új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy soha véget nem érő kaland lett az élete egy házaspárnak, mióta nyugdíjasok lettek. Richard és Jane Weighman 2015 februárjában mentek nyugdíjba, az azóta eltelt éveket pedig utazással töltötték. Mostanra több mint 75 országban jártak, s egyhamar nem is terveznek felhagyni utazásaikkal.

    A 66 éves férfi és a 64 éves nő úgy mesélik, csupán egy hátizsákkal járják a világot, de azok tíz kilós teherrel is képesek megbirkózni. Weighmanék ugyanis, akik 39 éve házasok, mindenüket pénzzé tették, beleértve háromszobás leicesteri otthonukat is, hogy a világot járhassák. Többek között megfordultak már Ugandában, Kenyában, Thaiföldön, Malajziában, Indiában, Bulgáriában, Új-Zélandon, Spanyolországban, Vietnamban és az Egyesült Államokban is. Év vége felé Dél-Amerikába terveznek menni.

    „Nem akartunk csak otthon ülni nyugdíjasokként. Nem akartam az az ember lenni, aki megveszi a napi újságot, majd otthon ül egész nap a teáját kortyolgatva. Az utazás tűnt a lehető legjobb ötletnek” – nyilatkozta a Manchester Evening News-nak Richard Weighman.

  • #Estiműszak.

    Dér Heni az utóbbi időben több humoros tartalommal is jelentkezett a közösségi oldalain, amelyek egytől-egyig mind nagy sikert aratnak a követői körében. A Sztárboxban versenyző énekesnő legtöbbször annak kapcsán szokott vicces videókat készíteni, hogy milyen is valójában szülőnek lenni, de a párkapcsolatokról is gyártott már tartalmat. Ezekben általában a férje, Bakos Gergely is szerepet vállal; pár hónapja például „az idő pénz” kifejezésnek adtak új értelmet.

    Az énekesnőt és dizájner asztalosként dolgozó férjét a minap a jelek szerint az a pillanat ihlette meg, amikor sikerül mindkét gyereküket este fél kilenc előtt elaltatni, jóllehet a csemetékről, Bendegúzról és Blankáról nem túl gyakran posztolnak.

    Az érzés, amikor egyszer sikerül időben elaltatni mindkettőt... #parentslife #estiműszak #bakosék #legalábbannyiraörülünk #mintakakinakabiliben

    – olvasható a videónál, amellyel a TikTok népét szórakoztatták.

    @heni_der_official Az érzés amikor egyszer sikerül időben elaltatni mindkettőt..😆😆😆😆😆 @Gergely Bakos #parentslife #estiműszak #bakosék #legalábbannyiraörülünk #mintakakinakabiliben ♬ eredeti hang - Dér Heni
  • Gyönyörű esküvői fotókat posztolt.

    14991418 221842638227295 4381743708830713494 o
    Fotó: TV2

    Szőcs Renáta 2016-ban ismerhette meg az ország, amikor megnyerte a TV2 Star Academy című tehetségkutató műsorát. Azóta megismerkedett szerelmével, Márkkal, akivel tavaly szeptemberben tartották a lagzijukat, mivel a pandémia ideje alatt erre nem volt lehetőségük. Az énekesnőnek már több mint egy éves kislánya is van, Amélia, akinek a közeljövőben egy testvért is szeretnének. Most Szőcs a közösségi oldalán emlékezett meg a nagy napjukról.

    1 éve. Emlékszem, hogy mennyi kérdőjellel és milyen nagy kétellyel vágtunk neki a szervezésnek. Nem tudtuk, hogy milyen is lesz ez egy 4 hónapos babával. Már akkor látszott, hogyha összefogunk, akkor nincs lehetetlen. Táncórákra jártunk és a legjobb kezekben készülhettünk

    – kezdte posztjában az énekesnő, hozzátéve: férjével máig kívülről tudják az esküvői táncuk koreográfiáját.

    A sok kérdés és szervezés pedig végül összeért, hála a családnak és nekünk, mert mindenből kihoztuk a maximumot. Jó csapat voltunk, vagyunk és leszünk. Boldog házassági évfordulót nekünk, @markstoica. Köszönöm, hogy mindig számíthatok rád és igazi társ vagy bajban, örömben egyaránt.

  • Mint kiderült, korábban egy öltözőn osztoztak és mindig „együtt huncutkodtak”.

