Szikora Róbert: A sikeres emberekre rárakódik valami, és nem tudnak közvetlenek lenni
Szikora Róbert lesz az Adom a napon című műsor vendége szerdán, ahol egy teljes napját lehetett végigkövetni élő streamben, majd este a Viasat3 stúdiójában beszélgetett Geszti Péterrel. Az R-GO frontembere reggelét egy templomi mise meghallgatásával kezdte, majd egy kis időre Gesztivel is összefutott. Szikora ezután a kocsját vezetve elmondta a stábnak, hogy mennyire kedveli a műsorvezetőt, mert szokatlan számára, hogy egy ilyen tehetséges ember ennyire kedves és közvetlen legyen.
Az a tapasztalatom, hogy a sikeres emberekre rárakódik valami, és nem tudnak közvetlenek lenni. Azért jó a szentmise is, hogy lerobbantsa rólad ezeket a rád rakódott valamiket, amiktől természetellenes lesz az ember, alakoskodik: mindig jobban akar, vagy kemény akar lenni, nagy művész akar lenni, azaz mindig mutat valamit. Holott a legegyszerűbb szerintem a természetes viselkedés, ami egyúttal nagyon nehéz
– fogalmazott az énekes, majd kihangsúlyozta: szerinte fontos, hogy mindenkit ugyanolyan emberséges bánásmódban részesítsünk.
Mindegy, hogy egy ember milyen fajú, milyen nyelven beszél vagy milyen politikát követ, vagy mi a látásmódja. Én, például, teljesen konzervatív vagyok, de nem gondolom, hogy jobboldali lennék, vagy valamilyen oldalú lennék. Én csak egy keresztény, magyar fickó vagyok.