új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Meglehetősen kellemetlen helyzetbe kerülhetett egy kínai nő, amikor Wuhan egyik harmincöt emeletes házának tetején napozott. A szomszédos épületből ugyanis egy igencsak rosszul látó idős nő látta, ahogy a placcon fekszik a szomszédja, 

    de azt hitte, hogy meghalt, ezért értesítette a rendőröket.

    A Mirror beszámolója szerint még ordibált is a földön fekvő nőnek, de nem érkezett válasz, ezért hihette azt, hogy szomszédja megsérülhetett. Megrémülve attól, hogy a rendőrök kihallgatják, amiért vesztegeti az idejét, összeszedte a holmiját, és gyorsan elmenekült. Az idős nő zavarát az okozhatta, hogy a napozó teljesen fel volt öltözve. Ez azonban nem szokatlan egyes kínai városokban, ahol a túl sok bőr felfedését általában elítélik, míg mások az ultraibolya sugárzás és a leégés veszélye nélkül szeretnék élvezni a napot.

  • Sűrű napja volt Jennifer Lopeznek a TMZ információi szerint, a színész-énekesnő alig fél órát töltött egy wellness-központban, majd rögtön rohant a közelben megnézni néhány villát. A bulvárlap értesülései alapján nagyjából 27 millió dollár, vagyis több mint 8 milliárd forint értékben nézelődött a kínálatban, és nem kapkodott a döntés meghozatalával.

    A válófélben lévő szupersztárt kereste a sok szobával, teniszpályával és medencével rendelkező ingatlanokat, miközben a sajátját is próbálja eladni. A környéken vásárolt közös otthont Ben Affleckkel, ám a több mint 60 millió dolláros luxus villának eddig még nem sikerült új tulajdonost találnia. A válás mindesetre nem szegte kedvét attól, hogy elhagyja Beverly Hillst, és most is ezen a környéken keresgél tovább.

  • Első gyermekét várja Madison De La Garza, aki a nagy hírt nyolc hónapon át rejtegette a kíváncsi szemek elől. A most 22 éves színésznőt a legtöbben a Született feleségek című sorozat Juanita Solisaként ismérhették meg, ahol Eva Longoria lányát játszotta.

    Az Instagram-bejegyzés szerint De La Garza és párja, a 27 éves Ryan Mitchell már október végén a kezükben tarthatja kisbabájukat, akinek a nemét nem árulták el a social mediaban. Féltestvére, Demi Lovato a kommentek között gratulált húgának:

  • Ezt a házat csak imádni, vagy adott esetben utálni lehet, mindenesetre Disney-rajongóknak érdemes egy pillantást vetni erre a walesi ingatlanra. A piacon 179 950 fontért, vagyis közel 85 millió forintért kínált ház elölről egy átlagos ikerháznak tűnik. Ha azonban bemegyünk ebbe a Rhyl-i ingatlanba, azonnal varázsszőnyegre szállunk, ahol tündérek, hercegnők, oroszlánok, elvarázsolt tükrök és még sok minden más vár ránk.

    Az Elwy marketingügynök azt írja a hirdetésben: „Meglengettük a varázspálcánkat, és Bibbidi-Bobbidi-Boo megtaláltuk a boldogságot, amíg meg nem halsz!”. Kérdés, hogy az Aladdin tematikájú nappali vagy a retró játékokkal teletömött szoba fogja-e jobban megdobogtatni a jövendőbeli lakó szívét.

  • Alig egy hete jegyezte el a rapper kedvese.

    DSC8447
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    Széki Attila Curtis és párja, Barnai Judit előző héten osztották meg a nyilvánossággal, hogy kapcsolatukat eljegyzéssel erősítették meg. A rapper Dániában, a koppenhágai sellőszobornál tette fel a nagy kérdést a kosárlabdázónak, akit teljesen váratlanul ért lánykérés, de persze örömmel mondott igent. Barnai ezúttal a Ki vagy te valójában? című podcast vendége volt, ahol elárulta, milyen nehézségeken kellett keresztülmennie a rapperrel kapcsolatuk során.

