

    „Nagy mozgásmániás vagyok. Én nagyon hiszek abban, hogy kell. Hogy rengeteg minden idegi és lelki dolog dolgozható fel mozgással, és hogy naponta egy-két órát erre szánni kell. És ez nem annyira sok, mert ha egy heted 168 órából áll, és te mondjuk a másfél százalékát mozgod, akkor az nem nagyon sok. Ez nekem nagyon sokat adott, és most is sokat ad” – idézte szavait a 168.hu.

  • Ráskó Eszter felvetette, ennyi lehet a rádiós műsorvezető havi költőpénze.

    Sebestyén Balázs mindig megmondja a véleményét, nem is suttogva, ami a szívén az a száján. Így történt ez a Balázsék csütörtök reggeli adásában is: a rádióműsor névadója kendőzetlenül beszélt arról, hogy szerinte az 1,2 milliárdos lottónyeremény nem is olyan sok.

    Tette ezt azért, mert műsorvezetőtársaival, Rákóczi Ferivel és Ráskó Eszterrel ejtettek néhány szót arról, hogy egy titokzatos Tibor nevű személy úgy köszönte meg a nyereményét, hogy óriásplakátot csináltatott az Oktogonnál. Mint ismert, a hatos lottón nyert valaki 1,2 milliárdot, de a rádiósokban felmerült a kérdés, hogy a a nyilvános köszönőlevél valós-e, vagy esetleg csak a Szerencsejáték Zrt. titokzatos marketingkampányáról lehet szó.

    „Ennyi idő alatt ezt nem lehet megcsinálni. Vasárnap kihúzták és kedden megjelent az üzenet?” – vetette fel a kérdést Rákóczi, mire Sebestyén azzal folytatta:

    „Egyáltalán mit akarsz ezzel üzenni? Beszólsz az irigyeidnek, a kollégáidnak, a rokonaidnak, hogy Tibi vagyok, megnyertem az 1,2 milliárdot?” – fejtegette Sebestyén, majd arról esett szó, hogy egy ilyen nyereményt lehet jobb titokban tartani az érdekbarátok miatt, ám ezzel a rádiós nem ért egyet, írja a Bors.

    „Azon gondolkodom, hogy Tibiként egyáltalán kiírnád-e magadról, hogy Tibi vagy? Vagy ez egy álnév, mert az ismerőseid gyanút fognak” – találgatott Rákóczi.

    Mondjuk 1,2 milliárd az nem akkora összeg, hogy mindenki jöjjön kölcsönkérni

    – jelentette ki Sebestyén, mire Ráskó visszaszólt neki:

    Az egy havi költőpénzed, nem Balázs?