    A Sztárban sztár All Stars című showműsor vasárnap esti adásában Lékai-Kiss Ramóna úgy döntött, Sári Évit juttatja a reményzónába, aki Axl Rose bőrébe bújva lépett színpadra. A műsorvezető, Till Attila kérésére Lékai-Kiss Ramóna röviden meg is indokolta döntését, szavai hallatán pedig mindenkinek kikerekedett a szeme a stúdióban.

    Az alábbiak hangzottak el az adásban:

    – Szeretném odaadni az Évinek a szívemet, ez egyértelmű. Nem csak azért, mert a Madách Színházban egy öltözőnk volt és mindig együtt huncutkodtunk, mármint hogy... – kezdte mosolyogva Lékai-Kiss Ramóna, amivel eléggé felkeltette Liptai Claudia érdeklődését.

    –  Pillanatra állítsuk meg az adást! – kérte Liptai.

    – Mindent mesélj el, és akkor odaadhatod a szívet – szólt közbe Tilla.

    – Figyelj, ha elmeséled, én is odaadom a szívemet... – vetette fel Stohl András.

    – A szó legjobb értelmében... Ez csak rosszabb lett... – magyarázkodott Lékai-Kiss.

    – Ezt úgy kell elképzelni, ahogy mi a Bandival Ázsiában voltunk? – vetette fel a kérdést Tilla, az Ázsia Expressz-beli kalandjaikra utalva.

    – Pont úgy, ennyi! – zárta le a témát a műsorvezetőnő.

    Lékai-Kiss Ramóna ezt követően felment a színpadra, hogy odaadja a szívet Sári Évinek – ez a jubileumi évad egyik különlegessége , majd az elhangzottakat tovább fokozta azzal, hogy megcsókolta az énekes-színésznőt.

    Szerettem volna kipróbálni, hogy milyen Axl Rose-zal csókolózni

    – mondta a zsűritag, majd csókot nyomott Sári szájára. Igaz, csak egy színpadi csók volt, ugyanis a kezével eltakarta az énekesnő száját.

  • A profi kosaras rengeteg bántást kap a külseje miatt.

    Nem vágyott ismertségre, de Széki Attila, azaz Curtis párjaként meg kellett barátkoznia azzal Barnai Juditnak, hogy mindenhol megismerik az emberek, főleg azt követően, hogy 2023-ban megnyerték a Nyerő Párost. A 30 éves profi kosarasnak egyúttal azt is fel kellett dolgoznia, hogy az ismertséggel párhuzamosan a negatív kommentek is megjelentek, amelyekről nem tagadja: nehezen dolgozza fel őket.

    Barnaira már akkor gyűlöletcunami zúdult, amikor néhány lesifotónak köszönhetően négy évvel ezelőtt kiderült, hogy románcba bonyolódott Curtisszel. A sportolót többen rögtön azzal vádolták meg, hogy szétszedte a rapper családját, pedig elmondása szerint ő csak akkor lépett Curtis életébe, amikor az már hét hónapja nem alkotott egy párt volt feleségével, Krisztikével. A sportoló többek között erről is mesélt a Ki vagy te valójában? című podcastban.

    „Szembejött velem akarva-akaratlanul, hogy 'úristen, hogy néz ki, milyen csúnya, jézusom...' Azért egy nőnek, hogy azt olvassa több száz kommentben, hogy azt szidják, hogy nézi ki, szerintem az a legrosszabb. És én nem tudtam mit csinálni vele. (...) Nem tudtam elmondani az én igazamat, hogy emberek, ők november óta nincsenek együtt, én hét hónap után kerültem az életébe, miért lennék én családszétszedő? 

    Az, hogy a ti olvasatotokban egy csúnya nő vagyok, azt meg hadd engedje már meg Ati magának, hogyha most csúnya nővel akar együtt lenni, akkor egy csúnya nővel van együtt. Nem értettem, mi történik, nem tudtam magam megvédeni

    – mesélte a kosárlabdázó, akitől sokan akkor kértek bocsánatot rosszindulatú megjegyzéseikért, amikor szerepelt a Nyerő Párosban.

    Nem tudtam kezelni, hogy engem miért bántanak. Nem mertem lemenni az utcára sem, nem mertem kimenni a lakásból, bevásárolni, mindenki úgy nézett rám, mint egy mocskos rongyra, amit el kell dobni, fúj....

    – emlékezett vissza a kosárlabdázó.

