Kulcsár Edina elmondta, milyen tulajdonságai miatt szeretett bele G.w.M-be
Újabb vallomás az egykori szépségkirálynőtől.
Mint arról mi is írtunk, augusztus elején megszületett G.w.M és Kulcsár Edina második közös gyermeke, aki szüleitől a Dion nevet kapta. A kisfiú érkezésével mindketten négygyermekes szülővé váltak, az influenszer édesanya pedig úszik a boldogságban. Kulcsár most azokra a kritikákra reagált Instagramján, melyek szerint korábban férje hírneve és pénze miatt hagyta el Csutit.
A kapcsolatunk elején sokan gondoltak sok mindent. Többek között azt, hogy én azért vagyok vele, mert ő G.w.M, és a pénz meg a hírnév hű de fontos. Mondanám, hogy ez volt a sorban a legutolsó dolog, de alapvetően ez a szempont még csak a sorban sem kapott helyett
– fogalmazott az egykori szépségkirálynő, hozzátéve: ő előtte is boldogult egyedül, nem volt szüksége ilyesmire.
Én őt, mint Varga Márkot szerettem meg. A lelkét, a szívét, azt amilyen ő és ahogyan velem bánt és bánik a mai napig! A munkához való hozzáállását és alázatát, már csak a kapcsoltunk közben tapasztaltam. Nagyon felnézek rá, csodálom a tehetségét, és a zenei iránti szeretetét. Sokszor még a klipjeit is ő találja ki.
Kulcsár ezután kiemelte, hogy G.w.M számos más előadóval ellentétben saját magának készíti el a számait: „Nem tudom ki mennyire tudja, de sok előadónak elkészítik a zenei alapot, megírják a szöveget, felveszik nekik a stúdióban és készen átadják. A férjem mindent magának csinál. Szerintem ha tudná, még a klipet is ő venné fel, de például a vágásból szintén kiveszi a részét” – fogalmazott.