A táncosnő eléggé besokallt.
Az Ázsia Expressz című kalandreality csütörtök esti adásából kiderült, hogy Krausz Gáborban megint felmerült, hogy feladja a versenyt. A séfben ez már az első néhány napban is megfogalmazódott, ugyanis nem elég, hogy Ördög Nórától sorban kapják egymás után a nehéz feladatokat, estére még szállást is kell keresniük maguknak, ráadásul sokszor nem éppen a legbarátságosabb környékeken. Mint akkor mondta: legszívesebben eladná a veséjét, abból kifizetné a repülőjegyét, hogy Magyarországra utazhasson.
Krausz a csütörtök esti adásban is felhozta a dolgot – pontosabban azt, hogy szívesen elővenné már az útlevelét –, amikor párjával, Mikes Annával lefekvés előtt átvették aznap történteket, azzal ugyanis, hogy az utcán találtak egy medált, biztosított volt számukra a szállás.
A sztárséfet a rendőrök is elkapták a tajvani etapban a viselkedése miatt, sőt: fegyvert fogtak rá. Ám mivel a kalandreality az utolsó előtti hetében jár, Mikes ragaszkodott ahhoz, hogy kitartsanak, bármilyen nehéz is legyen.
Erős volt ez a mai nap, maradjunk annyiban. És nekem ez sok volt, az az igazság... Nagyon jó vége lett, találtunk egy medált, ez egy picit megnyugtat engem, de ma annyira sok negatív impulzus ért, hogy ebből ennyi elég volt, ezt nem szeretném tovább vinni! Kettő opció van: vagy átmegyünk a döntő hetére és elkezdünk úgy játszani, mint a többiek, mármint, felvesszük a fonalat, vagy azt mondjuk, ez nekünk nem fér bele, mi nem ilyenek vagyunk és tisztelettel kiszállunk. Én ezt tök komolyan gondolom
– szögezte le a táncosnő a párjának, aki arra utalt, inkább feladná a versenyt.
– Most azt mondanám, hogy útlevél...
– De már nincs sok hátra, nem adhatod most fel!
– Nem adtam föl, mert még mindig itt vagyok!
– De, feladtad! Nem adhatjuk fel, ha még mindig itt vagyunk!
– Reggelre kialszom!
- zárta le a témát a séf.