Molnár Gusztáv élete során először érzi magát biztonságban
Mint mondta, egész felnőtt életében színházról színházra vándorolt.

Molnár Gusztáv nemrégiben új fejezetet nyitott az életében, mivel belátta, hogy segítségre van szüksége, így felvette a harcot az alkoholbetegségével. Mindemellett egy másik komoly lépésre is elszánta magát: megkérte a párja kezét. Színészi karrierje kicsit háttérbe szorult, és civil munkát kapott HR-vezetőként, de úgy tűnik, hogy nagyon lelkes az új lehetőség miatt. Ezúttal követőinek adott helyzetjelentést a közösségi oldalán.
„Megint péntek van. Talán másoknak nem nagy dolog ez, de az én életemben fontos változásnak számít, hogy megvolt az első hivatalosan is ledolgozott munkahetem :-). Egész felnőtt életemben színházról színházra vándoroltam. Közel 100 színházi bemutató. Igazából sosem lehettem otthon sehol, mert a bemutató után csak játszani jártam vissza” – kezdte Instagram-bejegyzésében a színész, aki azt is elmondta, hogy hétfőtől lejár a próbaideje, és hivatalosan is teljes értékű munkatársa lesz a HR cégnek.
Mint fogalmozott, művészként talán a bizonytalanság, és a kiszolgáltatottság volt az, amit nehezen viselt. Új pozíciójában is kreatív munkát végez, ahol előadásokat kell tartania alkalomadtán.
Viszont 38 évesen talán először biztonságot érzek. Dolgozom egy munkahelyen. Este pedig megünnepeljük a menyasszonyommal, hogy mostantól néznem kell a munkaszüneti napokat, mert azzal is lehet tervezni. :-) Neki meg vasárnap van a születésnapja. Arra is készülök. Holnap meg szeretne nézni egy előadásban. Izgulok, hogy nehogy bénának lásson. 20 éve színpadon, de évről évre mindig egyre jobban lámpalázas vagyok... Ez van most. Kellemes hétvégét. Jön a HÉV!
– zárta gondolatait.