    A beszélgetés során Curtis előző kapcsolatából született kisfia, Doncsi is szóbajött, akiről Barnai Judie elmondta:

    Nem mondanám, hogy pótanyja vagyok Doncsinak, ez egy érzékeny téma, mert nyilván neki anyukája, és ő nem szereti, ha én Doncsiról beszélek, vagy ha bármi kapcsolatba vagyok vele. Nem rakjuk ki az ő kérésére soha sehova sem, hogy mi együtt vagyunk, bármit is csinálunk, tiszteletben tartva az ő kérését, ez így korrekt. Ott vagyok, bármikor bármit kér az Ati vagy a Doncsi, megcsinálom, ez így normális. Sokat segítenek nekik, ha kérnek. Mondhatni ebbe nőtt fel, tök ügyes, tök rendben van, hogy van apa és Judie, és van anya meg még valaki. Nem tagadom, az elején iszonyatosan nehéz volt.

  • Élő adásban csókolóztak, ez buktatta le őket.

    A Sztárbox második versenynapja, azaz a második negyeddöntő rengeteg izgalmas pillanatot tartogatott. Mint ismert, vasárnap este női pehelysúlyban Schóbert Lara és Pap Dorci, férfi középsúlyban Szecsei Valter és Danny Blue, míg férfi nehézsúlyban Németh Kristóf és Lmen Prala csapott össze a ringben, de a nézőket a  mérkőzések között is szórakoztatták, Szépréthy Roland influenszer például, aki a bokszverseny egyik kommentátora is egyben, élőben jelentkezett be az Instagramon. Éppen egy ilyen élő bejelentkezésnek köszönhetően derült fény arra, hogy a riporter Mihályfi Luca énekesnővel alkot egy párt.

    Az Instagramra is feltöltött felvételen az látható, hogy Szépréthy a nézőtéren bolyongva belebotlik a 2022-es X-Faktor felfedezettjébe , akit meg is szólít, majd váratlanul szenvedélyes csókot is vált vele, mintha mi sem volna természetesebb.

    Hoppá! Ott látok egy lányt, nekem kell az a lány! Hányan néznek minket? 800-an néznek csak? Felmegy 1000-ig? Az nem a Mihályfi Luca? Itt van a Mihályfi Luca! Hú, de jól nézel ki! Szia, drágám

     – köszöntötte a fiatal énekesnőt Szépréthy, aki szintén kapott pár dicsérő szót a megjelenésére, ám Mihályfi ezt és a forró csókot követően elsétált.

    A fiatalok élőben közvetített interakciójából többen biztosra veszik, hogy románcba bonyolódtak, amit tovább erősít az a tény is, hogy Szépréthy és Mihályfi összeöltözött a Sztárbox adására.

    Nem látott senki semmit! Hú, de jól nézett ki a Luca, gyerekek! Írjátok meg kommentben, mennyire nézett ki jól! Láttátok, illett a pizsamája az enyémhez

    – mutatott rá a dologra a riporter, majd témát váltva újabb interjúalany után nézett.

  • Elszólhatta magát a modell.

    Palvin Barbara és amerikai párja, Dylan Sprouse tavaly júliusban fogadtak egymásnak örök hűséget a modell szüleinek ceglédberceli birtokán, de a házaspár már hosszú évek óta Los Angelesben él. Palvin egykori Disney-sztár férje korábban azt is kijelentette, hogy a magyar esküvők sokkal jobbak, mint az amerikaiak, hisz teli vannak mindenféle játékokkal és feladatokkal.

    Bár az évek során többször is szárnyra kaptak olyan pletykák, hogy véget ért a kapcsolatuk, de a pár minduntalan bebizonyította, hogy boldogok és egymás iránt érzett szerelmük kikezdhetetlen. Most a brazil Harper's Bazaarnak adott interjújában a Palvin jövőbeli terveiről mesélt, és arra is utalást tett, hogy férjével már a családalapításon is elgondolkoztak.

    Csak remélem, hogy hamarosan lesz egy egészséges kisbabánk

    – nyilatkozta mosolyogva a szupermodell.

  • A Sztárban sztár All Starsban Srámek az énekesnőt alakította hibátlanul.

    20240827- MG 0386
    Fotó: Németh Kata / Index

    Peter Srámek szombat este Tóth Gabi bőrébe bújva szórakoztatta a közönséget a Sztárban sztár All Stars első élő adásában. A vágsellyei születésű énekes az Átkozott nyár című dal klipjét vitte színpadra, amely produkcióért nemcsak a közönség, hanem a zsűriasztal is teljesen odáig volt. Tóth Gabi egyébként a helyszínen nézhette végig Srámek alakítását, hiszen szintén versenyzőként szerepel a TV2 énekes show-műsorában.

