Erdődi Péter súlyos kritikát fogalmazott meg a celebekről: „A 90 százalékuk önállóan életképtelen lenne”
Gasztroinfluenszerként gyakran megkapja, hogy ingyenélő, ám Erdődi ezzel nem ért egyet.
Erdődi Péter biciklis futárból néhány év alatt hazánk egyik legismertebb gasztrobloggerévé nőtte ki magát. Mostanra több mint 227 ezren követik a TikTokon, ahová a kisfiával, Petikével is szokott tartalmat gyártani, a programozónak készülő kisfiú ugyanis szívesen részt vesz a street food tesztelős videók készítésében, amelyeket átlagosan 400 ezren néznek meg.
„Nincs kényszer alatt a gyerek. Most több videóban fog szerepelni a nyári szünet miatt. Kapcsolódik ez ahhoz is, hogy több mint másfél évvel ezelőtt elváltam az édesanyjától, előtte pedig az volt az életem, hogy heti minimum 60 órát dolgoztam, szinte azóta, hogy megszületett. Gyakorlatilag alig láttam a kisfiamat, nagyon kevés időt tudtunk együtt tölteni. (...) Elképzelhető, hogy vannak olyan dolgok, amik negatív dolgok a nyilvánosságban, viszont mondjuk ki: az, amit csinálunk, lehetőségeket nyit meg előtte. Ennek van egy pénzügyi része: ki tudok neki fizetni magántanárt, edzésben órákat, és azt, hogy iskola mellett programozóképzésre járjon. Neki 8 éves kora óta az a célja, hogy programozó legyen” – mesélte Erdődi, aki minderről az Index TikTalk című műsorában mesélt, hozzátéve, sokszor szorong amiatt, hogy elveszítheti, amit két év alatt felépített. Sokszor megkapja, hogy influenszerként ingyenélő, csak bemegy az adott étterembe és eszik, de állítása szerint ez nem így van. Azt sem szereti, ha celebnek hívják, mert:
Egy celeb nem gyárt tartalmat. Egy celebről a bulvármédia készít tartalmat, ő önállóan erre képtelen. Gyakorlatilag a 90 százalékuk önállóan életképtelen lenne a közösségi médiában.
Arról is említést tett, mennyire nem tartja jónak a közétkeztetést.
Most is menzás. Azt gondolom, hogy hitvány kaját esznek. Nem olyan jó minőségű ételt esznek. Nem annyira olcsó, de nem gondolom, hogy tizenpárezer forintból ki lehet hozni.
A gasztroinfluenszer, aki több generációs vendéglátós családból származik, szakácskant tanult és saját vendéglátóhelyet is üzemeltetett, elmondta:
„A klasszikus vendéglátás egy kicsit leáldozóban van jelen pillanatban. Nyilván azért, mert rohanó világban élünk, körülményesebb is beülni egy étterembe és eltölteni ott másfél-két órát. Ez egy drága formátum. Ha egy jó minőségű, klasszikus vendéglátást akarsz, személyzet, az elkészítés módja, alapanyagok tekintetében, az egy drága mulatság. Azt látom, hogy a street food jelentősen előretör, és amit ki kell mondani, sajnos: a nagy gyorsétteremláncok eluralták a piacot. Ma már trendi dolog – kimondom – bemenni a Mekibe enni egy sajtbureszt.”
@index.hu Az Index TikTalk című műsorának e heti vendége @erdodi_peter . #tiktalk #index @lenzsrolivr ♬ eredeti hang – Index.hu - Index.hu
A TikTalk teljes adása ide kattintva tekinthető meg.