Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Megtörtént az első zsarolás a játékban.

    Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban csütörtöki epizódjában a gyilkosok hatalmasat vétettek, ugyanis a reggelinél rá kellett döbbenjenek, hogy az újabb áldozatuk, Kozma Dominik pajzsot rejtegetett magánál, aki így életben maradt. Dér Heni bevonulása pedig kissé teátrálisra sikerült, ugyanis sírva csatlakozott a többiekhez, amit azzal magyarázott, hogy kijött rajta az utóbbi napok feszültsége, de sokaknál ezzel gyanúba keverte magát.

    Mivel napközben nem sikerült meggyőznie a többieket ártatlanságáról, ezért az esti kerekasztal ceremóniánál sorra az énekesnőre érkezett a legtöbb szavazat, akinek így távoznia kellett a kastélyból. Ezzel pedig Hevér Gábor maradt az egyedüli gyilkos a játékban, akinek így a szabályzat értelmében meg kellett zsarolnia egy játékost. A Konklávén a színész választása Bíró Beára esett, aki a kezdeti sokk után elfogadta a felkérést és döntöttek is első közös áldozatukról.

  • Ennél boldogabb aligha lehetne a leendő édesanya.

    DSC2089
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    Ahogy arról az Indexen is beszámoltunk, Szarvas Andi közel másfél hónapja jelentette be, hogy párja, Zsolt az olaszországi nyaralásuk alatt megkérte a kezét. Mint kiderült, a jegygyűrű közel hat hónapig készült a legnagyobb titokban, így hatalmas volt a meglepetés.

    A 2018-as Miss World Hungary győztese nem sokra rá közösségi oldalán osztotta meg rajongóival az örömhírt: vőlegényével kisbabát várnak. Most a leendő kismama arról is posztol, hogy megtörtént a babaváró parti, ahol felfedték a gyermekük nemét.

    Boldogságunk leírhatatlan! KISLÁNY

    – írta bejegyzésében az egykori szépségkirálynő.

  • Gáspár Laci idősebbik lánya első gyermekével várandós – tudta meg a Blikk. Mivel az X-Faktor mentora ritkán szokott beszélni a nyilvánosság előtt gyermekeiről, ezért a huszonéves Gáspár Mirjamról sem lehet sokat tudni, aki az énekes első házasságából született.

    A fiatal nő saját TikTok-oldalán rendszeresen szokott posztolni, csütörtökön pedig megosztotta követőivel, hogy a várandóssága nyolcadik hónapjában jár, azaz hamarosan anyai örömök elé néz. Többet egyelőre nem árult el a babával kapcsolatban, így az sem derült ki, hogy Gáspár Laci mit szól ahhoz, hogy mindössze 45 évesen lesz nagypapa.

    63A7286
    Fotó: Zöld Fanni / Index

    Külön érdekesség, hogy ugyancsak derült égből villámcsapásként robbant a hír csütörtök este, hogy az egyik legnépszerűbb amerikai rapper, Eminem is rövidesen nagypapa lesz.

  • Balin ünneplik a jeles napot.

    szollosi gyorgyi mtva1
    Fotó: MTVA

    Szöllősi Györgyi és férje, Sebestyén Ákos még középiskolai tanulmányaik során ismerkedtek össze. Eleinte szoros barátság alakult ki köztük, majd később a szerelmüket is megtalálták egymás személyében. Az ATV híradósa korábban elmondta, hogy az ő kapcsolatuk sem volt gondoktól mentes, és volt hogy majdnem elengedték egymás kezét, de végül kitartottak szerelmük mellett. Két gyermekük született: 2007-ben világra jött első kislányuk, Jázmin, akit 2012-ben Kamilla követett. Most a házaspár a 30. évfordulóját ünnepli, melyről Szöllősi hivatalos közösségi oldalán számolt be.

    Szép kerek évforduló, szép hosszú ünneplés lesz! Soha nem voltam még két hétig egyhuzamban nyaralni, sőt Európán kívül se nagyon. A gyerekek iszonyúan hiányoznak majd, de mellettem lesz, akinél jobbat nem kívánhattam magamnak soha az elmúlt 30 évben! Irány Bali, és két hét kalandozás, pihenés és persze túrázás! Azt ott sem lehet kihagyni!

    – írta bejegyzésében a híradós.