    A Blikk érdeklődésére Peter Srámek azt nyilatkozta, nagyon büszke arra, hogy Tóth Gabit alakíthatta, igyekezett teljesen átszellemülni a fellépés közben, ezért bízik abban, hogy az énekesnő is büszke rá. 

    Nagyon, meg is hatódtam, mert nem egy paródiát csinált belőle a Srámek úr, hanem tényleg elmélyült a dal mondanivalójában, amit megírtunk Zével, és nagyon-nagyon hálás vagyok neki, hogy nem kigúnyolta ezt a dalt, hanem komolyan vette

    – magyarázta Tóth Gabi, majd azt is elmondta, hogy egy ponton felhívta telefonon az énekest, hogy rávilágítson neki, miből született a dal.

    A lap arról is kérdezte az énekesnőt, hogy hányadik helyre sorolja Srámek alakítását, lévén, hogy a Sztárban sztár korábbi évadaiban már többen is utánozták őt.

    Őszintén azt gondolom, hogy Peter volt eddig a legjobb, hangokban és érzelemben is nagyon stabilan hozta. Meg hát az van, hogy ez a dal nekem a legmélyebb és legkedvesebb dalom, szóval hogy ehhez nyúlt, nekem ez nagyon nagy boldogság.

  • Rubint Réka is reagált lánya győzelmére.

    Vasárnap folytatódott a Sztárbox, amelynek második adása női pehelysúlyban Schóbert Lara és Pap Dorci összecsapásával kezdődött. Mindkét lány a mérkőzés első másodpercétől az utolsó pillanatig minden erejével küzdött, és gyakorlatilag kijelenthető, hogy a hölgyek mérkőzései közül az eddigi legtaktikusabb bunyónak lehettek szemtanúi a nézők. 

    Schóbert kezdetben a védekezésre fektetett nagyobb hangsúlyt, de az első menet végére sikerült a kötél szélére szorítania ellenfelét. A második és a harmadik menetben már beindult az adok-kapok, ezekben érezhetően az ütőerő Pap Dorcinál mutatkozott meg jobban, Schóbert pedig a kettős fedezéke mögül kereste a réseket, és kombinált ütésekkel viszonozta a pofonokat. A találkozót a bírák egyhangú döntése alapján végül Schóbert Lara nyerte meg, akiből elő is törtek az érzelmek.

    Rubint Réka most közösségi oldalán írt arról, hogy milyen mérhetetlenül büszke a lányára, akinek mérkőzését a helyszínről izgulhatta végig családjával.

    Édes Kicsi Kincsem! MEGCSINÁLTAD! Annyira, de annyira BÜSZKÉK vagyunk Rád! Honnan álltál fel?! Mennyi nehézség, megaláztatottság, könnyekkel teli időszak van mögötted!!! De Te megcsináltad! Megmutattad, hogy minden nehézség egy lehetőség, hogy tanulj, fejlődj, és még bölcsebb, nemesebb legyél általa! Csodálatos mérkőzés volt! Köszönjük, @erdibox, a felkészítést! Gratulálunk, Pap Dorci, és a csapatodnak is!

    – olvasható a fitneszlady Facebook-posztjában.

  • Anyai örömök elé néz a korábbi szépségkirálynő.

    DSC2089
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    Ahogy arról írtunk, Szarvas Andi néhány hete jelentette be, hogy párja, Zsolt az olaszországi nyaralásuk alatt megkérte a kezét. A jegygyűrű közel hat hónapig készült a legnagyobb titokban, így hatalmas volt a meglepetés. A 2018-as Miss World Hungary győztese most a közösségi oldalán osztotta meg, hogy boldogsága nem is lehetne nagyobb, hisz vőlegényével kisbabát várnak.

    Szia, TE kincs! TE CSODA! Nincsenek szavak, a világ legszebb dolga, ami velünk történik. Elképesztő érzések kavarognak bennünk, annyira boldogok vagyunk!

    – írta a bejegyzésében az egykori szépségkirálynő.

    A korábban a Love Island, A Konyhafőnök VIP és a Farm VIP című műsorokat is megjárt híresség tavaly tavasszal bontotta fel jegyességét előző párjával. Akkor meg is jegyezte, hogy a szakítással 25 évesen először mondhatja szinglinek magát, elmondása szerint ugyanis 16 éves kora óta folyamatosan párkapcsolatban élt. Mostani kedvesével viszont hamarosan szülői örömök elé néznek.

