Egy fiatal pár vett magának egy saját szigetet, mert szerintük az olcsóbb volt, mint letenni a foglalót egy ingatlanra
Egy 24 éves férfi és a 20 éves barátnője úgy ítélték meg, jobban járnak, ha vesznek maguknak egy teljes szigetet, mintsem egy ingatlanra költik a pénzüket. Oliver Russell és Helena Tomaszewska idén márciusban jutottak hozzá Finnországhoz tartozó szigetükhöz, amelyet 28 ezer euróért (11,1 millió forintért) kínáltak egy ingatlanközvetítő honlapon.
Russell a kaliforniai Laguna Beachen nőtt fel, 2020-ban azonban a coloradói Fort Collinsba költözött tanulmányai miatt. Itt fogalmazódott meg benne, hogy szívesen élne inkább Finnországban, azt megelőzően ugyanis minden nyári szünetet finn rokonaival és barátaival töltött.
Végül 2022 augusztusában költözött az Egyesült Államokból Finnországba, ahol nem sokkal később a szerelem is rátalált. Azt pedig, hogy Helena Tomaszewskával nagyon komolyan tervez, mi sem bizonyítja jobban, minthogy együtt vásárolták meg a szigetet. Előbb egy sátrat állítottak fel maguknak, majd egy faházikót is építettek.