„Anyám lehetne, és pont ez benne a jó!” – Máris új kiszemeltje van a Farm VIP-ben Pumped Gabónak?
Előző jelöltje, Blága Tünde nem sokáig élvezhette a tanyasi életet.

Ahogy arról beszámoltunk, a pirosakat erősítő Blága Tünde számára ért véget elsőként a Farm VIP. Kiesése után arról beszélt, mindenkinek jobb lett volna, ha helyette a taktikáját lemásoló Kiara Lord maradt volna alul a párbajban.
Blága távozása a másik csapat egyik tagját, Pumped Gabót is érzékenyen érintette, hiszen ő már a legelső nap kinézte magának a szépségkirálynőt. A srác elkeseredett tekintete Gáspár Zsolti figyelmét is felkeltette.
„Jobb, hogyha most nem is mondok semmit, Zsolti” – csóválta szomorúan a fejét a hogyléte felől érdeklődő kérdésre, hozzátéve: volt egy ilyen rossz érzése, hogy pontosan ez fog történni Blágával.
„Kivitték a nőmet. Ami teljesen érthető, mert a nők féltékenyek voltak rá, hogy én rajta vagyok, a palik meg úgy voltak vele, hogy úgyse tudnak vele mit kezdeni, mert én itt vagyok, szóval persze hogy kiteszik. Úgyhogy Tündikének az én szerelmem most balszerencsét hozott szerintem.”
Bár a társai azzal vigasztalták őt, még bármi lehet közöttük a műsoron kívül, a jelek szerint Pumped máris új irányba kacsingat.
„Szilvi most a következő kiszemelt, mi?” – kérdezte tőle később Aurelio, a szintén piros táborban játszó Szalontai Szilvire utalva, amire sejtelmes választ kapott:
Anyám lehetne, tesó! És pont ez benne a jó!
– nevette el magát a barátja.