Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Már forog az új évad.

    Képernyőkép 2025-02-10 185617.png
    Fotó: instagram

    Nem túlzás kijelenteni, a sírjából támadhat fel az Eufória, amelynek harmadik évadához nem fűztek sok reményt a nézők. Az utolsó, 2022. elején érkezett epizódok után sorra kezdett szétesni a produkció, aminek nem csak Angus Cloud tragikus halála-, de Barbie Ferreira távozása, illetve a hollywoodi írók sztrájkja is alaposan betett. Mikor azonban azt hihettük volna, tényleg kaszát kap Sam Levinson díjnyertes szériája, váratlan hírek érkeztek:

    a napokban elkezdték forgatni a sorozat következő részeit.

    Bizonyítékképp egy friss fotó is napvilágot látott a főszereplő Zendayáról, aki a drogfüggő tinédzsert, Rue-t alakítja. Karaktere persze esélyesen nem kamasz már, hiszen a több évnyi csúszás lévén kénytelenek voltak az alkotók egy nagyobb időbéli ugrással folytatni a történetet – a legtöbb színész ugyanis mostanra inkább a harminchoz közelít.

    Egyelőre ezen felül nem sok mindent tudni az új évad sztorijáról, és sajnos még jó ideig várnunk kell arra, hogy az egykori gimis társaság visszaköltözzön a Max felületeire: az optimista becslések szerint is 2026 elején premierezhet az Eufória 3.

     A rajongókat egyébként nem nyűgözte le annyira a hír:

    Köszi, már nem kérjük!

    Tök jó, nem emlékszem semmire sem.

    Alig várom, hogy kijöjjön 2030-ban 5 darab 40 perces résszel!

    Majd ezt fogom nézni miközben ringatom az unokáimat.

    Csak 84 évig tartott!

    – fogalmaztak csípősen a kommentek között.

  • Most már hivatalos, kiderült, kivel bővül Krausz Gáborék csapata.

    Képernyőkép 2025-02-10 181218.png
    Fotó: TV2

    Ahogy az Index is megírta, Wolf András nélkül folytatódik a Séfek séfe új évada. Vomberg Frigyes és Krausz Gábor azonban nem marad harmadik társ nélkül, a TV2 ma délután közleményben fedte fel az új társuk kilétét: egy női séffel, Tischler Petrával bővül a csapatuk.

    Az újonc szakember szerint feminin energiái új színt visznek majd a műsorba, és bízik abban, hogy izgalmas és jól működő lesz majd a triójuk.

    Két alkalommal is szerepeltem már korábbi évadokban egy-egy tematikus adásban, egyáltalán nem idegen számomra a stúdió, és jól ismerem a 3 séfet is. Hasonlóan állunk a szakmához Fricivel és Gáborral, ezért emiatt is nagyon-nagyon gördülékeny lesz szerintem az elkövetkező néhány hét. 

    A fenntartható, pazarlásmentes életmódot és bio alapanyagokat preferáló Tischler a Nobuban kezdte szakmai pályafutását, majd az Egyesült Államok és Anglia után a Costes Downtown sous chefjeként szerzett Michelin-csillagot az étteremnek. Mostanság privát séfként tevékenykedik, szekszárdi veteményeséből került a gasztro műsorba.

    „A felkérésnek nagyon örültem, mindig is volt bennem egyfajta exhibicionizmus, annak pedig külön örülök, hogy azt a szemléletmódot, amelyben én létezem szakmailag, a TV-n keresztül szélesebb körben is át tudom majd adni” – idézte szavait a Blikk.

  • Nánási Pált karrierje elején a Playboy magazin fotósaként ismerhettük meg. Mint most felidézte, ugyan gyakran kapott becsmérlő kritikát emiatt, valójában egyáltalán nem könnyű műfaj az aktfotózás.

    „Még mielőtt a fényképezőgép kattant volna, a modellekkel minden esetben tisztáztam, mit mutatnak meg magukból. Viszont ez menet közben át tudott alakulni. Voltak, akik nagyon szégyellősen jöttek, de feloldódtak menet közben” – kezdte Nánási, aki konkrét példát is hozott a sztárvilágból a szituációra:

    Ilyen volt például Bálint Antónia:

    neki eleinte ez egy komfortzónán kívüli dolog volt, de aztán olyan jól belejött, hogy több sorozatot is vállalt.

    Ez fotósként az egyik fő feladatom is, a modellemnek olyan közeget kell biztosítanom, amiben ő biztonságban érzi magát, el tud lazulni. Nekem kell tudni alkalmazkodni bármi áron, ha kell, a csilláron is lógni. Ilyenkor igyekszem, amennyire lehet, szűkíteni a stábot. Csúnya szóval élve: azt szoktam mondani, nekik ilyenkor levegővé kell válniuk azért, hogy a modell azt érezze, csak ő meg én vagyunk.” 

    A fotós szerint a filmipar szereti szélsőségesen ábrázolni kollégáit, pedig a valósággal ez ritkán van csak köszönőviszonyban.

    „A fényképész a filmekben általában egy a perverz vadállat figura, mert ezt könnyen ránk lehet akasztani. Biztos csomóan visszaélnek ezzel a helyzettel. Én nem, meg különben sem vagyok olyan alkat, aki minden nővel minden pillanatban ágyba bújna”  – idézte a Civilút Podcastnak adott interjúját a Story.

  • A tisztet annyira nem mozgatta meg a Shape of You.

    Tizenöt állomásos turnéja miatt érkezett Indiába Ed Sheeran, aki úgy döntött, egy rövid időre lecseréli a stadionokat egy jóval személyesebb és közvetlenebb hangulatú helyszínre, és utcazenélésbe kezdett Bengaluru városában. Egy X-re felkerült videó szerint a rögtönzött bulihoz egész sokan csatlakoztak, akik épp a Shape of You című számot énekelték Sheerannel, amikor egy rendőr közbelépett, és kihúzta a popsztár hangosítását. Természetesen a kifütyülés sem maradt el, de nem volt mit tenni, az énekesnek be kellett fejeznie a karrierje kezdeti korszakára emlékeztető performance-át.

    Van engedélyünk, hogy itt játsszunk, de a rendőr nem engedni. Találkozunk később!

    – köszönt el a csalódott közönségtől Sheeran, később pedig Instagram-oldalán is tisztázta a dolgokat, miszerint direkt felkészültek előre egy hasonló szituációra.

    „Előre meg volt tervezve, hogy ott fogunk játszani, nem csak úgy felbukkantunk” –fogalmazott a popsztár. Minikoncertjét egyébként a helyi szervek szerint az utca zsúfoltsága miatt kellett félbeszakítani.