  • Minden pénzt megért a reakciójuk.

    Idén áprilisban jelent meg a Challengers című film, melyben Zendaya alakítja az egyik főszereplőt, pontosabban Tashi Ducan teniszezőnőt, akinek karrierjét egy csúnya sérülés tette tönkre, de edzőként így is megtalálta a helyét a világban. Érdekesség, hogy az egykori Disney-sztárnak a filmben egy polgárpukkasztó édeshármas jelenete is van, melyet Mike Faist és Josh O'Connor színészekkel vett fel, és amelyet Zendaya nem titkoltan imád.

    A 28 éves színésznő ennek ellenére a szüleivel együtt nézte meg a filmet.

    Tudják, miről szól a film, de mondtam nekik, hogy ha nem bírják, nyugodtan hagyják ott a filmet. Előre figyelmeztettem őket. Ezt imádtam leginkább azon az estén. Én már sokszor láttam filmet, tudtam, mikor melyik jelenet következik, úgyhogy azoknál a bizonyos jeleneteknél inkább a mögöttem ülő családomat figyeltem. Marha jó volt! Jól láthatóan egyre kellemetlenebbül kezdték el érezni magukat. Még az unokahúgaim is ott voltak, nekik volt ez a legkínosabb

    – mesélte Zendaya.

    (via LadBible)

  • Gazdái ágyában alhat, szebbnél szebb ruhákba öltöztetik és akármikor ehet müzlit a házi kedvencként kezelt kismalac, Petúnia. A 9 hónapos malac január óta tagja Sarah Minix családjának. A 39 éves nő férje, és négy közös gyermekük is odáig vannak Petúniáért, aki mellett három macskát, két kutyát és két másik malacot is tartanak. 

    Sarah Minix azt mondja, Petúnia szobatiszta és imádja, ha elkényeztetik. Szerencséjére lesik is minden kívánságát, ráadásul egy saját hercegnős ággyal is büszkélkedhet.

  • Szonja már 21 éves és tiszta apja.

    Noszály Sándor csak ritkán mutat fotót a magánélete kapcsán a közösségi oldalán, ám vasárnap kivételt tett, s közzétett egy közös fotót a gyermekével. Sztárboxnehézsúlyú versenyzőjének lánya egy korábbi kapcsolatából született. Szonja idén áprilisban töltötte be 21. életévét.

    Ha durcás kis arcod

    Egészen az arcomra

    Fekteted, Te, én kicsi lányom:

    Nem bánom:

    Csak a könnyeink folyanak össze. Mindennél jobban SZERETLEK

    – fűzte a képhez Noszály Sándor.

  • Éjszakánként tésztaételeket és fagyit tömött magába.

    Ugyan Jude Lawnak nem sok ideje volt arra, hogy felkészüljön legutóbbi szerepére, de igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy a lehető leginkább átalakuljon. Az 51 éves színész a fekélyes lábú VIII. Henriket formálja meg aFirebrandcímű történelmi thrillerben , amely a király végső napjairól szól, amelyeket hatodik, egyben utolsó feleségével, Parr Katalinnal töltött.

    Azt egy ideje már tudni lehet, hogy az 51 éves színész új szintre emelte a method actinget: mivel VIII. Henrik jelenlétét a fekélyes lábai miatt annak idején három szobányi távolságból lehetett érezni, Law felkeresett egy parfümspecialistát, aki összeállított neki egy parfümöt vér, széklet és izzadság keverékéből, amelyet a színész aztán a hitelesség miatt a forgatás alatt használt. Law a Tudor-korban játszódó thriller miatt csembalón is megtanult játszani, s mint kiderült, hízókúrának is alávetette magát.

    „Henriknek hasonló alkata volt, mint Charlie Chaplinnek vagy a Mikulásnak, úgyhogy ezt a formát kellett hoznom. Megnövesztettem a szakállam, body-kat, ruhákat viseltem, a lábamra súlyokat helyeztek és a cipőmbe is, hogy a járásom tökéletes legyen. Körülbelül négy hónapom volt a felkészülésre, úgyhogy nem tudtam a szükséges kilókat felszedi, de nagyon sokat ettem, éjszakánként például tésztát és fagylaltot, hogy az arcom kikerekedjen. Úgy tekintettem rá, mint egy bénult gorillára: megvolt minden hatalma, de nem tudott mozogni. Furcsán tehetetlen volt” – fogalmazott a színész.

    (via Female First)