Az egykori Nagy Ő nem kímélte a műsorvezetőt, a Facebookon szúrt oda az újnak.
Bombaként robbant a minap a hír, miszerint Stohl András lesz a főszereplője a Bachelor – A Nagy Ő című párkereső reality új évadának. A színész-műsorvezető szívéért húsz hölgy szállhat versenybe a forgatáson, jóllehet eredetileg nem ő volt a műsor első számú jelöltje. Végül a magánéletében történt változások is hozzájárultak ahhoz, hogy éppen most legyen itt az ideje ennek a szereplésnek.
Mint ismert, Stohl András és legkisebb gyermekének édesanyja, Vica egy hónapja jelentették be, hogy közel 10 együtt töltött év után válnak, közös egyetértésben. A színész szereplése emiatt is osztotta meg annyira az internetezőket. A volt feleség, Vica azóta már elhagyta a Stohl vezetéknevet, és az összes közös fotót törölte közösségi oldalairól.
Azt, hogy Stohl András lesz az új Nagy Ő, Árpa Attila sem tudta szó nélkül hagyni, aki maga is szerepelt korábban a párkereső realityben. A színész-producer az egyik Facebook-bejegyzés alá kommentelt.
Megáll az ész! Tehetséges színész miért vállal el ilyesmit? Felfoghatatlan
– ironizált a szintén színész-műsorvezető Árpa Attila, akit a Blikk idézett. Humoros kommentjére Kirády Attila producer is reagált.
„Tényleg érthetetlen” – viccelődött Kirády, akinek hozzászólásához aztán Árpa nevetős emojikat fűzött. Nem ez az első alkalom egyébként, hogy a színész-producer ilyen megjegyzést tett a Facebookon: korábban hasonló hozzászólást fűzött Molnár Andrea új, milliárdos párjához is, de a Házasság első látásra második évadának bakiját sem hagyta szó nélkül , majd a Nyerő Párosban szereplő celebekről is véleményt mondott, persze, szintén ironikusan, hiszen a sztárpárshow-t idén ő is elvállalta feleségével.
A Bachelor – A Nagy Ő című műsor első évadát 2003-ban vetítette a TV2 Noszály Sándorral a főszerepben. Később Molnár Anikó, Gyursánszky Gábor, Tóth Dávid, Árpa Attila és Jákob Zoltán is vállalta a szereplést, vagyis azt, hogy egy ország szeme láttára válogat a jelentkezők közül, ám egyiküknek sem lett hosszútávú kapcsolata választottjával.
Mint ismert, Stohl András öt év házasság után válik el feleségétől, Stohl Vicától, akivel egy közös gyermeket nevelnek, Bellát. A kislány Stohl András ötödik gyermeke, két korábbi házasságából két-két gyermeke született.