Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Már fiatalon tudta, a színpadon a helye.

    Őszintén mesélt karrierje kezdetéről Rúzsa Magdi, aki egész fiatalon határozta el, hogy énekesnő szeretne lenni. Még kiskamaszként kezdett el érdeklődni a zene iránt, ekkortájt már visszajelzéseket is kapott hangi adottságairól.

    „Az első alkalommal, amikor úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam közönség előtt, felálltam a színpadra és láttam a hatást, amit kiváltok, abban a pillanatban megfogalmazódott bennem, hogy nekem itt a helyem és ez az” – kezdte Rúzsa, hozzátéve: első arénakoncertjekor érezte azt, sikerült, teljesült az álma. Persze a felemelő pillanatok mellett a hullámvölgyekből is kijutott neki bőven.

    „Sok nehéz pont volt a karrieremben, sok olyan pillanat, amikor azt gondoltam, hogy vége van és itt most meg fog állni az egész. De azután mindig jött egy másnap, ami továbblendített, mindig egy újabb ihlet. De aztán idővel a rossz pillanatokat is elengedtem, hagytam, hogy jöjjenek, mert azon kaptam magam, hogy inspirálnak. Hoztak nekem ezek a pillanatok egy olyan csak azért is megmutatom érzést, amitől jöttek a dalok egymásután.

    Tehát nekem sokszor kellett ez a pillanatnyi lelki padló, ahhoz, hogy jöjjön még egy érzés, még egy gondolat és nagyon gyorsan, általában egy-két héten belül ezekből dalok is lettek.

     Szóval inspirációként kellettek ezek a lelki hullámok, de egyébként sosem voltam ez a nagyon padlón lévő típus” – idézte a Megasztár7. zsűrijének szavait a Bors.

  • Megszületett a szépségkirálynő első gyermeke.

    Gólyahírrel jelentkezett be Instagram oldalán Horváth Cintia: október nyolcadikán életet adott első gyermekének.

    Örömmel osztjuk meg, hogy megszületett kisfiunk, Batik Benett 3190 grammal és 52 cm-rel! Egy kisbaba születése a legnagyobb boldogság, melyet az élet adhat. Hálásak vagyunk, hogy átélhetjük

    – írta kisfia apró kezét ábrázoló fotói mellé az egykori szépségkirálynő, aki még májusban osztotta meg a nagyvilággal várandóssága hírét. A baba születéséhez rajongói mellett többek között Dukai Regina, Epres Panni, Kulcsár Edina, Rubint Réka és Vasvári Vivien is gratulált.

  • Elmondta, mivel foglalkozna, ha nem táncosnő lenne.

    Stana Alexandra a Storynak adott interjút, melyben eddigi pályafutásáról és jövőbeli terveiről mesélt. Mint ismert, a TV2 Dancing with the Stars című műsor hozta el az országos ismertséget a táncosnőnek, aki a mai napig hálás is emiatt. Kevesen tudják róla viszont, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy épp a táncra tett fel az életét.

    „Egészen kisgyerek koromtól kezdve ott voltam a táncteremben, színházban, tornateremben, mert édesanyám koreográfusként dolgozott. Nekem ő hatalmas példakép az életemben” – árulta el a lapnak Stana, aki azt is elmondta, hogy a gyermekkori önmagának leesett volna az álla, ha előre tudja, milyen sikereket ér el.

     Kissé lusta gyerek voltam, nem voltam igazán kitartó. Mindig csak azt csináltam meg ami könnyen ment, úgyhogy a gyermekkori énem igazán büszke lenne a kitartásomra, és arra, hogy végigjártam ezt az utat.

    Bár a táncosnő rendkívül jól érzi magát a munkájában, de arra is felkészült, ha nem így alakult volna az élete.

    Ha nem táncos lennék, akkor pszichológusként dolgoznék. Szeretek emberekkel foglalkozni, mások problémáit megoldani, illetve megpróbálni segíteni nekik.

    – fogalmazott Stana Alexandra, akinek nagy álma valóra, ha jövőben műsorvezetőként is kipróbálhatná magát.

  • A női duó happolta el előlük a győzelmet.

    Péntek este Béres Anett és Sáfrány Emese győzelmével ért véget az Ázsia Expressz 5. évada. A műsor történetének első női nyertesei 15 millió forinttal lettek gazdagabbak, amelynek sorsáról Béres le is rántotta már a leplet.

    A dobogó második fokára Krausz Gábor és Mikes Anna állhatott, akik természetesen csalódottak voltak a hajszálon múlt első hely miatt. A TV2 kibeszélőműsorában a sztárséf elárulta, ugyan akkor és ott rendesen nem gratulált ellenfeleinek, utólag szeretné ezt megtenni.

    „Őszintén és igazán nem tudtunk gratulálni nektek, ezúton szeretnék. Nagyon kivoltam, káromkodtam is, de ez nyilván nem nektek szólt” – kezdte Krausz, hozzátéve:

    Nagyon megérdemeltétek. Az elejétől fogva a végéig kőkemények voltatok!

    Krausz Gábor korábban Mikes Annától kért nyilvánosan bocsánatot a műsorban tanúsított viselkedése miatt, mint mondta, a kiélezett helyzet olyan énjét hozta elő, amellyel a való életben egyáltalán nem szokott találkozni.