Felesége úgy leoltotta Alec Baldwint a vörös szőnyegen, hogy nem győzünk pislogni
Hilaria Baldwin kioffolta a kamerák előtt gyermekei édesapját, mert az félbe találta szakítani őt.

A Baldwin-család életét képernyőre vivő reality, a The Baldwins című műsor nagy sikerére való tekintettel arról kezdte el faggatni egy riporter a minap Alec Baldwint és feleségét, Hilaria Baldwint, hogy várható-e a szériából második évad. A házaspárt az Extra riportere a Planet Hollywood New York-i megnyitóján csípte el, amikor azok a vörös szőnyegre léptek, ám azt minden bizonnyal nem gondolta volna, hogy a felvétel egészen furcsa okból kezd el futótűzként terjedni az interneten. A színész neje ugyanis rögtön az első kérdések egyikénél kimutatta a foga fehérjét, miután egymás szavába vágva kezdtek el férjével interjút adni.
A kínos felvétel tanúsága szerint előbb az egykori jógaoktató kezdte el kifejteni, mit gondol arról, hogy második évadot is forgassanak, mire a 66 éves színész beleszólt, hogy szerinte ez nagyszerű lenne, ám a nő váratlanul ráförmedt.
Úristen, amikor én beszélek, te nem beszélsz. Nem. Ha én beszélek, te nem!
– szúrta Alec Baldwinnak a felesége, hozzátéve, pont ez a viselkedés az oka annak, amiért a színészt ki kéne vágni a képből. Baldwin ezt követően inkább otthagyta nejét, és mással kezdett el beszélgetni. A beszélgetéshez később mégis csatlakozott, ám úgy tűnik, az egykori jógaoktatóhoz jobb, ha nem is szól. Akkor ugyanis, amikor a nő arról beszélt, hogy népes családja életében, a mindennapokban milyen fontos a rutin, megkérdezte tőle, hogy is mondják spanyolul azt, hogy 'nélkülözhetetlen'. Felesége meg is válaszolta ezt, mire férje megdicsérte, ám a 41 éves nő megint ideges lett.
„Most megzavartál, miért csináltad ezt?” – kérte számon férjét Hilaria, mire a színész azt mondta, „csak megigézte a szépsége”.
„Úristen, hagyd abba, csak állj le. Idegesítesz!” – szúrta oda a hétgyermekes anyuka, aki szerint jobb lenne, ha a színész nem lenne jelen ennél az interjúnál. Alec Baldwin a jelek szerint már megszokta, hogy felesége így bánik vele, ezt pedig a kamerába való grimaszolással tudatta. További érdekesség, hogy Hilaria Baldwinnak néhány éve magyarázkodnia kellett azért, amiért úgy tett, mintha spanyol lenne, pedig valójában amerikai.
@extra_tv Alec and Hilaria Baldwin on if we'll see a Season 2 of their family reality show! 📺 #alecbaldwin #hilariabaldwin #thebaldwins #tlc ♬ original sound - ExtraTV
Mivel az ominózus pillanatot több kamera is rögzítette, az internetezők azon kezdtek el agyalni, vajon milyen lehet a Baldwin-házaspár zárt ajtók mögött, amikor senki sem látja őket.
Mint ismert, a Baldwin-házaspár hét gyermeket nevel közösen: Carmen 11, Rafael 9, Leonardo 8, Romeo 6, Eduardo 4, María 4, Ilaria pedig 2 éves.
(via Yahoo)