Készen áll újra ringbe lépni.
A Sztárbox legutóbbi adásában kiderült, hogy Miller Dávid számára véget ért a verseny, orrtörése miatt nem tudja vállalni a küzdelmet Horváth Tamás ellen. Miller helyére közös egyeztetés után Sárközi Ákos, Horváth előző ellenfele fog beugrani, így a séf és az énekes ismét összemérheti az erejét – ezúttal azonban már a szuperdöntőbe jutás lesz a tét.
Azt gondoltam, hogy mindenféleképpen, már az ő tisztelete miatt is ringbe kell szállnom, hogy legalább egy olyan színvonalas mérkőzést tudjunk tolni a Tomival, mint az első mérkőzésben. És ezzel is azelőtt adózzunk mindenféleképpen, hogy mi bármikor visszavárjuk Dávidot a ringbe
– mondta a Fókusz kamerájának a sztárséf, hozzátéve: az első mérkőzésük minden pillanatát élvezte, és sikerült bebizonyítani, hogy a kor csak egy szám.
Nem szoktam saját magamat fényezni, de nagyon jó volt azokat a visszajelzéseket hallgatni, olvasni, hogy igen, tudtam motiválni az embereket. Jó volt látni, hogy ennyi idősen is fel tudom venni a kesztyűt bárkivel ilyen szempontból, és a szívem visz előre. Így én már maximálisan boldog vagyok azzal, amit elértem.
Sárközi azt is elmesélte, mi miatt döntött úgy, hogy újra megméretteti magát Horváth Tamással. Mint fogalmazott, szeretne még fókuszáltabban lenni a szorítóban, és ezt várja ellenfelétől is. Az összecsapás győztese pedig már a szuperdöntőben fog bokszolni a súlycsoport bajnoki övéért.