Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kulcsár Edina több mint 650 ezres követőtáborral büszkélkedhet az Instagramon, követőinek pedig rendszeresen betekintést enged magánéletébe, hétköznapjaiba, de platformját időnként arra is használja, hogy megfékezze a pletykavonatot. Férjével, Varga Márkkal, azaz G.w.M-mel ugyanis többször tapasztalják, hogy mennek a találgatások a házasságukról.

    Megesik, hogy az egykori szépségkirálynő a rajongói véleményét is kikéri bizonyos dolgokban az Instagramján. Korábban például a hajszínét illetően dilemmázott, ezért történt, hogy többször is kísérletezett a szőkével, s mint kiderült, ezt férje kedvéért is tette, hiszen a rappernek a jelek szerint jobban tetszik a szőke. A négygyermekes édesanya éppen egy ilyen korlátozott ideig elérhető bejegyzésben árulta el követőinek, hogy nemrég körmösnél járt, ám úgy érzi, rosszul választott színt.

    „Nailcocktail 5 éve csinálja a körmeimet és pont azt beszéltük tegnap, hogy ezalatt az idő alatt még egyszer sem csinált nekem piros körmöt. Én inkább az a nude típus vagyok, de most bevállaltam. Tegnap miután kész lettem megbántam a piros színt, ma már kezdem megszokni és remélhetőleg holnap már tetszeni fog” – idézte a Bors Kulcsár Edinát.

  • Nem várt fordulat következett be Jennifer esküvőjén.

    Képernyőkép 2025-02-13 200230.png
    Fotó: TikTok

    Bármennyire is közhelyes, de az esküvő egy nő életének egyik legszebb napja. Persze csak akkor, ha minden úgy alakul, ahogy azt megálmodta. Ez mindenesetre így volt Jennifer Dela Fuente menyegzőjén, aki izgatottan várta a pillanatot, hogy hivatalosan is örök hűséget fogadjon élete párjának, Cameronnak, aki titokban arra készült, hogy egy különleges meglepetéssel csak még emlékezetesebbé tegye nagy napjukat.

    Amikor a szerelmesek a tavaly áprilisi ceremóniájukat tervezték, mindketten egyetértettek abban, hogy imádott kutyájuknak, az egyéves Echónak is ott lesz a helye a vendégek között, ám sehogy sem sikerült megszervezniük úgy a dolgot, hogy az mindenkinek jó legyen. Senkit sem akartak kinevezni kutyaszitternek, hiszen mindenki ünnepeli szerette volna az ifjú párt.

    Két héttel a nagy nap előtt a vőlegény azonban megtalálta a megoldást, ám szerelme erről mit sem tudott, s addigra már végérvényesen beletörődött abba, hogy Echo kihagyja az esküvőt.  Jennifert éppen ezért érte hatalmas sokként, amikor édesapja az oltár elé kísérte, s vőlegénye lábánál megpillantotta szeretett labradorjukat is. Egyből füli ért a szája, majd örömében sírva fakadt, őszinte reakcióját videón és fotókon is megörökítették.

    Úgy fél órával az esküvő előtt értesítést kaptam a telefonomra, ami Echo nyomkövető nyakörvéhez volt csatlakoztatva. Elhagyta a házunkat. Az egyik koszorúslány mondta, hogy ez nem az, amire gondolok, úgyhogy az oltár elé sétáltam. Amíg a násznéphez nem értem, fogalmam sem volt arról, mi történik! ”  – emlékezett vissza a feleség.

    @caciecarroll The way he watches his mom and dad get married during the ceremony 😭 Cannot believe it’s been almost an entire year since this beautiful moment!! Venue: @secretgarden.wedgewood Dress: @galialahav from @destinysbride Grooms suit: @nicksmenswear Panning and coordination: @hudsongreyweddings @baileyshea.co Hair and makeup: @emilymosbymua @idealbridalaz @_emma_nichols_ Entertainment: @djmunition @engage.entertainment Videographer: @wedcophotoandfilm Floral designer: @floralsbykris Rentals: @letsbashevents @varsityeventsaz Signage: @paperandpetals_co Cake: @cakes_bykenna Dessert: @thescookiebar Transportation: @scottsdalepartybuslimo Tattoo Artist: @kb.artistry.studio #bride #walkingdowntheaisle #dogsoftiktok #goldenretriever #weddingday #weddingphotos #weddingphotographer #destinationweddingphotographer ♬ What Was I Made For? (Epilogue) [Instrumental Version] - Mark Ronson & Andrew Wyatt
    @caciecarroll Woke up to the most incredible news! WE’VE BEEN FEATURED IN @People Magazine ! From the first heartwarming viral video shared last year (with over 3.2 million views) on TikTok, to the anniversary edit recently created, it is the highest honor to have the world know about Jennifer and Cameron’s story featuring their sweet boy @echothebestboy Thank you People Magazine for sharing love and spreading happiness to the viewers! Venue: @secretgarden.wedgewood Dress: @galialahav from @destinysbride Grooms suit: @nicksmenswear Panning and coordination: @hudsongreyweddings @baileyshea.co Second shooter: @momentswithmary__ Hair and makeup: @emilymosbymua @idealbridalaz @_emma_nichols_ Entertainment: @djmunition @engage.entertainment Videographer: @wedcophotoandfilm Floral designer: @floralsbykris Rentals: @letsbashevents @varsityeventsaz Signage: @paperandpetals_co Cake: @cakebykenna Dessert: @thescookiebar Transportation: @scottsdalepartybuslimo Tattoo Artist: @kb.artistry.studio #weddingphotographer #arizonaweddingphotographer #azweddingphotographer #destinationweddingphotographer #weddingflorist #weddinginspo #peoplemagazine #bridalmakeup ♬ Whats a soulmate - csbyeol

    (via People)

  • Zen, Cy és Bowie nagyot nőttek.

    Zoe Saldana büszke anyaként pózolt a vörös szőnyegen a Santa Barbara Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol az ún. American Riviera-díjjal jutalmazták. A 46 éves színésznőt mindhárom fia, a 10 éves ikrek, Cy Aridio és Bowie Ezio, valamint a 8 éves Zen is elkísérte az eseményre, akik örömmel pózoltak a kameráknak.

    Érdekesség, hogy a fiúk – akiket Saldana a férjével, Marco Peregóval közösen nevel  összeöltöztek, s hogy mindhárman odavannak hosszú tincseikért. A színésznő utóbbi kapcsán elmondta: ő maga vágja fiai haját, legutóbb például a Super Bowl alatt ragadott ollót.

    „A fiaimnak nagyon hosszú haja van, a Super Bowl alatt vágtam belőle nekik. Nem akarnak fodrászhoz menni. Könyörgök nekik. Hiába mondom nekik, hogy menjünk el reggelizni valahová, majd ugorjunk be a fodrászhoz, de ők azt akarják, hogy én vágjam le nekik. Ezért én szoktam” – mesélte Saldana.

    (via People)