    Nagyon sokszor voltak rossz időszakaim, amiről sokan nem tudnak. Csak azt látják, hogy mosolygok a képeken, olyan sztorikat rakok ki, amelyeken boldog vagyok, de a háttérben sokszor ez nem így van. Nem fogok hazudni, nagyon szeretem őt, és örülök, hogy jobb emberré vált általam, de ez azért sokszor megterhelő.

    – jelentette ki a Barnai, aki abból sem csinált soha titkot, hogy pszichológushoz jár, ahol próbálják megfejteni, mit miért csinál, és úgy hiszi, van pár dolog, amit a sportolói múltjából hoz.

    Mint kiderült, a kosárlabdázó számára nincs olyan, hogy valami lehetetlen vagy nem sikerül, és ez a kapcsolatára is igaz.

    Nagyon sokszor gondolkozom azon, hogy mi lett volna, ha mi akkor, azon a címlapon nem lettünk volna rajta, amikor »lebuktunk«. Mert akkor talán meg lett volna az a lehetőségem, hogy eldöntsem, hogy szeretném ezt az egészet, vagy sem, választhattam volna, hogy privátként kezeljük, és senki nem tudja, hogy ki vagyok. De utána esélyem sem volt erre.

     – vélekedett a sportolónő.

  • Címlapfotózáson vett részt az X Faktor mentora.

    DSC7924
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    Tóth Andi életét mostanság rendkívüli kiegyensúlyozottság jellemzi, és annak ellenére, hogy visszavonult az énekléstől, boldogabbnak látszik, mint valaha. Szeptembertől az X-Faktor új évadának zsűritagja lesz, amit már nagyon vár, hisz nem ismeretlen számára a terep. Bár korábban a Sztárban sztár műsorában kipróbálhatta, milyen produkciókat zsűrizni, ezúttal kicsit komplexebb feladat vár rá.

    Zenei karrierje mellett azóta a divatiparban is kipróbálta magát, új ruhamárkájával már szép sikereket ért el. Most a Joy magazin címlapfotózásán vett részt, ahol egy sötét egyberuhában készültek róla izgalmas képek. Tóth Andi a lapnak adott interjújában arról is mesélt, hogy mit jelent számára hírnév.

    Az ismertség, az mindent is elvett és mindent is adott, ami most van. Azért, mert amim volt 15 évesen, az addigi életemet teljesen kukázta... Tehát azt mind elvette, így a család, a barátok, minden megszűnt létezni, és teljesen új fejezetet nyitott. A hírnévvel, az ismertséggel az X-Faktor után, annak köszönhetem, hogy megismertem ezeket az új barátaimat, a volt párjaimat. Az életem igazából azért olyan, amilyen, mert ez így történt.

  • Sophia Bamford
    Sophia Bamford
    Fotó: Swns

    Igazán szerencsésnek mondhatja magát egy amerikai nő, Sophie Bamford. A 22 éves lány március óta kilenc alkalommal szállhatott fel úgy egy repülőre, hogy nem volt jegye, ellenben elég volt csak ennyit mondania beszálláskor:

    A PILÓTA A TESTVÉREM.

    A fiatal nő testvérének, Anthonynek lehetősége van leadni egy listát azokról a személyekről, akik az ő várólistáján vannak. Így, ha egy gépen nincsen telt ház, és a pilótafülkében ott van a bátyja, akkor Sophia ingyen utazhat vele. Ennek köszönhetően olyan helyeken járhatott, mint New York, Los Angeles vagy éppen Colorado.

  • Fotó: RTL

    Szombat este új évaddal tér vissza az X-Faktor, ahol idén nem csak a zsűri újult meg. Az idei szériában Majka, Tóth Andi, Valkusz Milán és Gáspár Laci előtt kell bizonyítaniuk a versenyzőknek, hogy érdemes a zenészeknek velük foglalkozni. Az rtl.hu oldalán megjelent videófelvétel szerint azonban nemcsak az arcok változtak a zsűri székben, de a díszletet is alaposan átszabta a stáb.

