Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Két gyermeke hiánya a lába állapotánál is jobban megviseli az egykori szépségkirálynőt, aki már megbánta, hogy Balira költöztek.

    Horváth Éva tavaly novemberben súlyos motorbalesetet szenvedett Balin, melynek következtében nyílt lábszár- és bokatörése lett. Egy ideig Balin kezelték a modell-műsorvezetőt, ám tavaly decemberben orvosa tanácsára hazatért Magyarországra. Mostanra hét műtéten van túl, az egyik operációt követően ráadásul orvosaitól megkapta: meglehet, le kell vágni a lábát, ám az amputációt végül el tudták kerülni azzal, hogy fixálták a bokáját. 

    A kétgyermekes édesanya az elmúlt fél év történéseiről Hajdú Péternek is mesélt a Beköltözve péntek esti adásában, melyből kiderült, hogy a baleset után másfél napig törött lábbal feküdt a kórházban Balin, mert az ottani szabályok szerint addig nem látják el a betegeket, amíg nem érkezik meg a kórház számlájára az általuk kikalkulált összeg. Ez az ő esetében 13 millió forintot jelentett – írja a Blikk.

    „Már régebben megfogalmazódott bennem, hogy én itthon érzem jól magam. De mindig is hangoztattam, hogy én itthon szeretek lenni. Az elején, amikor kimentünk, nagyon jó volt, a gyerekek picik voltak, nulla-huszonnégyben együtt voltam velük” – mesélte Horváth, aki három éve költözött ki párjával, Gáborral és két fiukkal, Kristóffal és Alexszel Balira, ám azt mondja, mára megbánta ezt a döntést. A két kisfiúval karácsony óta csak online tudja tartani a kapcsolatot, mert visszautaztak az indonéz szigetre, hogy folytassák az óvodát és az iskolát.

    „A szívem persze megszakad. Főleg az ünnepnapok, események idején, hogy mennyi mindenről maradtam le. Fél évről... Fél évet kivett ez a sz*r az életemből, és ezek olyan dolgok, amiket nem lehet pótolni. Karácsonykor mentek vissza a gyerekek. Azóta csak interneten tartjuk a kapcsolatot. Ez a legnehezebb, a legborzasztóbb. Sokkal borzasztóbb, mint a lábam” – vallotta be az édesanya, aki nem agyal azon, hogyan tovább. Rehabilitációját egy durva fertőzés is hátráltatta.

    „Nekem most itt van egy feladatom, amivel meg kell küzdenem. Nem ő fog megküzdeni vele vagy anyámék vagy a gyerekek.

    Nem tudom, hogy ez a távolság a kapcsolatunk rovására megy-e, szerintem kétesélyes. De most annyira máson van a fókusz

    – jelentette ki, hozzátéve, a felépülésére koncentrál; arra, hogy normális életet tudjon élni.

    „Gábor nagyon szeret kint lenni, ez tény. De a hazaköltözést már tavaly terveztük, most pedig már nincs is más opció, én nem tudok kimenni. Voltak konfliktusok abból, hogy ő szeretett kinn élni, én pedig már jöttem volna haza, és én kötöttem kompromisszumot. (...)

    Nem fordult meg a fejemben, hogy mi lesz vagy mi nem lesz a házasságommal, az fordult meg a fejemben, hogy gyökeresen meg fog változni az életem. Egyébként nem is házasodtunk össze. De az, hogy milyen irányba változik meg az életem, az még most forrja ki magát.

  • A Házasság első látásra ugyan nem hozta meg a vágyott igaz szerelmet az üzletember számára, de az Instagram igen, a középiskolás Karolina ugyanis ott vette fel a kapcsolatot vele, miután látta a tévében.

    Szolnoki Szabolcs a napokban vállalta fel a közösségi oldalán, hogy újra szerelmes, párja kilétét pedig aztán a kamerák előtt is felfedte. Az üzletember, aki a Házasság első látásra című reality második évadában kereste a szerelmet, a Tények Plusz riportjában mutatta be, ki számára a nagy Ő. Mint mesélte, a nála 32 évvel fiatalabb Karolinával titokban már három hónapja tart a kapcsolata, a 20 éves lány ráadásul, aki most fejezi be a középiskolát, jelenleg a szóbeli érettségi vizsgáira készül, maga is nagy rajongója volt a házasodós realitynek. A műsor miatt döntött úgy, hogy lesz, ami lesz alapon ráír az Instagramon a gyémántmágnásra, aki nem hagyta válasz nélkül. Szolnoki állítja: ez volt az egyetlen rajongói üzenet, amire válaszolt.

    Tiszta szívre találtunk egymásban, ez a legfontosabb szerintem. Én vagyok neki a jelen, meg a jövő is. (...) Karolina érdeklődött, hogyan éltem meg a műsort. Úgy tényleg mélyebben érdeklődött, mert a jövőbeni tanulmányai is pszichológiai irányúak. Ő egy ilyen okos, zakós lány, így hívnám őt. Tisztaszívű!

