Erős Antónia kifejtette, miért nem mutogatja a férjét a nyilvánosság előtt
Nap mint nap feltűnik a képernyőn, mégis csak nagyon keveset tudunk Erős Antónia, az RTL híradósának magánéletéről. Mindez nem is véletlen, ugyanis a televíziós nem szeretné kitenni az ablakba a kapcsolatukat, hiszen véleménye szerint ha valakit egyszer álompárnak kiáltanak ki, akkor annak a házasságnak gyakran bizony válás lesz a vége.
Erős Antónia ezúttal a Meglepetés magazinnak nyilatkozott, ahol elárulta azt is, hogy férjével már 1997 óta élnek együtt boldogan, ám sokszor megkapja, hogy a férfi olyan, mint Columbo felesége, azaz sosem látni őt. Persze ennek ellenére nem állítja, hogy mindig minden tökéletes, de nem is szeretné ezt a látszatot kelteni.
Eszemben sincs egy ideális házasságot vizualizálni, megteszik azt helyettem elegen, aztán jól el is válnak. Nálunk is vannak gödrök és vacak időszakok, de valahogy mindig átvészeljük, mert a kapcsolatunk legfontosabb alapja, hogy szeretjük egymást. Ezért ha kell, képesek vagyunk kompromisszumot kötni, elfogadni egymás igényeit
– idézi a Blikk a híradóst, aki szerint a boldog házasságban el kell engedni az önzést, pláne, ha a pár gyereket is vállal.