    Az immáron 14 éve futó formátum idén modernebb stúdióval, teljesen átszabott pihenőterekkel és egy asztalon pihenő krokodillal tér vissza a képernyőkre:

  • Ismét áldást kértek a házasságukra.

    Schobert Norbert és Rubint Réka 22 évvel ezelőtt fogadott örök hűséget egymásnak, szerelmük pedig a mai napig tart. A házaspár most úgy döntött, hogy újra megerősítik fogadalmukat a lajosmizsei református templomban, ahová legkisebb fiuk, Zalán is elkísérte őket. Feleségéhez hasonlóan a fitneszedző is megemlékezett a fogadalmukról, friss bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy az elmúlt igen nehéz két év után áldást szeretett volna kérni a kapcsolatukra.

    Nagyon fontos naponta, hetente beengedni Istent az életünkbe. Itt, Lajosmizsén volt 14 éve az első egyházi esküvőnk, Zalánnal Réka hasában... Most egy nagyfiú kísért el minket. Örök pillanatok ezek. Minden hónapban ünneplünk valamit. Fontos, mert a nap végén csak ezeket a pillanatokat, hangokat, képeket, illatokat viszed magaddal

    – írta a képek mellé Schobert.

  • Megijedt az énekes.

    Képernyőfelvétel (913).png
    Fotó: TV2

    Folytatódik a verseny az Ázsia Expressz szereplői között, akiknek ezúttal a Fülöp-szigeteken kell helytállniuk. A tegnapi adásban a Zámbó testvérek éppen az egyik feladat helyszínére tartottak, amikor Zámbó Adrián az útszegélybe belerúgva hatalmasat esett, és ömleni kezdett a vér a térdéből. Bátyja azonnal meg szeretett volna állni, de Adrián biztosította, hogy nem eset baja, ezért besétáltak a közeli helyszínre, ahol éppen Krausz Gábor és Mikes Anna várakozott.

    – Nyugi, nyugi, ez csak egy játék – nyugtatta az érkező fivéreket Krausz.

    – Én nyugodt vagyok. Tanyáztam egyet itt az előbb… – felelte a kisebbik Zámbó.

    Jó, az öcsémnek ömlik a térdéből a vér! Nézd meg, most esett akkorát! Miért ne foglalkozzunk vele!? Elmérgesedik! – csattant fel Zámbó Krisztián, aki néhány pillanatra meg kellett álljon, annyira felzaklatták az iménti események.

    „Megijedtem” – tört ki zokogásban az idősebbik Zámbó, majd testvére és Krausz Gábor nyakába borult, akik próbálták biztosítani arról, hogy semmi komolyabb baj nem történt, csak egy apró horzsolás.

  • A 21-es úton Lőrinci és Hatvan között található az az új útszakaszt, amelyen az Ismerős Arcok nevű, nem túl ismerős együttes Nélküled című dalának részlete hallható a megfelelő sebességgel hajtó autók kerekeinek rezgései által.

    A Republic 67-es út című slágere a 67-es úton, Mernye és Mernyeszentmiklós közti szakaszán, míg a népdalként ismert Érik a szőlő, hajlik a vessző Miskolc és Tokaj között, a 37-es főúton hallgatható. Az Építési és Közlekedési Minisztérium jóvoltából e héttől már a kormánypárt köreiben különösen kedvelt nemzeti rock is megérkezett úthálózatunkra.

    Orbán Viktor miniszterelnök már 2015. június 4-én posztolta a nemzeti összetartozás zenei kifejezéseként e zeneszámot közösségi oldalán. A HS7 basszusgitáros-újságíró szerzője, Németh Róbert véleménye szerint a dal azóta a NER egyik igazodási pontjává vált, amit a Miklósi Gábor Indexre írt cikke után kerekedett botrány is jelzett. A szerző és Áder János ugyanis a labdarúgó-mérkőzésen nem állt fel a Nélküled hangjainak megszólalásakor a Puskás Arénában. 

  • Béres Anett vállalta be a legextrémebb fogást.