    – áradozott a riportban a sokáig Opitz Barbival összeboronált Szolnoki, hozzátéve, párja kriminálpszichológiát szeretne hallgatni majd az egyetemen. A 20 éves lány egyébként eredetileg a személyi asszisztense volt az üzletembernek, akivel mindketten úgy érzik, egymásnak lettek teremtve, a köztük lévő 32 év korkülönbség sem zavarja őket.

    Őszintén, én azt mondanám a kapcsolatunkról, hogy nem volt betervezve semmi, csak így alakult. Sodródtunk az árral, és aztán lett, ami lett. (...) Hiába a korkülönbség... Azt gondolom, hogy én a koromhoz képest érettebb vagyok lelkületben, és pont emiatt fogott meg az idősebb lelkület

    – fejtette ki az érettségiző diák, mire párja hozzátette:

    Nekem meg az van, hogy van egy olyan érzés bennem, hogy örök fiatal vagyok, annak ellenére, hogy a testem már félévszázados.

    A riportból az is kiderül, hogy Szolnoki Szabolcs és Karolina kapcsolatát sokan nem nézték jó szemmel a nagy korkülönbség miatt, de a lány édesanyja például megenyhült, amikor megismerte a férfit. Szolnoki leszögezte: ez már szerelem köztük, nem csak alakulóban van a románcuk.

  • Nem lehetne túlzottan feltűnő ruhakölteményben mutatkozni a filmfesztiválon, de a modell megtalálta a kiskaput.

    Kedden vette kezdetét a 2025-ös cannes-i filmfesztivál, amelynek szervezői az első vörös szőnyeges vonulások előtt bejelentették, hogy változik a dresszkód: új, szigorított öltözködési szabályzatot hoztak, melyek értelmében betiltották a meztelenséget és a túlzottan feltűnő ruhakölteményeket, de vannak, akik máris megtalálták a kiskaput. Míg az amerikai színésznő, Halle Berry az utolsó pillanatban váltott ruhát, addig a német szupermodell, Heidi Klum maradt nagy feltűnést keltő, dekoltázshangsúlyos estélyijénél. Az Egyesült Államokban élő magyar modell, Palvin Barbara is feltalálta magát.

    Mivel az új dresszkód nem szabályozza a szoknyát és a nadrágot, Palvin nadrág nélkül jelent meg Cannes-ban a férje, Dylan Sprouse oldalán. Elegáns, szőrmével díszített blézeréhez nem vett fel mást, csak egy áttetsző harisnyát, így csipkés alsója is szemet szúr. Ezzel azonban nem szedte meg az új szabályt, mert nem a vörös szőnyegen mutatkozott így.

  • Mutatjuk a legegyedibb zenés produkciókat.

    Már csak néhány napig lehet jelentkezni a 2025-ös Ki Mit Tube-ra – május 19-én éjfélig várják a produkciókat, szavazni pedig május 20. éjfélig lehet –, de még van ideje annak, aki meg szeretné csillogtatni a tehetségét a YouTube-on és a 9 tagú szakmai zsűri előtt. A videós versenybe például a 2021-es Sztárban sztár leszek! felfedezettje, Balogh Krisztofer is nevezett, aki úgy döntött, egy vicces, 'jujlányos' TikTok-videó helyett ezúttal is énektudásával próbál szerencsét. A 27 éves fiatalember, akit nehéz helyzete miatt egykori mestere, Tóth Gabi nemrég befogadott az otthonába, több dalt is elénekelt, hogy minél többet megmutathasson zenei világából.

    Balogh Krisztofer produkcióját egyelőre nem értékelték a zsűritagok, a Minden, ami zene kategória másik versenyzője, Shepard produkcióját azonban igen. T. Danny a mélyebb dolgokat érintő műről elmondta: bár a versenyzőt tehetségesnek tartja, ám kissé Beton.Hofi rapperre hajaz szerinte.

    Felcser Máté is értékelt zenés produkciót, mégpedig humort nem nélkülöző Sutyi és Krisz, valamint BIRO OLIVER flashmobos előadását, igaz, ők nem vették komolyra a figurát. Utóbbi, a Ki ez a Fruska? dal kapcsán elmondta: szerinte egy Koós János-kabaréhoz hasonlít, de a Szeretünk tégedről is megvan a véleménye.

    A YouTube felületére tervezett videós tehetségkutató, a Ki Mit Tube tíz év kihagyás után a One Magyarország főtámogatásával tért vissza azzal a céllal, hogy egy teljesen friss generáció is megmutathassa, miben kiemelkedő. Ezt self-made módon, korlátok nélkül tehetik meg. A produkciók ide kattintva érhetők el. A nézők szavazatokkal dönthetik el, hogy ki jut be a döntőbe – de már nem sokáig.