    Képernyőfelvétel (909).png
    Fotó: TV2

    Hét eleje óta kezdetét vette az egymás elleni versengés a párok között az Ázsia Expressz új évadában. A csütörtöki adásában Ördög Nóra egy különleges játékra invitálta a résztvevőket, ami bár nem volt kötelező, de a célba érkezési időből lehetett lefaragni, amennyiben valakinek falatozni támadt kedve: csirkefejet, sült kígyóvért, majomagyat, csótányokat vagy akár lisztkukacokat. 

    Akadtak persze, akiknek a puszta látvány is elég volt, hogy továbbálljanak, ugyanakkor Zsigmond Angi és Mészáros Bende, valamint Béres Anett és Sáfrány Emese is bevállalta az időnyerés érdekében, hogy eszik a tálcán található étkekből. Utóbbi páros úgy döntött, még szükségük lehet az extra percekre, ezért nem csak egy fogást vállaltak be. Béres olyanra is képes volt, amire kevesen lettek volna, ami miatt a barátnője is nagyon büszke volt rá.

  • Valóságos izomkolosszussá gyúrta magát az utóbbi időben a Deadpool & Rozsomák című alkotás kedvéért Hugh Jackman. Az 55 éves ausztrál színész elképesztő izomtömeget szedett magára úgy, hogy közben hatalmas bicepszeket és kockás hasat is villantott.

    Jackman legújabb Instagram-bejegyzésében hosszasan taglalja azon személyek névsorát, akik a fizikai átalakulása során a segítségére voltak, így az is kiderült, hogy egy kisebb csapat dolgozott azon, hogy a legjobb formáját hozhassa a mozivásznon. Az érdemeiből persze ez mit sem von le, hiszen ötven felett is fiatalokat megszégyenítő külsőt hozott össze, ami komoly elhivatottságról árulkodik. 

    Most azok is szemügyre vehetik a szuperhőshöz méltó kinézetét, akik esetleg lemaradtak volna Jackman nagy visszatéréséről az ikonikus szerepében. „Hálás vagyok!” – írta posztjában, amelyen a fürdőszobájában látható, ahogy félmeztelenül pózol.

  • Az Index műsorában beszélt a jelenségről a tartalomgyártó. 

    Baranyai Barna az instant pályaelhagyó tanító bácsi színészként, slammerként, majd reklámszövegíróként kezdte pályafutását. Jelenleg pedig inkább az önálló estekre, stand-upra és tartalomgyártásra koncentrál. A tartalomgyártó az Index TiKTalk című műsorában fejtette ki véleményét a trashkultúráról, amit behatóan ismer, karikíroz TikTokon. Kandúrbandik címmel például egy érdekes jelenségre mutat rá.

    „Talán ez az egy sorozatom, ami nem csak a bolondságról szól, hanem azért kis misszión is van vele, hogy ne írjunk már ilyeneket random nőknek Facebookra. Egyébként az első videóban a Kandúrbandik sorozatból nagyon sok az »Érett, csinos hölgyek« Facebook-csoportból van, ahol csak modellek képét rakják ki emberek. Ezekre kommenteltek az ″úriemberek″ és kínálták fel a pömpölőjüket különböző szofisztikált módokon. De nagyon sokszor van az, hogy bármit kirak egy lány Facebookra, vagy Instagramra akkor azonnal rácuppannak emberek, és ez azért elég erősen problémás. Ez azért... nem is úgy fogalmaznék, hogy üldözendő, de ijesztő” – fogalmazott Baranyai.

    @index.hu Az instant pályaelhagyó tanító bácsi színészként, slammerként, majd reklámszövegíróként kezdte pályafutását. Jelenleg pedig inkább az önálló estekre, stand upra és tartalomgyártásra koncentrál. Barnával többek között arról beszélgettünk, hogy miként látja itthon a trashkultúrát és az erre irányuló tartalomfogyasztást. Mennyiben változott a trashsztárok mibenléte és a fogyasztói attitűd rendszere. Miért fogyasztunk trasht? A videóból kiderül! @lenzsrolivr @barnabaranyai ♬ eredeti hang – Index.hu - Index.hu

     A TikTalk teljes adása ide kattintva tekinthető meg.

  • A rockzenész Hajdú Péter műsorában vendégeskedett. 

    Nagy Feró lesz a vendégeBeköltözve Hajdú Péterhez című műsornak, melynek beharangozójában a népszerű énekes a pályafutása korai szakaszáról is mesél. A Beatrice frontembere elmondta, hogy a hatóság anno rendszeresen vitte el „beszélgetésre” magukhoz, amiért gyakran lázító, rendszerellenes magatartást tanúsított.

    „Többféle történet is van ebből, mert többször bevittek, ahol kaptam pofont is meg verést is. Többnyire »kihallgatásra« vittek be, mert valami olyan dolgokat mondtam, ami megdönthette volna a rendszert. Vagy nem tudom...” – kezdte a Kossuth-díjas rockzenész.

    Felvittek, betettek egy kihallgató szobába. Mondta a főhadnagy elvtárs, hogy üljek le, majd jön. Egyszer csak bejött a rossz zsaru, és rám üvöltött: »Ki engedte meg, hogy leüljön!?« Hát ilyenkor mondani sem mersz semmit, annyira besz*rsz. Ahogy felálltam, abban a pillanatban olyan kaptam, hogy nekiestem a falnak. Elkezdett vérezni az orrom, meg minden... Aztán azt mondta nekem, hogy szerinte Kádár elvtárs túl sokat enged meg a művészeinek, majd kaptam még egyet.

    – emlékezett vissza a kellemetlen esetre Nagy Feró.

  • Ilyen hőséget még ők sem tapasztaltak.

    Korda György és Balázs Klári az elképesztő nyári hőség dacára is folyamatosan koncerteket adott országszerte. Bár mindig örömmel állnak a rajongóik rendelkezésére, az idei szezon olyan kánikulában telt, hogy erre még ők sem számítottak.

    Pedig bejártuk a világot, de ilyen időjárási körülményeket talán Ausztráliában tapasztaltunk csak még annak idején. És megtörtént velem az, ami eddig soha, hogy augusztus elején két koncerten is zakó nélkül léptem fel, igaz, mellény volt rajtam.

    – fogalmazott derűsen Korda, aki minden fellépése elején megköszönte feleségével a közönségnek, hogy a nagy meleg ellenére is eljöttek, megtisztelték őket.

    A Korda házaspár a Storynak arról is mesélt, hogy semmi különösebbet nem szoktak kérni az öltözőjükbe, bár tudják, hogy míg mások whiskyt, vacsorát rendelnek, addig ők csak vizet, kávét és gyümölcsöt szoktak kérni. „Alkoholt soha, az az egész stábnak tilos a fellépés végéig” – mondja Balázs Klári, majd hozzáteszi, mielőtt színpadra lépnének, minden stábtag összegyűl, és „egy, kettő, három” után „all-in” felkiáltással kezdődik a show.

    A mi titkunk az, hogy a koncertjeinken nincsen üresjárat, mindig slágereket éneklünk. A színpadon fél szemem mindig Gyurin van, a privát életben mind a kettő, muszáj, az életkorral jár. Látom, ha nyújtja felém a kezét, például egy igen magas hang éneklésénél, ilyenkor megfogom, erőt, energiát adok neki”

    – mondja az énekesnő, amire élete szerelme csakis helyeselni tud.

    Elég egy pillantás, egy mosoly, és tudom, hogy Klárika ott van velem, segít, feltölt. 25 évet énekeltem egyedül, majd 45 évet a feleségemmel. És könnyebb, sikeresebb volt vele koncerteznem, mint egyedül

    Mint kiderült, az énekes házaspár a fellépések után sokáig felfokozott hangulatban vannak, ezért sokszor hajnali négykor tudnak csak lepihenni. Ezt viszont a legkevésbé sem bánják, hiszen a közönség szeretete, a taps, a szórakoztatás minden fáradságért kárpótolja őket.